Az ukrajnai háború kitörésével párhuzamosan a fegyvergyártók megrendelései az egekbe szöktek. Ezt az idei izraeli háború csak fokozta: gyakorlatilag a világ összes országa őrült fegyverkezésbe kezdett, annyira, hogy a védelmi vállalatok szinte mindenhol kapacitáshiánnyal küzdenek.
Utóbbi oka egyrészt az ellátási láncok újbóli megingásának, másrészt a hosszú távú szerződések hiányának köszönhető, ám a Visual Capitalist által kreált infografikát nézve így is bőven volt mit a tejbe aprítani.
A Defense News 2022-es adatai alapján összeállított lista az egyes vállalatok esetében kizárólag a védelmi gyártásból származó bevételt mutatja. Ez azért lényeges, mert több olyan cég is szerepel rajta (például a Boeing), amely nem csak hadiipari gyártással foglalkozik, sőt: az alkotja profiljuk kevésbé nyilvános szegmensét.
Az USA dominanciája
A versenyt természetesen az Egyesült Államok nyerte, nem is gyenge eredménnyel. Az F–35-ösöket is gyártó Lockheed Martin 63,3 milliárd dolláros nyereséggel zárta a tavalyi évet. Az ezüstérmet a nemrég még Raytheon, most RTX néven futó vállalat zsebelte be, amely elsősorban azzal lett a fegyvergyártás iránt annyira nem érdeklődő tömegek előtt is ismert, hogy ő szállított mintegy 7000 darabot az ukrajnai háború első hónapjaiban csodafegyvernek kikiáltott Javelin páncéltörő rendszerekből. Tavalyi kereskedelmét 39,6 milliárd dollárral jutalmazta a piac. A harmadik a B–2 lopakodót is fejlesztő Northrop Grumman lett, amely 32,4 milliárd dollárt kaszált 2022-ben.