Dupla dinamit: a Bulgária és az Ukrajna felől érkező orosz gázt is fegyverként használják a tranzitországok

Szeptember végén fogadta el a bolgár parlament és október közepén már életbe is léptette azt a törvényt, amely alapján az országon keresztül szállított (Magyarországra és Szerbiába tartó) orosz földgázra megawattóránként 20 levás (kb. 4000 forintos) extra tranzitdíjat vet ki. November 10-én a plusz költséget el is kezdte kiszámlázni az érintett kereskedőknek. Az összeg akkora, hogy a gázár negyedét teszi ki, így közvetetten komoly problémákat okozhat a hazai energiabiztonságban. 

Érted emelek, nem ellened 

Az, hogy egy uniós tagállam egy másik uniós tagállam energiaellátását próbálja gyengíteni (rosszabb esetben – saját vagy más országok szándékainak megfelelően – ellehetetleníteni) valóban példa nélküli. Amikor először napvilágot láttak a tranzitdíj kiugró emeléséről szóló információk, a magyar kormány érthetően ideges lett. A hazai, Oroszországból importált földgáz jelentős része Bulgárián keresztül érkezik: a Gazprommal kötött szerződés értelmében évi 3,5 milliárd köbméternyi.  

A magyar és a szerb kormány október 17-én közös nyilatkozatban ítélte el a bolgár lépést. Mint fogalmaztak: „Az Európai Unió nem alkalmaz szankciókat az Oroszországból induló földgázszállításokkal szemben, ezért a bolgár miniszterelnök erre vonatkozó érvelése teljességgel helytelen. Ez a döntés ellentétes az európai szolidaritással is, hiszen egy EU-tagállam és egy tagjelölt ország energiabiztonságát veszélyezteti. Magyarország és Szerbia összehangolja fellépését és nem hagyja megválaszolatlanul ezt az ellenséges bolgár döntést”. Válaszul Nikolai Denkov bolgár neoliberális miniszterelnök bejelentettebeszélni fog a magyar és szerb kollégáival, hogy megnyugtassa őket: az emelés nem a a két ország gázárainak növelését, hanem a Gazprom nyereségének csökkentését célozza.  

A megnyugtatás annyira sikeres volt, hogy két héttel később Denkov már páros lábbal szállt bele Magyarországba, szemernyi kétséget nem hagyva afelől, hogy a tranzitdíj emelése kifejezetten politikai jellegű, és célzottan a magyar kormány ellen irányul. Mint mondta,  

Ez világos beszéd volt, bár homlokegyenest ellentmond a szankciós rendelkezéseknek, amelyek kifejezetten engedélyezik a vezetékes orosz gáz kereskedelmét azon országok felé, amelyek nem rendelkeznek tengerparttal, így az LNG-szállítás nem megoldható számukra. Bulgária tehát fegyverként kezdte használni az orosz energiahordozót, szempillantás alatt megvalósítva azt, amivel Oroszországot vádolják a háború kitörése óta. Magyarul zsarolásnak hívjuk az ilyesmit, hiszen az alig pár hónapja regnáló új bolgár kormány nyíltan vállalja (több vélemény szerint Brüsszel és az Egyesült Államok nyomására) a kereskedelem átpolitizálását, amely ebben az esetben célzottan egyes országok ellen irányul. 

Bezárták a kiskaput 

Az eredeti ötlet szerint az extra díj kifejezetten az orosz gázra vonatkozna. Ha ez valósul meg, nagy probléma még mindig nem lett volna: több olyan legális kiskapu létezett, amelynek segítségével továbbra is biztosítható lenne a drágítás nélküli gáztranzit.  

Ezek közül a legfontosabb a Törökországból Bulgáriába áramló gáz összetételében rejlett.  

Így mind a Gazprom, mind a török kereskedő, a BOTAS igazat mondhat akkor, amikor arra hivatkozik, hogy a bolgár extrasarc kivetésének nincs alapja, hiszen csak az orosz gázra lenne alkalmazható, a szó legszorosabb értelmében azonban a területén nem is megy át olyasmi. (Magyarország nem véletlenül kötött megállapodást a BOTAS-szal és az azeri állami gázkereskedővel is.) 

A bolgár kormány november 7-én, amikor kiküldte az első számlákat az új „extra hozzájárulásnak” nevezett tranzitdíjról, nem kis meglepetést okozott. A felmerült problémát ugyanis úgy oldotta meg, hogy a területén áthaladó valamennyi gázra kivetették az extravámot. A Bulgáriát tranzitországként használó gázkereskedők előzőleg kaptak egy felszólítást, hogy minden hitelt érdemlően bizonyítsák, pontosan honnan származik az árujuk, ellenkező esetben automatikuson orosz gáznak minősítik azt, és már postázzák is a fizetési felszólítást. Miután ezt a kereskedők nyilvánvalóan nem tudják teljesíteni, a kiskapu bezárult. 

Vis maior és kész? 

A bolgár érvelés szerint a cél változatlanul nem az, hogy Magyarország és Szerbia gázárait az egekbe lője, hanem az, hogy a Gazprom nyereségét csökkentse. Az érvelés azonban erősen sántít. A hatályos szerződés értelmében a megemelt díjakról szóló számlát valóban nem Magyarország, hanem a Gazprom kapja, magyar tulajdonú gáznak ugyanis csak attól a pillanattól számít, hogy belép az ország területére. A fő kérdés az, hogy mit lép az orosz energiavállalat. A moszkvai sajtó több ízben megszellőztette már: a Gazpromnak esze ágában sincs a bolgár extradíjat kifizetni, hiszen szerinte a bolgár fél megszegi a tranzitszerződést, amelyben szó sincs díjemelésről. 

A Gazprom előtt – amennyiben valóban nem akar fizetni – két lehetőség áll: az egyik, hogy megelőzi a bolgárokat, és maga állítja le a szállítást. Ez nem a legnyereségesebb verzió, de látva Oroszország energiaszállításokkal kapcsolatos döntéseit a háború folyamán, elképzelhető forgatókönyv. A másik ennél abszurdabb: egyszerűen áthárítja a fogyasztóra, vagyis a vevőre a különbözetet.  

A legszerencsésebb eset valóban az lenne, ha az orosz vállalat lenyelné a békát, és fizetne, ám mint azt a Gazprom jelezte, ez nem fog megtörténni. 

Hogy Magyarország mit tehet, az már fogósabb kérdés. Ebben az esetben, ha elmérgesedik a helyzet, nincsenek jó megoldások: a bolgár döntést megtámadhatja az Európai Bizottságnál (ebben az esetben maga az EB is halkan figyelmeztette Bulgáriát, hogy a szankciók kizárólag EU-s hatáskörbe tartoznak, az egyéni megoldásokat pedig annyira nem tartja jó ötletnek), bíróság elé is viheti az ügyet, ám ha a hosszadalmas és bürokratikus eljárás ideje alatt egy molekula gázt sem kap Bulgária felől, a probléma változatlan marad. Igaz, egy leállással Bulgária éppen azt a több mint 1 milliárd eurót kockáztatja, amelyet remél a díjemeléstől, ez azonban bennünket szintén nem fog vigasztalni. A harmadik lehetőség, hogy kifizetjük a Gazprom helyett a különbözetet: ez kerülne plusz 148 milliárdjába a költségvetésnek.  

Ukrajna: blöff vagy blöff?  

A másik oldalról, Ukrajna felől is fenyeget veszély, ezt azonban még az elemzők is inkább blöffnek és szintén zsarolási kísérletnek vélik, semmint valós problémának. Bár Magyarország egyre kevesebb orosz gázt importál Ukrajnán keresztül, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Kijev már több alkalommal úgy nyilatkozott: nem hosszabbítja meg a 2024 végén lejáró, orosz gázra vonatkozó tranzitszerződést, vagyis a szállítást teljesen leállítja majd Európa felé.  

Az Ukrajnán át érkező gáz nagyjából 5 százalékát teszi ki Európa szükségletének, a három nagy felvásárló Ausztria, Szlovákia és Magyarország. Előbbi kettő kerülhet nagyobb bajba: míg Ausztria gázimportjának mintegy felét, Szlovákia 96 százalékát fedezte eddig az ukrán tranzittal. Magyarország némileg szerencsésebb helyzetben van: a Török Áramlattal biztosítani tudja az orosz földgáz folyamatos áramlását a hazai tározókba, ám mint láttuk, Bulgária alaposan keresztbe tehet a nyugalomnak.  

Az ukrán fenyegetés kiindulópontja a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem az, hogy ily módon a vásárló országok „Putyin háborús gépezetét pénzelik”, hanem egyszerűen az, hogy az orosz fél nem a szerződésben foglaltaknak megfelelően fizet. A kontraktus értelmében az orosz Gazprom azt vállalta, hogy 2020-ban minimum 65 milliárd köbméter, 2021 és 2024 között pedig évi 40 milliárd köbméter gázt küld az ukrán vezetéken keresztül. Ez Ukrajnának 7 milliárd dolláros tranzitdíjat biztosított volna, ám a háború mindent megváltoztatott, így a gáz mennyiségét is: 

Az ukrán fél szerint azonban a szerződés értelmében Oroszország köteles a teljes összeget kifizetni, függetlenül attól, mennyi gáz áramlik a vezetékekben. 

Business as usual 

Nehezen hihető, hogy Ukrajna valóban el akarja veszíteni a tranzitból származó bevételeit, főleg most, hogy a nyugati segélyek megcsappanására nagyon is reális lehetőség van. A tranzitdíj ráadásul éppen az az összeg, amelyért nem kell a Nyugathoz fordulni: egyike Ukrajna kevés önálló, teljesen jogosan járó bevételeinek.  

Az állami energiavállalat, a Naftogaz vezetője, Olekszij Csernyiszov szerint Ukrajna jelenleg pusztán azért biztosítja a gázszállításokat az európai országok felé, hogy a tengerparttal nem rendelkező országok fel tudjanak készülni a télre, ám 2025 elejétől véget vet a tranzitkereskedelemnek. Csernyiszov azt is közölte, hogy azért sincs értelme a hosszabbításnak, mert 2027-től Európa már nem tart igényt az orosz gázra. Ez az érv egyszerűen hazugság. Az EU soha nem állított ilyesmit, a vezetékes szállításra nem véletlenül nem vetett ki semmiféle szankciót, ráadásul a Gazprom és több európai kormány között élő szerződések vannak. (Ausztriának például 2040-ig szól egy kontraktusa.) 

És ez a kulcsmondat: 2019-ben, a jelenleg érvényben lévő szerződést éppen egy EU-s delegáció segített tető alá hozni (egy nappal a korábbi szerződés lejárta előtt), természetesen úgy, hogy Ukrajnának sokkal kedvezőbb feltételeket harcolt ki az oroszok által javasoltaknál.  

Ukrajna 2019-ben is többször hangoztatta, hogy nem írja alá a szerződést, hogy kedvezőbb pozíciót harcoljon ki magának. Gyanítható, hogy most éppen az akkori forgatókönyvet követi. Ezt erősíti, hogy bár a szerződés csak jövő év decemberében jár le, Kijev már most hangosan kiabál az ügyben. Valószínűleg azért, hogy a szerződés meghosszabbításáért cserébe minél nagyobb összegeket tudjon kisajtolni az Európai Uniótól. Jól irányzott zsarolási szándék ez a magyar kormány felé is, amely messzemenőkig nem ért egyet az ukrajnai segélyezés jelenlegi brüsszeli politikájával, és határozott irányváltást sürget.  

A tranzitszállítás leállításával való fenyegetés aktualitását tehát nem a szerződés lejáratának határideje adja, hanem az a tény, hogy az Európai Unió a napokban tárgyal a költségvetési kiigazításokról – köztük az Ukrajnának éveken át folyósítandó segélyek nagyságáról. Ukrajna jelen esetben már most arra mutogat, hogy 2025 januárjától elesik a tranzitbevételektől, így eleve több segélyre lesz szüksége. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha megszavazzák számára a szükséges összegeket, nem táncol vissza. A hosszabbítás tehát több mint valószínű, a fenyegetés csupán zsarolási kísérlet, amely többek között a magyar kormánynak szól.  

Nyitókép: Nikolaj Denkov bolgár kormányfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtótájékoztatót tart Szófiában 2023. július 6-án. 

MTI/EPA/Vaszil Donev 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.