Ehhez fokozni kell a termelő beruházásokat és a technológia átvételét. Az új beruházások az elmúlt évtizedhez képest egy százalékponttal gyorsítják a termelékenység és a GDP növekedését. A szűkös munkaerőpiacok miatt a vállalatok felgyorsítják a digitális és automatizálási technológiákba történő invesztálásokat. Az újragondolt ellátási láncok hatékonyak maradnak, és a feltörekvő gazdaságok új hulláma bőséges globális munkaerőt biztosít. Az iparpolitika sikeresen ösztönzi az innovációt és a technológiát. A kínálat gyors növekedése mérsékli az inflációs nyomást. Az infláció a célértékre csökken, miközben a reálkamatok átlagosan 1 százalék körülire emelkednek, ami tovább támogatja a termelő tőkeallokációt.
A saját tőke teljes reálpiaci értéke csak szerényebben nő, mint korábban, de a gyorsuló GDP-hez képest csökken. Az ingatlanok (inflációval kiigazított) értéke nagyjából stagnál, és ezért a GDP-hez viszonyítva csökken. A stabil gazdaságban a betétek reálértéken csökkennek, mivel a központi bankok mennyiségi szigorítással visszavezetik mérlegüket. A háztartások reálvagyona összességében 11 százalékkal nőne.
Ezt a négy forgatókönyvet látja a McKinsey Intézet, és jó lenne, ha az utolsó valósulna meg. Persze itt is nagyon sok múlik a döntéshozókon. Az előttünk álló évtizedben a potenciálisan nagyon eltérő világgazdasághoz és globális mérleghez kell igazítaniuk gondolkodásukat, ugyanakkor aktívan fel kell készülniük a kevésbé kedvező kimenetelekre. Az előttünk álló út nagyon bizonytalan, a lehetséges forgatókönyvek köre szokatlanul széles. Meg kell tanulnunk odafigyelni a hosszabb távú szerkezeti eltolódásokra.
Ritkábban kérdezik, hogy kik lesznek a nyertesek.
Azt már megszokhattuk, hogy az ilyen esetekből általában a felső 1 százalék, és a legnagyobb (túl nagyok a bedőléshez) bankok jönnek ki győztesen. Így volt ez a 2008-as válság idején. Az összeomlás szokásos eredménye egy végrehajtási hullám, ahol az adósoktól a hitelezőkhöz ruházzák át a vagyont, de a vezető bankok is fizetésképtelenné válhatnak adósaik fizetésképtelensége miatt. Ez azt jelenti, hogy kötvénytulajdonosaik is veszítenek.
Az elmúlt 14 évben a mesterségesen alacsony kamatlábak lehetővé tették a magánfinanszírozási tőkének és a vállalatoknak, hogy alacsony költségű banki hitelt vegyenek fel olyan ingatlanok, részvények és kötvények árajánlatára, amelyek bérleti díja, nyeresége és fix kamathozama meghaladta az alacsonyabb hitelfelvételi költségeket. De csak az eszközök árai emelkedtek, a bérek vagy az adósságszolgálat kifizetése után rendelkezésre álló személyi jövedelem nem. A lakásárak megugrottak, de a gazdaság adósságállománya is.
Mára a banki tartalékok zsugorodtak, a gazdaság jórészt „kölcsönben van”, és alig tud több adósságot felvállalni. Amíg a vezérelv a „nagy hal megeszi a kis halat” marad, a gazdaság polarizálódik, és a pénzügyi vagyon koncentrációja felgyorsul, ahogy az adóssággal terhelt vagyon a hitelezők kezébe kerül, akiknek vagyona 2009 óta óriási mértékben megnövekedett. Figyelmeztető jel, hogy csak 2022-ben a háztartások 8 billió dollárnyi vagyont veszítettek.
Címlapfotó:123rf.com