Derűre ború. Az előzetes tervek szerint a magdeburgi félvezetőgyár 17 milliárd eurós beruházás lett volna, 6,8 milliárdos német beruházási támogatással. A belső finanszírozási hozzájárulás Európa csattanós válasza is egyben a Biden-féle protekcionista törvényre, amely az amerikai félvezetőgyártást támogatja több mint 50 milliárd dollárral. Ami azt illeti, az Intel maradéktalanul ki is használta Európa sarokba szorulását: az energiaárak drágulására, az inflációra és a háborús helyzetre hivatkozva finoman megzsarolta Berlint, mondván, miután csak a kezdő költségei 3 milliárd euróval nőnének, elvárja Németországtól, hogy legyen bőkezűbb, és immár minimum 10 milliárd eurós támogatást adjon a beruházásra. Hagyott gondolkodási időt Scholzéknak, de azt is közölte: addig egyetlen kapavágást sem végez a gyár tervezett helyszínén, ameddig nem kap biztosítékot.
A szigorú költségvetési politika legnagyobb híve, Lindner pénzügyminiszter kijelentette: nincs pénz az államkasszában az Intel követelésének kiegyenlítésére, és történelmi beruházás ide, chipgyártó nagyhatalom oda, a gyár csak abban az esetben fog felépülni, ha a racionalitás talaján maradnak a felek. Scholz kancellár azonban felülírta tárcavezetőjének szavait, és kompromisszumos megoldásként kiszivárogtatta: az állami támogatásokkal szemben eleve bizalmatlan, ám a Biden-törvényt hasonló chiptörvénnyel ellensúlyozni kívánó Európai Unió áldásával Németország megadná a kért összeget, cserébe azonban az eredeti beruházás kiterjesztett változatát kéri az Inteltől.