A kormányválságot végül a héten egy kompromisszumos, ám Habeck számára így is kellemetlen javaslat oldotta meg. A törvény végrehajtása csak és kizárólag az újonnan épülő házakra vonatkozik, a január 1-je előtt épült lakásokra nem. Az utóbbiak esetében a határidőt egyrészt kitolták 2028-ra, amikor az önkormányzatoknak egyébként is be kell mutatni klímasemleges fűtéskorszerűsítési programjukat, másrészt a megoldások körét is szélesítik, hogy ne csak a méregdrága hőszivattyús megoldás nyújthasson alternatívát.
A Scholz kancellár és Lindner pénzügyminiszter nyomására létrejött megállapodás után
Habeck kényszeredett mosollyal üdvözölte a tervet,
mondván, azok egyrészt illeszkednek az általa szorgalmazott megoldásba, másrészt több időt hagy a polgároknak a megoldás kivitelezésére. Maga a kancellár pedig elmondta azt az unalomig ismert mondatot, amelynél többször valószínűleg semmit nem ejtett ki a száján, amióta ő vezeti Németországot: „Voltak súrlódások a koalíciós pártok között, de úgy vélem, sikerült a problémákat megoldani”.
Bár a zöldátállás és a nettó zéró klímapolitika összkoalíciós program Németországban, tény, hogy a lebonyolításban a Zöldek vállalják a főszerepet. Habeck feszített, kompromisszumot nem tűrő és helyenként valóban erőszakosnak tűnő tempója azonban – amely országszerte felháborodást vált ki – óvatosságra kényszeríti a másik két kormánypártot, amelyek egyszerre kerülnek kínos és kényelmes helyzetbe: Habeck problémája az ő gondjuk is, másfelől hirtelen irányváltással a Zöldek nyakába tudják varrni az összes felelősséget, így egy-egy népszerűtlen intézkedésnek nem ők, hanem a gazdasági miniszter és pártja isszák meg a levét – amit a népszerűségi mutatók fényesen igazolnak.