New York is tönkremegy

2023. május 01. 12:30

New York demokrata polgármestere szerint a bevándorlás kapcsán kialakult válság egész egyszerűen „elpusztította” a várost, és még a Biden-kormányzat sem segít, csak morzsákat juttat.

2023. május 01. 12:30
null
Matus Tibor
Matus Tibor

Nagy baj lehet az amerikai bevándorlási politikával, ha már a demokraták fellegvárának, New Yorknak a polgármestere is azt állítja, hogy az illegális bevándorlási válság szinte „elpusztította” a városát. Azt már kommentálni sem tudjuk, hogy a szavaiból az is kiolvasható: a Biden-kormányzat semmit sem tett az általuk okozott probléma kezelésében. Ízlelgessük ezt a mondatot, hiszen nemcsak a Biden vezette csapat közömbösségét rója fel, hanem egyenesen problémaként azonosítja a sok illegális bevándorló, akarom mondani, motivált külső munkaerő érkezését.

Eric Adams demokrata polgármester egy pénteki panelbeszélgetésen, amelyet az Afroamerikai Polgármesterek Szövetsége rendezett Washington DC-ben, világosan fogalmazott:

Eddig azt olvashattuk a sajtóban, hogy a migránsok motivált munkaerőt jelentenek a mostani, munkáskezekben hiányos időkben, de amikor fizetni kell a számlát, akkor mindent más szemüvegen keresztül nézünk.

Adams kijelentései ugyanis egy nappal azt követően érkeztek, hogy aláírt egy végrehajtási rendeletet, amely New Yorkban kiterjesztette a szükségállapotot az illegális bevándorlók beáramlása miatt. Az április 20-i rendeletben azt is kifejezték, hogy a New Yorkot elárasztó illegális bevándorlók ezrei „példátlan humanitárius válságot” okoztak.

Természetesen az életben semmi sem egyszerű, talán csak a következmények. Így a rendeletben szimplán vonták meg a konklúziót: „a város példátlan humanitárius válsággal néz szembe, amely rendkívüli intézkedések meghozatalát igényli”.

Erről tanúskodik a városi ellenőr április 7-i jelentése, miszerint a metropolisznak több mint 75 százalékkal kellett megnövelnie a menedékhelyek számát, mivel az elmúlt évben több mint 55 ezer külföldi érkezett New Yorkba, aki menedékjogot kért.

Kárörvendve mondhatnák, hogy a fagyi visszanyalt, hiszen távol a déli határoktól könnyű volt megengedőnek lenni a migránsáradat érkezését illetően, egészen addig, amíg a déli államok el nem kezdték küldeni hozzájuk a migránsokat, ahol, legalábbis szavakban, szívesen fogadják őket.

Nagy a gond, hiszen a polgármesteri hivatal gazdálkodási és költségvetési hivatala szerint a menekülteknek nyújtott menedék és az egyéb szolgáltatások teljes költsége az idén körülbelül 1,4 milliárd dollár lesz, 2024-ben pedig 2,8 milliárd.

A városi ellenőr is megjegyezte, hogy New York állam és (kisebb mértékben) a szövetségi kormány elkezdett némi segítséget nyújtani, bár a rájuk eső (városi) résznél kevesebbet. A jelenlegi teher azonban szövetségi és állami támogatás mellett is meghaladja azt, amit New York észszerűen fel tud vállalni.

Nem maradt más lehetősége Eric Adams polgármesternek, mint elítélni a Biden-kormányzatot, amiért az illegálisok beözönlése miatt „magára” hagyta New York városát.

– mondta Adams a városházán tartott sajtótájékoztatón. „Ma azért vagyunk itt, hogy elmondjuk a Fehér Háznak, hogy rendkívül türelmesek voltunk” – tette hozzá azzal, hogy a labda most az Egyesült Államok elnökének a térfelén pattog.

Azt már egyenesen hitetlenkedve olvastuk, hogy Adams, feladva az ideológiához való hűséget, felrúgva a haladó progresszív eszméket, aggodalmának adott hangot amiatt is, hogy a Biden-kormány megpróbál megszabadulni a 42-es végzéstől, a Trump-korszak politikájától, amely lehetővé tette az Egyesült Államok számára, hogy gyorsan kiutasítsa az országba illegálisan belépő migránsokat. Figyelmeztetett, hogy

Azért Adamsék sem tudtak átlépni a saját árnyékukon. A polgármester hivatala olyan intézkedéseket javasolt, amelyek például biztosítanák az illegális bevándorlóknak a humanitárius feltételes szabadlábra helyezést, valamint a munkavállalási engedélyezés felgyorsítását.

New York-i tisztviselők elmondták, hogy mintegy 8 millió dollárt kaptak állami és szövetségi forrásokból, ami elhalványul ahhoz képest, hogy a városnak 2024-ig több mint 4 milliárdos kiadása várható a migránsáradat miatt.

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kotucso
2023. május 03. 09:33
Vajon miért nem lábad könnybe a szemem?
Martell 2
2023. május 02. 15:39
Jó helyen vannak ott nálatok, a zsidók és a négerek is szeretik a színes bevándorlókat :)
pipa89
2023. május 02. 13:48
A szemem sem rebben, ugyanis előtte feleljenek Európa bedöntéséért!
Proxima Centauri
2023. május 02. 07:03
A Nagy Alma kukacos. Akkor tutira bio.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!