A németek nem is szeretik annyira a klímavédelmet, ha fizetniük kell érte

A közvélemény-kutatások szerint a német állampolgárok nagyon komolyan aggódnak a klímaválság miatt, és hajlandóak áldozatokat is hozni azért, hogy a lehető legkevesebb károsanyag-kibocsátásért legyenek felelősek. Válaszolni egy telefonos kérdéssorra azonban sokkal egyszerűbb, mint az elhatározást gyakorlatba ültetni, főleg akkor, amikor az egyszeri klímaharcos azzal szembesül, hogy mekkora összegbe kerül neki a döntése. Így jártak a környezetvédelem és a klímaküzdelem leglelkesebb német seregei is, akik Robert Habeck gazdasági és klímaügyi miniszter vezetésével indultak csatába a zöldátállás diadaláért – hogy aztán félúton megálljanak gondolkodni, a vezértől várva a megoldást a hadiköltségekre.

Habeck zöldátállásos terveibe csúnyán bekavart a háború, mindez azonban csak kis mértékben lassította le a zöldeket: valóban végleg leállíttatták az atomreaktorokat (hogy paradox módon ezzel Európa egyik legnagyobb szennyezőjévé váljanak), ami pedig az ország károsanyag-kibocsátásának 15 százalékáért felelős, fosszilis alapokon működő fűtési rendszert illeti, a miniszter szintén nem ismer kegyelmet: törvénytervezete szerint 2024 januárjától ha valaki fosszilis alapon működő kazáncserére adná a fejét, már nem teheti meg: a kifutó berendezéseket csak és kizárólag olyan fűtési elemekre lehetne cserélni, amelyek minimum 65 százalékban megújuló energiát használnak. 

A német kormány az átállás kapcsán alapvetően a hőszivattyús megoldásokban gondolkodik. A fordított légkondi-elven működő berendezések egy-egy háztartás energiaköltségét akár 90 százalékkal is csökkenthetik, a károsanyag-kibocsátásuk pedig akár háromnegyedével is kevesebb lehet a földgáz alapú fűtési rendszereknél. Nem csoda, hogy a derék németek lelkesen üdvözölték az ötletet – egészen addig, amíg nem szembesültek a csere költségeivel.

Elitista sznobok?

Habeck nagy elemző hírében áll, az átlag állampolgár költségvetésébe azonban elfelejtett belegondolni. Az átállás a német háztartások mintegy kétharmadát érinti, egy hőszivattyús befektetés pedig családonként 20-30 ezer eurónyi kiadást jelent. A kormány eredetileg 30 százalékos állami hozzájárulással kalkulált háztartásonként, ám az egységesített szponzorálás tervezete során mintha megfeledkeztek volna a különböző társadalmi rétegek igen differenciált családi büdzséjéről.

A botrány nem váratott magára sokáig. A sajtó nekiesett Habecknek, a felháborodást érzékelve pedig a Zöldek koalíciós partnerei is a fejüket kezdték csóválni, mondván, amit a miniszter vár a németektől, az akkora teher, amit nem lehet egyik napról a másikra megoldani. (Fun fact: a politikai bírálók ugyanazok, akik a kormányalakítás előtt kidolgozott közös programban szemrebbenés nélkül írták alá Habeck kezdeményezését.)

Elméletben a németek egyet értenek azzal a gondolattal, hogy a változásnak azonnalinak kell lennie, és azok az idők, amelyekben a klímavédelem pusztán lelkes konferenciák és politikusi beszédek vezető témája volt, már elmúltak. Habeck finanszírozásilag átgondolatlan terve azonban feldühítette még azokat is, akik egyébként maximálisan támogatják az átállási kezdeményezéseket. Ahogyan a Foreign Policy finoman megfogalmazta:  a miniszter és pártjának lépése éppen azt a sztereotípiát erősítette meg, amely szerint

így természetesen azonosulni sem tudnak azokkal.

A kormánykoalíció végül azt tette, amit szokott: a felháborodást látva korrigálta az állami támogatási rendszert a törvénytervezetben. Ennek értelmében a kazáncseréket az alacsony jövedelműek esetében 80 százalékkal támogatják, a többi háztartás pedig bevételei függvényében részesül az eredeti 30 százaléktól felfelé. A középosztálybeliek átlagosan 40 százalékos támogatást kapnak, míg a javaslat szerint a 80 éven felüliek fűtésrendszercseréjét teljes egészében az állam finanszírozza.

Bár Habeck (és az általa uralt kormánykoalíció) rendületlenül halad előre precízen meghatározott klímapolitikájának megvalósítása érdekében, a történet tanulságul szolgálhat a számára. A kitűzött célokhoz vezető utat nem árt megmutatni a térképen előre azoknak, akiket aztán végighajtanak majd rajta, főleg akkor, ha az új terepen ennyire drámai változások várhatók. Bár a törvény (ha megszavazzák, amire igen nagy az esély) csak január 1-jén lép életbe, a drasztikusan új rendszer bevezetését alapos konzultációnak kellett volna megelőznie egy utólagos tűzoltás helyett.

Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan