A férfiaknál Bernard Arnault, míg a nőknél Francoise Bettencourt Meyers szerepel az élen a legvagyonosabbak versenyében. Azt hihetnénk, hogy Franciaország a szupergazdagok földje, ahol minden nappal csak híznak és híznak az elképzelhetetlen vagyonok.
Pósa Tibor írása a Makronómon.
Hogyan él egy milliárdos? Meg fognak lepődni, a világ leggazdagabb hölgye, a 69 esztendős francia Francoise Bettencourt Meyers kifejezetten visszahúzódva tölti napjait. Ha teheti, kihagyja a nagyvilági fogadásokat, vacsorákat, ahol Párizs krémje megjelenik. Egy közeli ismerősét megkérdezték, röviden hogyan jellemezné Francoise-t: „Ha elfelejtjük a családnevét, akkor önök egy normális nőt ismerhetnek meg”.
A világ legnagyobb kozmetikai vállalata, a L’Oréal örökösnőjének magánvagyonát legutóbb 80,5 milliárd dollárra (közel 27500 milliárd forintra) taksálták. A hajdanán 800 régi francia frankból alapított cég ma 36 világmárkát egyesít, mintegy 150 országban van jelen, alkalmazottainak száma 88 ezer, éves forgalma pedig a 30 milliárd eurót is meghaladja.
Francoise Bettencourt Meyers alelnökként a L’Oréal igazgatótanácsának tagja, de jó ideje nem vesz részt a tanácskozásokon. Neki elég volt az üzleti ügyekből, fiatal kora óta részt vett az egyre növekvő vállalkozás irányításában, most inkább azzal foglalkozik, amit szeret. Tovább tökéletesíti zongoratudását, amely eddig is kiváló volt, és folytatja könyvei írását. A téma, amelyet boncolgat, a keresztény-zsidó együttélés. Ennek is megvan a története.
Francoise Párizs előkelő elővárosában, Neuilly-sur-Seine-ben nagyburzsoá családban 1953 nyarán látta meg a napvilágot. Az apa, André Bettencourt, aki politikusi pályára lépett, a ‘70-es években Pompidou elnök minisztereként is szolgált. Az anyja, Liliane Schueller, annak a zseniális kémikusnak, Eugene Schuellernek a lánya, aki 1909-ben megalapította a l’Auréale-t, amely hajfestéket készített. A vállalat egy híres francia fodrásznő nevét viselte, amely a világpiacra kilépve – a jobb kiejthetőség miatt – változott L’Oréalra. A húszas években Monsavon szappannal, a harmincas években a Dop samponnal tarolt a piacon. Ekkoriban a teljes test lemosására jó terméket alkottak, ha hetente egyszer, míg hajmosásra havonta került sor. Schuellernek nagy érdeme volt a higiénia elterjesztésében.
A második világháború után megvádolták a vegyészmérnököt, hogy a megszállás idején együttműködött, azaz kollaborált a németekkel. Ha ezt rábizonyítják, akkor búcsút mondhatott volna virágzó gyárának – és egy időre szabadságának is. Meg kellett mozgatnia politikai kapcsolatait, hogy igazolják ártatlanságát. Többek közt Francois Mitterrand későbbi szocialista államfő, „a család örök barátja” is tanúskodott mellette, aki épp ebben az időszakban,1945-ben viselt főszerkesztői tisztséget a Schueller birtokolta „Az ön szépsége” nevű lapnál. Végül is a feltaláló nagytőkés megmenekült a súlyos vádak alól.
Francoise gyermekkora minden volt, csak nem szokványos. Az amerikai nővérek iskolájába járt, mint a felső tízezer gyermekei. Tanárai jóeszű, de többnyire magányos kislányként írták le. Limuzin hozta és vitte, ha valahova iskolán kívül el kellett mennie, akkor testőr kísérte. Otthon is csak a ház körüli szolgálókkal volt kapcsolata, de velük jól kijött. Viszont a családjára nem panaszkodhatott, ha együtt voltak, akkor igyekeztek kárpótolni Francoise-t azokért a napokért, amelyeket nem tudtak vele tölteni.
Apját, Andrét politikai munkája szólította el gyakran, míg édesanyjának, aki 1937-ben, 14 éves korában gyakornokként kezdte az ismerkedést a céggel, később – apja, Eugene 1957-es halála után – első emberként sokszor külföldre kellett utaznia. Ám ha itthon tartózkodtak, akkor vidám csapatot alkottak, viccelődtek egymáson és másokon, sőt kaphatóak voltak bármiféle rosszaságra.
A keresztény nevelésben részesülő Francoise-t serdülőkorában sem kapta el a buliőrület, inkább a legjobb tanároktól vett zongoraleckéket, amelyeket matematika példák megoldásával pihent ki. A matematika szakot egy szemeszter után otthagyta, és nem is erőltette tovább az egyetemet. A szerelemben sem volt szerencsés. Ha valaki közeledett felé, meg kellett győződnie arról, vajon a nagy érdeklődés személyének vagy a hatalmas vagyonnak szól-e, amelyet majd egyszer örökölni fog. Tizenkilenc éves volt, amikor 1972-ben az Opera Garnier-ban megismerkedett az akkor 23 éves Jean-Pierre Meyersszel, aki ekkoriban első lépéseit tette a bankszférában. Ő más volt, mint azok, akik eddig körüludvarolták.
Ám itt is volt egy bökkenő. A fiú ugyanis vallásos zsidó családból származott. A hithű katolikus Bettencourt família már rég elképzelte egyetlen lányuk nagytemplomi esküvőjét, most azonban az egész kútba esni látszott. A Bettencourt és a Meyers család eltávolodott egymástól, viszont Francoise és Jean-Pierre szerelme nem csorbult. Tizenkét év után kötöttek házasságot egy toszkánai faluban, a külvilág teljes kizárásával. Két fiúgyermekük született, akiket zsidó vallásban neveltek fel.
Élettörténete tükrében most már érthető Francoise elkötelezettsége a zsidó és katolikus emberek együttélésének témája iránt, amelyet könyveiben tudományos alapossággal jár körül.
Ők is Neuillyben vettek lakást, csupán pár száz méterre a Bettencourt-villától, ahol minden vasárnap reggelivel várták a családot. Meyers is csatlakozott a L’Oréal-birodalomhoz, a kiváló viszonyt jelképezendő Francoise csatolta férje nevét a sajátjához, hogy így is kifejezze az egységet.
Hosszú évekig semmi eget verő hír nem érkezett a Bettencourt családról, mígnem a 2007-es év annál több csámcsognivalót adott a pletykákra kiéhezett sajtónak. Liliane Bettencourt-nak volt egy hozzá közel álló, régi író-fotós barátja, bizonyos Francois-Marie Banier. Ismeretségük még a ‘80-as évekről datálódik. A művész mindig felvidította, felpezsdítette Liliane hétköznapjait. Aki rejtett szerelmi szálat gyanít az események mögött, az téved, ugyanis a fotóművész a saját neméhez vonzódott.
Az évek során a L’Oréal örökösnőjének szellemi állapota megkopott, szenilissé vált, és ezt Banier ki is használta. Elejtett megjegyzéseit Liliane azonnal teljesítette, mégpedig ajándékok formájában. A családhoz közel álló személyek összesítése alapján az „ajándékok” úgy egymilliárd euróra (!) rúgtak. Hogyan lehetséges ez? Ingatlanok, értékes üdülők jelentek meg egyik napról a másikra Banier nevén. De volt úgy, hogy neves festő- és szobrászművészek másoknak megfizethetetlen alkotásai landoltak – természetesen Liliane-től kapott ajándékként – a fotós lakásaiban. Előfordult, hogy Liliane tízesével ajándékozta oda nagy értékű festményeit Banier-nak. Francoise hamar kiismerte a fényképész másokat magához édesgető személyiségét, de nem akart beleszólni Liliane szeszélyeibe, így kerülte azokat az időpontokat, amikor a fotós is tiszteletét tette az anyjánál.
Aztán kiderült, hogy mire megy ki a játék. A férje, André 2007-es halála után három nappal Liliane közölte tervét a családdal, hogy Banier-t teljes jogú örökösként adoptálja. Ez még Francoise-nak is sok volt, és megindította a pert az anyja gyámság alá vétele ügyében. Ezt 2011-ben sikerült is elérnie, de a per tovább folytatódott, ugyanis ha valaki a szellemileg beteg személytől megtévesztéssel anyagi előnyöket fogad el, az Franciaországban többéves börtönnel sújtandó.
Időközben kiderült az is, hogy üzletemberek, politikusok is rendszeresen látogatást tettek Liliane Bettencourt-nál. Ők sem az idős asszony egészségi állapotáért aggódtak. A szolgálók közlése szerint tömött borítékokkal távoztak. Az akkori elnök, Nicolas Sarkozy ellen is felmerült a vád, hogy törvénytelen eszközökkel szerezte meg kampányához Liliane Bettencourt támogatását. A konzervatív párt pénztárosát, Éric Woerth-t, aki Sarkozy kampányának pénzügyeiért is felelt, és később költségvetési miniszter lett, azzal is megvádolták, hogy segítséget nyújtott Liliane-nak adóelkerülési ügyben. Végül a vádat ejtették Sarkozy és Woerth ellen is.
A per majd tíz évig zajlott. Banier-t viszont elítélték, többévnyi börtönt kapott, igaz, felfüggesztve. 2020-ban, 94 éves korában Liliane Bettencourt elhunyt. A Forbes amerikai magazin az örökségét több mint 40 milliárd dollárra becsülte, amellyel évekig vezette a legvagyonosabb nők listáját. Ezt közel három év alatt sikerült Francoise-nak megdupláznia. Vagyis ő nem tett ezért semmit sem, nem avatkozik a cég ügyeibe, szakemberek felügyelik a vállalatot. Ő csak hagyja, hogy a hihetetlen vagyon szédületes sebességgel gyarapítsa önmagát.
Címlapfotó forrása / A képen Francoise Bettencourt Meyers
Szijjártó Péter tanzániai kollégájával véglegesítette azt a megállapodást, melynek révén magyar vállalatok látnak majd el tömegeket ivóvízzel a Viktória-tó környékén.
Berlin azt is kitalálta, hogyan lehetne lepapírozni a dolgot.
Békés vármegye az elmúlt másfél évtizedben komoly versenyhátrányba került, ám a kormány elkötelezett amellett, hogy felzárkózzon a szomszédaihoz. Magyarország keleti részén új úthálózat, vasúti fejlesztés és új gyárak lendíthetik fel a térség gazdaságát.
Mégiscsak az lenne a tisztességes, ha valamelyik mandátumukat „elengednék”, odaadva olyan tiszásnak, aki azt a képviseletet főállásnak tekinti.
Újabb szakértő mutatott rá a tiszás ötlet Achilles-sarkára, ezúttal a kormánykritikus lap hasábjain.
Egy keleti ország 180 vállalata jelenleg több mint 30 ezer magyar embernek biztosít munkát.
„Jól nézzék meg ezt a szöveget, és ennek fényében döntsenek a jövő évi választáson is!”
Most a Hamász térfelén pattog a labda.
