„A negatív körülmények az innovációra mindig pozitívan hatnak”

2023. április 16. 14:25

Második alkalommal rendezi meg a Joint Venture Szövetség az Innovációra Magyar! konferenciát. A szakmai fórum kapcsán Fábián Ágnessel, a JVSZ elnökével beszélgettünk.

2023. április 16. 14:25
null
Révész Béla

NÉVJEGY

dr. Fábián Ágnes
A Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, üzletág-igazgatója, a Joint Venture Szövetség elnöke.

Pályafutását 1990-ben a Biogal Gyógyszergyár Hélia kozmetikai divízió értékesítési területén kezdte. A Henkel Magyarország Kft.-hez 1996-ban került, ahol szintén értékesítési vonalon, key account managerként kezdett dolgozni. Végigjárta az értékesítés ranglétráját, végül a kelet-európai értékesítési régió igazgatója lett, ezt a pozíciót 10 éven át töltötte be. Nemzetközi értékesítői karrierje után szerette volna generalistaként is kipróbálni magát, üzleti és stratégiai tudását általános üzleti menedzsmentben folytatni. Így kapta meg a Henkel Adhesive  Technologies magyarországi üzletág-igazgatói pozícióját. Ezzel lehetőséget kapott egy szervezet teljes üzleti irányítására értékesítési, marketing-, business controlling területekkel kibővítve menedzsmenttudását. 2012-ben felkérték üzletág-igazgatói feladatai mellé a Henkel Magyarország ügyvezetői feladatainak ellátásra is. Ez újabb mérföldkövet jelentett számára, hiszen feladata lett a magyarországi vállalat képviselete, az üzleti és funkcionális területek és a magyarországi gyárak munkájának koordinálása. Részt vesz a vállalat mentorprogramjaiban, női kollégákat mentorál vezetővé válásukban, illetve a fiatal tehetségek programban van mentorált csoportja.
2014-ben – első nőként – a Menedzserszövetség Év menedzsere díjazottja lett. A Forbes legbefolyásosabb női vezetői között szerepel, amióta a lista létezik. Évek óta segíti a BGE Marketing Mestereinek képzését alkalmi előadásokkal, illetve több éve az államvizsga-bizottság elnöke.

Két éve vezeti a Joint Venture Szövetséget és a két év alatt a második innovációs konferenciát szervezi meg. Stratégiai szándék?

Egy több mint 35 éves szövetségről beszélünk, amely mintegy 150 tagvállalatot fűz össze. Alapvető célunk, hogy a szakmai fórumainkat olyan tematika szerint építsük fel, amely a jövőbe mutató és fenntartható gazdálkodást helyezi előtérbe. Az innováció ezeken belül is az a témakör, amely nélkül a kis-, a közép- és a nagyvállalatok sem lennének életképesek. Így amikor tavaly az első konferenciát szerveztük, és azon gondolkodtunk, mi legyen a leghangsúlyosabb téma, az innováció gyorsan a lista elejére került.

Amilyen fontos, olyan tágan értelmezhető a téma.

Éppen ez az izgalmas benne. Sokféle módon lehet definiálni, minden szegmense külön kihívás. Amikor innovációról beszélünk, az nem korlátozódik a klasszikus értelemben vett termékinnovációra. Minden az, ami újító mozzanat egy vállalat életében, legyen szó a gazdálkodás bármely területéről, a HR-től a logisztikán át a szervezeti kultúráig. Komplexitásából kifolyólag mindenkit érdekel és mindenki érintett benne, nem csak a JVSZ tagjai. A szövetségünk a mindennapokban is együttműködik a téma felelős minisztériumaival, államtitkáraival, kormánybiztosaival – nincs ez másképp a konferenciákon sem. Nem arról van szó, hogy magunk között, vállalati körben beszélgetünk egy jót, hanem arról, hogyan tudjuk a szakmai párbeszédbe a lehető legkonstruktívabb eredménnyel bevonni a gazdaságot irányító egységek képviselőit, a mindenkori államigazgatás illetékes szereplőit is.

A tavalyi konferencia sikere adta az ötletet az újrázásra?

A 2022-es kecskeméti fórumon egyértelművé vált, hogy az esemény kinövi magát, nemcsak a helyszínt, hanem a tematikát illetően is. Idén április 21-én a Bosch Innovációs Kampuszán rendezzük meg a konferenciát, szélesítve a témaköröket. A Bosch erős tagja a JVSZ-nek, a helyszínre pedig igazán büszkék lehetünk, hiszen Európa második legnagyobb kutatás-fejlesztési központjáról beszélünk. 

Az idén milyen témákra fókuszálnak?

Három alapvető blokk köré építjük fel a konferenciát. Az egyik az innovációs ökoszisztéma fontos szerepe, a másik az innovációk a fenntartható jövő szolgálatában, míg a harmadik a sikeres magyar innovációk nemzetközi piacon. A nap folyamán exkluzív előadások és szakmai panelbeszélgetések váltják majd egymást olyan vállalati vezetőkkel és kormányzati szakértőkkel, akik aktuális helyzetértékeléssel és elemzésekkel tudnak támpontot nyújtani a konferencia résztvevőinek.

Központi elemként kezelik a fórumon a fenntarthatóságot. Miért?

A fenntarthatósági célok és azok elérése minden nehézség, gazdasági turbulencia és a geopolitikai helyzet drasztikus változása ellenére kiemelten fontos a vállalatok életében. A Covid-járvány zűrzavara óta még feljebb került az értéklistán, hiszen fenntarthatóság nélkül sem hosszú távú stratégiát, sem megalapozott jövőt nem lehet kialakítani. Az innováció és a fenntarthatóság elválaszthatatlan egymástól: nem létezik olyan termék vagy folyamat, olyan megoldás, amely figyelmen kívül hagyhatná a fenntarthatósági szempontokat. Olyan alapvető vállalati érték, amely minden terület stratégiáját áthatja. 

Említette a járványt, de az csak a kezdet volt. A pandémia gazdasági káosza után szinte azonnal elkezdődött az ukrajnai háború, majd jött a szankciós politika, amely az alapjaiban már amúgy is létező energiaválságot robbantotta be pusztító erővel. Mennyire befolyásolta ez a sok kedvezőtlen tényező a hazai innovációs folyamatokat?

Válsághelyzetekben sokkal inkább előretörnek az innovatív megoldások, hiszen a túlélésnek a problémamegoldási képesség és az új utak keresése az előfeltétele. Ezért a felsoroltak nemhogy lassították, hanem egyértelműen gyorsították az innovációs folyamatokat. Bármilyen furcsán hangzik, a negatív körülmények az innovációra kifejezetten pozitívan hatnak, a mostoha környezet a leginspirálóbb. Ha az alapanyagok szegmensében, az ellátási láncokban, a logisztikai megoldásokban, az energiaellátás területén nincs innovatív, fenntartható megoldása egy vállalatnak, akkor valóban kérdőjelessé válik az egész jövőképe. Krízishelyzetekben minden gazdálkodó egység, a kisvállalattól a legnagyobbig pontosan ugyanazt teszi: újragombolja a kabátot, megnézi, milyen folyamatokat kell elengedni és melyekre kell ráerősíteni. Egyfajta reload módba vált mindenki, amikor az elsődleges a fenntarthatósági szempontok védelme. Ez a szemlélet ilyenkor a versenyképesség alapja. 

A hazai vállalati szféra viszonylag gyorsan képes reflektálni a váratlan helyzetekre. Tanulható ez a képesség?

A kulcsszó a tudásmegosztás. A JVSZ-nél pontosan ezt tekintjük az egyik legfontosabb missziónknak, és ez a célja a mostani és a mostanihoz hasonló konferenciáknak is. Az, hogy információt, tapasztalatot, tudást osztunk meg egymással, felbecsülhetetlen a fenntartható jövő szempontjából. A közösséghez tartozás alapvetően alakítja a fenntarthatósági szemléletet is. Azzal, hogy a fórumon elemezzük a legújabb vállalati innovációkat és magyar sikereket, illetve bemutatjuk azokat a támogatási rendszereket, amelyeket lehetőség van finanszírozási szempontból igénybe venni, a stratégiai irányok kialakításában is részt veszünk. 

Szóba kerültek a magyar sikerek. Milyen területeken teljesítenek kiugróan jól a hazai innovációs megoldások?

A gazdaság bármelyik szegmensét említhetném. Ami nemzetközileg is kimagasló, az a startupoknak köszönhetően a digitális terület, de a pénzügyi szektorban is az élmezőnyben vagyunk.

Az imént a finanszírozási lehetőségeket hozta szóba. Működnek a támogatási rendszerek? Tapasztalható az innovációs területen forráscsökkentés?

Az innováció szerencsés helyzetben van. A kormányzati és a vállalati szándékok határozottan hasonlók, nem véletlen az érintett minisztériumok képviselőinek jelenléte a konferencián. Párbeszéden alapuló, kiemelkedő együttműködés folyik, a közös gondolkodás pedig a megfelelő támogatásnak is kiváló platformot biztosít. Ha a fórum programjára pillantunk, azt látjuk, hogy a témák mindegyike – legyen az klímapolitika, energiabiztonság, fenntartható vállalati megoldások vagy a környezetterhelés csökkentése – mind a gazdasági élet vállalati szereplői, mind a kormányzat számára kiemelten fontos. Optimista vagyok: az innováció folyamatosan a középpontban áll.

Amennyiben az interjú felkeltette az érdeklődését, és szívesen tudna meg többet az innovációs ökoszisztémák gazdaságban betöltött fontos szerepéről, a hazai és nemzetközi jó gyakorlatokról és a fenntarthatóságot segítő innovációs kezdeményezésekről, akkor látogasson el április 21-én a Joint Venture Szövetség Innovációra Magyar! Interaktív Konferenciájára és hallgassa meg a 10 exkluzív előadás és 6 izgalmas panelbeszélgetés bármelyikét.
Váltsa meg egész napos konferenciajegyét vagy akár a témakörökre lebontott szakaszos jegyek bármelyikét.
További részletek, program és jegyvásárlás:
jegy.jointventure.hu

Kapcsolódó:
Innovációra Magyar! Interaktív konferencia a Joint Venture Szövetség szervezésében
Economy Bar: „Ennek a háborúnak nem lesz nyertese”

Tavaszi kampány

Kapcsolódó cikkek

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
káli
2023. április 16. 14:30
A marketing az nagy innováció
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik