Hatalmas Európa nimbusza Kínában, ezt ki kellene aknázni!

– Ön egy igen jelentős nemzetközi nagyvállalat magyarországi működését irányítja és régiós vezetőként is tevékenykedik a Foxconnnál – mit gondol a globális gazdasági kilátásokról?
– Akárhogy is gondolják sokan, azért a világgazdaság legfontosabb mozgatója mind a mai napig az Egyesült Államok és persze Kína. Első körben azonban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed politikája alakítja a rövid és középtávú gazdasági kilátásokat. Ez év első negyedére recessziót indukált az amerikai kamatpolitika, és ez éppen addig tart, ameddig a Fed fenntartja a monetáris restrikciót. Az ottani foglalkoztatási adatok a beavatkozás ellenére még mindig túl jók, arra számítok, hogy ez hamarosan változik, és a Fed is lazítani fog, amelynek a hatására Amerikában (és ezen keresztül a világgazdaságban is) az év közepén elindulhat a gazdasági növekedés és enyhülhet az elmúlt hónapokat jellemző nyomás a gazdaságokon.

– Mi a helyzet Kína kapcsán, hiszen ön nemcsak egy tajvani óriáscég itteni vezetője, de olyan menedzser, aki nagyon jól ismeri a kínai viszonyokat, hiszen évekig élt és dolgozott is odakint. 
– A járvány kezelésének ottani hibáit a többség ismeri, és az sem titok, hogy Kína jelentős mértékben függ az exportjától. Ugyanakkor Amerikában is megdöbbennek azon, hogy milyen felfoghatatlan mértékű adósságok halmozódtak fel Kínán belül. Az egyik legfontosabb probléma – túl az eladósodott lakóingatlan-piac problémáján – a helyi önkormányzatok elképesztő mértékű adósságállománya. Kínában ugyanis az elmúlt években, évtizedekben a működést döntően abból finanszírozták az önkormányzatok, hogy ipari és kereskedelmi parkok, gyártóvállalatok számára hatalmas önkormányzati földterületeket értékesítettek. A beruházások ütemesen folytatódtak, de az elmúlt években jelentősen lelassult a Kínába irányuló tőkebeáramlás, továbbá a helyi befektetések is. Ez a helyzet időzített bombaként ketyeg az óriási méretű kínai gazdaságban. 

– Kína geopolitikailag is érdekes kérdés, hiszen jelentős változások zajlottak ott. 
– Anélkül, hogy bárkit is meg szeretnék ijeszteni, úgy látom, hogy Kína már a járvány előtt elkezdte magát leválasztani a globális ellátási láncról, és saját önfenntartó láncok kialakításán dolgozik, amennyire ez lehetséges. Természetesen alapvető fontosságú számukra a világba irányuló termelőexport, ám ennek a jelentősége folyamatosan csökken a fentiek hatására. Ugyanakkor itt kifejezetten „kettős játszma” zajlik, Kínában bent maradtak a nyugati óriásvállalatok, ám azok egyre inkább csak a kínai belpiaci termelésre fókuszálnak, két ellátási láncot üzemeltetve: egyet Kínában Kínának, egyet a világ többi részén a világ többi részének. Úgy gondolom, hogy a kormányzat évek óta kevéssé tartja vissza azokat a nemzetközi vállalatokat, amelyek Indiába, Vietnamba vagy máshová helyeznék ki azokat a termelő kapacitásaikat, amelyek nem elsősorban a kínai belpiacra szállítanak. Mindez azt jelzi, hogy Kína gazdaságpolitikai értelemben is egyre inkább felkészül arra, hogy képes legyen elszigetelődni, függetlenül működni az USA-tól és szövetségeseitől. Ez a stratégia az utóbbi egy-két évben brutális erővel, a vártnál nagyobb tempóban halad. Mindez azt jelezheti, hogy Kína tudatosan készül egy igen jelentős globális konfliktusra, amelynek az ellenpólusán nyilván az Egyesült Államok található. 

– Milyen szerepet kaphat ebben a globális hatalmi játszmában Kelet–Európa, vagy akár a régiónk? 
– Ebben a hatalmas nemzetközi játszmában én nem látom azt, hogy valóban sokpólusúvá, multipolárissá válna a világ. Inkább arról van szó, hogy még az olyan nagy országoknak is, mint India vagy Oroszország, előbb-utóbb választaniuk kell, hogy Kína vagy az USA mellett állnak-ee. Oroszországra érdemes úgy tekinteni, mint az utolsó nagy gyarmatbirodalomra, amelynek a globális színtéren két igazi ütőkártyája maradt, az atomfegyverei és az energiahordozói, ásványkincsei. Ám látjuk, hogy az oroszok mennyire kiszolgáltatottak, hiszen az olajat és a gázt ma már csak töredék ron tudják eladni, és a háború kellően meggyengítette az ottani gazdaságot azon a téren is, hogy például a kereskedelmi stratégiai érdekeit a távol-keleti logisztikai útvonalakon kellő módon érvényesítse. Így például az orosz–azeri–iráni–indiai útvonalak fejlesztése csak szavak szintjén realitás, a háború miatt nincs rá orosz forrás. 

– Mi a helyzet a régiónkkal? Hogyan érdemes gondolkodnia egy helyi vállalatvezetőnek? 
– Bár sokat beszélünk arról, hogy a gyártási kapacitások részben visszakerülnek Európába és Észak-Amerikába, ami így is van, ugyanakkor az elmúlt 20 évben túlzott mértékben támaszkodtunk Kínára, és ennek a hatása még egy darabig elkísér minket, a változás pedig sok új üzleti lehetőséget nyithat meg.

– Egy vállalatnak hogyan érdemes felkészülnie erre az új hidegháborúra? 
– Mivel újra a bipoláris világ felé tartunk, érdemes visszagondolni a hidegháborús időszakra referenciaként: 1989 előtt a piacok tömbösödtek, ám azért volt némi átjárás. Természetesen most a COCOM-lista és a hasonló hidegháborús logikák újjáélednek, így az áruk és szolgáltatások áramlása szűkülni fog. Középtávon azonban az esztelen és szükségtelen mértékű globalizáció, a kínai gyártás koncentráltsága 5-10 év távlatában látványosan csökken majd. 

– Mi következik ebből Magyarország számára, hiszen mi évszázadokon át egyfajta híd voltunk Kelet és Nyugat között? 
– A hidegháborús logika egyre kevésbé engedi, hogy a kormányok híd szerepet töltsenek be, ugyanakkor mikroszinten a vállalatoknak elemi érdeke a lehető legtöbb piacot elérni. Nyilvánvalóan nekünk messze a legfontosabb partnerünk az unió és benne Németország, és ez így is marad, mi ugyanis ebben az új hidegháborúban a nyugati tömbhöz tartozunk. Mindemellett – ahogy ezt tudatosan tettük eddig is – dolgozni kell az arányaiban jóval jelentéktelenebb tömbön kívüli keleti, déli lehetőségeken is. 

– Viszont a németek is ezer szállal kötődnek Kínához. 
– Ez így van, ám a kérdés ennél összetettebb, ugyanis például a nagy német autógyárak termékeire még hosszú-hosszú évekig erős lesz a kereslet Kínában. 

– Miért van ez így, hiszen az ottani gyártók is egyre jobbak és erősebbek. 
– Aki sokat járt Kínában vagy élt kint, az tudja, hogy Európának óriási a nimbusza egész Ázsiában. A kontinensünket ott szinte dicsőítik, a felsőbb rétegek Európában szeretnének élni és tanulni, európai módon öltözni, enni, inni. Egy svájci óra, a francia borok vagy egy német luxusautó a legtöbb kínai számára a gazdagság netovábbját jelenti. Ezt az előnyünket kellene tudni jól kihasználni, és azt gondolom, hogy a német ipar is jó ideig megtalálja majd a piacát Kínában és másutt Ázsiában.

– A napokban lesz a JVSZ konferenciája, amelynek a vezető témája az innováció, és ahol ön is előad. Mit gondol a hazai innováció helyzetéről? 
– Először is érdemes előrebocsátani, hogy bár sokszor úgy gondoljuk, hogy az innováció egy napról napra visszatérő, feladatszerű, amolyan „nyüzsgő” tevékenység, valójában nem erről van szó! Az innováció sokkal inkább egy attitűd, nem egy tevékenység, hanem minden tevékenységnek egy újfajta nézőpontja, dimenziója. Ha pedig kulturális elemként tekintünk rá, beláthatjuk, hogy annak előcsalogatása a semmiből rendkívül nehéz feladat. 

– Hogyan érti ezt pontosan? És mi a nagyvállalatok szerepe a történetben? 
– Akkor ne kerteljünk, nyíltan fogok fogalmazni. Az egész régiónkra jellemző az a vállalkozói attitűd, hogy elegendő az, hogy a gyártó vagy a kereskedő cégem számára találok egy-két erős európai, például német vásárlót. Egy-egy ilyen nagy üzlet eleinte nehezen jön össze, de azért könnyen megtanulható ez a modell. Mivel a partnerek tőkeerős nyugati cégek, olyan felárat mindig fizetnek, amely nálunk vagy másutt a régióban tisztes megélhetést tesz lehetővé egy-egy nagy beszállítónak. Ez a modell azonban egyáltalán nem az innovációról szól, sokkal inkább a kényelem irányába tereli azokat a vállalatokat, amelyek ezt a modellt követik. 

– Mi a helyzet az új technológiákkal? Úgy tudom erről is fog beszélni a JVSZ konferenciáján. 
– Itt érkeztünk el a klaszterek fogalmához és működéséhez. Ezek arra jók, ha egy kis cég új ötletet hoz a piacra, akkor egy erős vállalati ökoszisztéma siet a segítségére. 

– Úgy tudom, Magyarországon is számos klaszter szerveződött, például az autóiparban. 
– Nálunk amikor klaszterekről beszélünk, valójában sokkal inkább csak egy-egy óriásvállalat helyi beszállítói hálózatáról van szó, nem a valódi értelemben vett klaszterről. 

– Milyen akkor a valódi? 
– Olyan, mint például Észak-Olaszországban, Milánó környékén az ottani autóipari klaszter. Ha ott mondjuk a Lamborghinitől kilépő vezető tervezőnek, Pagani úrnak egy új sportautóálma születik, akkor rögtön akár száz beszállító céget talál, amely karosszériaelemeket, alkatrészeket és akár gyártási, értékesítési szolgáltatásokat is tud nyújtani ahhoz, hogy megvalósítsa az álmát. És nem csak egyszerűen egy monoton és lélektelen munkavégzésre tudja rávenni beszállító partnereit. Ehelyett olyan kis, rugalmas vállalatokat talál, amelyek hisznek abban, amit csinálnak, valóban összefognak, és például olyan járművet alkotnak, amelyet sok száz millió forintnyi euróért arab sejkek vagy hongkongi gazdagok többéves várakozás ellenére is örömmel vásárolnak meg. 

– Magyarországon úgy tűnik, még nem tart itt az autóipari beszállítói hálózat, de például szoftverfejlesztésben nemzetközi mércével mérve sem állunk rosszul. 
– Igen, valóban, az utóbbi 10-15 évben kialakult és megerősödött Magyarországon egy olyan innovatív vállalkozói és vállalati réteg, amelyre nagyjából igaz az, amit az északolasz autóipari klaszter kapcsán elmondtam. Erre a szoftveres tudásra építve úgy vélem, lehet alapozni, de ahhoz, hogy mi is ki tudjunk törni és megismételjük azt, ami Észtországban, Svájcban vagy akár Finnországban történt az elmúlt évtizedekben, ahhoz meg kell találni a módját, hogy a hardverek hatékony fejlesztését lehetővé tévő klaszterek is ki tudjanak alakulni Magyarországon.

Címlapfotó:123rf.com