Van valami cinikus báj abban, amikor a saját hadseregét trükkösen az európai adófizetők pénzéből fejlesztő Észtország tanácsokat ad arról, mennyit kell egy tagállamnak védelmi kiadásokra fordítania.
A júliusban esedékes vilniusi NATO-csúcstalálkozó egyik kiemelt témája a tagállamok védelmi költségvetése lesz. Lassan tíz éve annak, hogy a walesi csúcson a szövetség országai vállalták, hogy 2024-ig védelmi kiadásaik elérik a GDP 2 százalékát. Ez eddig csak hét országnak (Görögország, USA, Egyesült Királyság, Litvánia, Észtország, Lettország és Lengyelország) sikerült, és ha a fejlesztések intenzitását nézzük, egyes államoknak ott is van jócskán bepótolni valója.
Magyarország minden szempontból jól áll: vállalásához tartva magát még az idén eléri a 2 százalékos célt, ami pedig a fejlesztéseket illeti, máris listavezető a tagállamok között.
Az egyik legerőszakosabb háborúpárti kommunikációt használó tagállam, Észtország most a NATO-országok külügyminiszteri csúcsára időzített néhány tanácsot, amelyek egyrészt a már ismert paneleket tartalmazzák („nem elég a 2 százalék, az most már a minimum”), másrészt olyan kezdeményezéseket is felvetnek, amelyek a legszebb hidegháborús retorikát idézik.
Az észt javaslat szerint a 2 százalékos küszöböt haladéktalanul fel kellene vinni minimum 2,5 százalékra (Észtország három százaléknál, Lengyelország négynél jár), mivel Oroszország a jövőben is fenyegetést fog jelenteni az európai országokra. Ugyanakkor a védelmi büdzsé eszközfejlesztésre fordított 20 százalékát legalább 25 százalékra kell növelni – mondta Urmas Reinsalu észt külügyminiszter.
Azt a tárcavezető is elismeri (Magyarország is pontosan ezt mondja), hogy a földrajzi közelség miatt mást tart prioritásnak egy Ukrajnával vagy Oroszországgal szomszédos tagállam, mint egy olyan, amely az eseményektől több ezer kilométerre szemléli a konfliktust, éppen ezért a GDP védelmi vonatkozású szelete növelésének elképzelését nem biztos, hogy mindenki ugyanolyan lelkesen fogja üdvözölni, mint Lengyelország vagy a balti államok.
Ami az utóbbiakat illeti: még mindig nem rendelkeznek önálló légtérvédelemmel, így a NATO-tagállamok rotációs rendszerben látják el azt. (Magyarország eddig három alkalommal tette ezt Lettország, Észtország és Litvánia biztonságának garantálása érdekében, 2025-ben pedig újra a kecskeméti Gripenek fogják a Baltikum légterét védeni.)
A haderőfejlesztési összegek növelésének ötletével önmagában semmi probléma nincsen, sőt máris van egyfajta konszenzus az erre való törekvésben, az azonban, hogy éppen Észtország hangoskodik az ügyben, a közelmúlt történéseit tekintve némileg megmosolyogtató. Kaja Kallas kormánya ugyanis éppen azzal került be legutóbb a lassan szappanopera jelleget öltő brüsszeli simlikrónikákba, hogy finoman szólva is tágan értelmezte az Ukrajnának adott fegyversegélyek ellentételezését, így az e célra átalakított Európai Békealapból úgy pumpáltak ki túlszámlázva 134 millió eurót a saját hadseregük modern fegyverbeszerzéseire, hogy közben a régi, szovjet típusú haditechnikát küldték el Kijevnek.
Reinsalu a 2 százalékos intelem mellett korábban már arra is felszólította a szövetséget, hogy haladéktalanul bontsa fel a Párizsban 1997-ben Oroszországgal kötött megállapodást, amely kimondja, hogy a NATO és Oroszország nem tekinti egymást ellenségnek – egyben legalább alapjaiban mutassa be azokat a terveket, amelyek lehetővé teszik Ukrajnának, hogy a szövetség tagjává válhasson a háború után.
Ez utóbbival kapcsolatban a vélemények nem akarnak változni azóta, hogy a rossz emlékű 2008-as bukaresti NATO-csúcson először felvetődött a lehetősége. Sokan osztják a brit külügyminiszter azon véleményét, amely szerint jelen pillanatban csak és kizárólag a háborúra kell fókuszálni, a csatlakozási tervezgetésnek nincs sok értelme.
Reinselu ugyanakkor azzal érvelt, hogy mire sor kerül a vilniusi csúcsra, a NATO-nak egyértelmű politikai üzenetet kell küldenie Oroszország felé, márpedig szerinte a NATO „nyitott ajtók” politikájának mantrázása már édeskevés lesz. Azt ugyan ő is elismerte, hogy egy Moszkvával folytatott esetleges béketárgyalás esélyeit jócskán csökkentené, ha Putyin listájáról eleve kihúznák a semleges Kijev gondolatát, ám ezzel párhuzamosan rámutatott arra az egyértelmű ukrán üzenetre, amely minden szempontból kizárja, hogy a béketárgyalások ukrán területvesztéssel járjanak, ezért a NATO-csatlakozási tárgyalások következményeiről szóló viták jelen pillanatban valóban csak filozófiai jellegűek.
Fotó: Urmas Reinsalu észt külügyminiszter
MTI/EPA/Olivier Hoslet
Mi a Tisztítótűz hadművelet valódi célja? Ráéghet-e a Fideszre az NKA-botrány? Mi lesz Sulyok Tamással, és mit szól ehhez Brüsszel? Lehet-e visszaút Orbán Viktornak és hogy áll most a patrióta építkezés az Európai Unióban?
Határozottan ellenzi Robert Fico szlovák miniszterelnök azt az Ukrajnának szánt több milliárd dolláros támogatási csomagot, amelyről a közelgő NATO-csúcson döntenének.
A brit miniszterelnök a lemondása után már ki is nézte az új pozícióját.
A lengyel külső hírszerzés vezetője szerint Moszkva a katonai kudarcok miatt újabb provokációkkal tesztelheti a NATO-t, különösen a balti államok térségében.
PestiSrácok, Magyar Péter, a jobboldali média jövője és a Tisza első hónapjai. Huth Gergely szerint a jelenlegi közéleti légkör a Kádár-rendszer utolsó éveit idézi.
A főváros szerepének újragondolásáról, a NER gazdasági logikájáról, a Fidesz belső működésének átalakulásáról és a centralizáció következményeiről beszélt lapunknak Szatmáry Kristóf, a párt új budapesti elnöke.
Orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
Koltay András 2021 óta vezette az NMHH-t.
