Észtország elmagyarázza a NATO-nak, mennyit kellene költeni a védelemre

A júliusban esedékes vilniusi NATO-csúcstalálkozó egyik kiemelt témája a tagállamok védelmi költségvetése lesz. Lassan tíz éve annak, hogy a walesi csúcson a szövetség országai vállalták, hogy 2024-ig védelmi kiadásaik elérik a GDP 2 százalékát. Ez eddig csak hét országnak (Görögország, USA, Egyesült Királyság, Litvánia, Észtország, Lettország és Lengyelország) sikerült, és ha a fejlesztések intenzitását nézzük, egyes államoknak ott is van jócskán bepótolni valója. 

Magyarország minden szempontból jól áll: vállalásához tartva magát még az idén eléri a 2 százalékos célt, ami pedig a fejlesztéseket illeti, máris listavezető a tagállamok között.

Mindig magasabbra

Az egyik legerőszakosabb háborúpárti kommunikációt használó tagállam, Észtország most a NATO-országok külügyminiszteri csúcsára időzített néhány tanácsot, amelyek egyrészt a már ismert paneleket tartalmazzák („nem elég a 2 százalék, az most már a minimum”), másrészt olyan kezdeményezéseket is felvetnek, amelyek a legszebb hidegháborús retorikát idézik. 

Az észt javaslat szerint a 2 százalékos küszöböt haladéktalanul fel kellene vinni minimum 2,5 százalékra (Észtország három százaléknál, Lengyelország négynél jár), mivel Oroszország a jövőben is fenyegetést fog jelenteni az európai országokra. Ugyanakkor a védelmi büdzsé eszközfejlesztésre fordított 20 százalékát legalább 25 százalékra kell növelni – mondta Urmas Reinsalu észt külügyminiszter. 

Azt a tárcavezető is elismeri (Magyarország is pontosan ezt mondja), hogy a földrajzi közelség miatt mást tart prioritásnak egy Ukrajnával vagy Oroszországgal szomszédos tagállam, mint egy olyan, amely az eseményektől több ezer kilométerre szemléli a konfliktust, éppen ezért a GDP védelmi vonatkozású szelete növelésének elképzelését nem biztos, hogy mindenki ugyanolyan lelkesen fogja üdvözölni, mint Lengyelország vagy a balti államok. 
Ami az utóbbiakat illeti: még mindig nem rendelkeznek önálló légtérvédelemmel, így a NATO-tagállamok rotációs rendszerben látják el azt. (Magyarország eddig három alkalommal tette ezt Lettország, Észtország és Litvánia biztonságának garantálása érdekében, 2025-ben pedig újra a kecskeméti Gripenek fogják a Baltikum légterét védeni.)

A haderőfejlesztési összegek növelésének ötletével önmagában semmi probléma nincsen, sőt máris van egyfajta konszenzus az erre való törekvésben, az azonban, hogy éppen Észtország hangoskodik az ügyben, a közelmúlt történéseit tekintve némileg megmosolyogtató. Kaja Kallas kormánya ugyanis éppen azzal került be legutóbb a lassan szappanopera jelleget öltő brüsszeli simlikrónikákba, hogy finoman szólva is tágan értelmezte az Ukrajnának adott fegyversegélyek ellentételezését, így az e célra átalakított Európai Békealapból úgy pumpáltak ki túlszámlázva 134 millió eurót a saját hadseregük modern fegyverbeszerzéseire, hogy közben a régi, szovjet típusú haditechnikát küldték el Kijevnek. 

A múltat végképp eltörölni

Reinsalu a 2 százalékos intelem mellett korábban már arra is felszólította a szövetséget, hogy haladéktalanul bontsa fel a Párizsban 1997-ben Oroszországgal kötött megállapodást, amely kimondja, hogy a NATO és Oroszország nem tekinti egymást ellenségnek – egyben legalább alapjaiban mutassa be azokat a terveket, amelyek lehetővé teszik Ukrajnának, hogy a szövetség tagjává válhasson a háború után.

Ez utóbbival kapcsolatban a vélemények nem akarnak változni azóta, hogy a rossz emlékű 2008-as bukaresti NATO-csúcson először felvetődött a lehetősége. Sokan osztják a brit külügyminiszter azon véleményét, amely szerint jelen pillanatban csak és kizárólag a háborúra kell fókuszálni, a csatlakozási tervezgetésnek nincs sok értelme.

Reinselu ugyanakkor azzal érvelt, hogy mire sor kerül a vilniusi csúcsra, a NATO-nak egyértelmű politikai üzenetet kell küldenie Oroszország felé, márpedig szerinte a NATO „nyitott ajtók” politikájának mantrázása már édeskevés lesz. Azt ugyan ő is elismerte, hogy egy Moszkvával folytatott esetleges béketárgyalás esélyeit jócskán csökkentené, ha Putyin listájáról eleve kihúznák a semleges Kijev gondolatát, ám ezzel párhuzamosan rámutatott arra az egyértelmű ukrán üzenetre, amely minden szempontból kizárja, hogy a béketárgyalások ukrán területvesztéssel járjanak, ezért a NATO-csatlakozási tárgyalások következményeiről szóló viták jelen pillanatban valóban csak filozófiai jellegűek. 

Fotó: Urmas Reinsalu észt külügyminiszter
MTI/EPA/Olivier Hoslet