Március 15-e a magyarság számára, határon innen és túl az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe. Ez az ünnep felhívja a figyelmünket évről-évre, hogy nekünk megcsonkított kis országként, itt Európa szívében milyen fontos szuverenitásunk védelme.
1848. március 15.: egy dátum, ami már kisiskolás korban beleivódik minden magyar gyermek fejébe, ami nem véletlen, hiszen határon innen és túl minden magyar számára ez a nap a nemzeti büszkeség napja, hisz ekkor – még ha rövid időre is – független országként létezhettünk, oly sok sanyarú év után.Ez a piros betűs nemzeti ünnep valahogy mégis inkább a fiatalságé.
Hogy mégis miért?
Elég csupán a Pilvax kávéházban összegyűlt tettrekész fiatalok egy csoportját említeni, akiknek neve márciusi ifjakként vonult be a történelemkönyvekbe, akik közül a legifjabb mindössze 12 éves volt (Ágai Adolf).
A márciusi ifjak közt említhetünk olyan nagy neveket, mint Irányi Dániel, Irinyi József, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vajda János vagy éppen Vasvári Pál. Nevüket hallva méltán tölt el bennünket a nemzeti büszkeség érzése.
Ám ahogy Petőfi is mondta, önmagukban kevesek lettek volna a haza függetlenségének kivívásához: „Én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem...”
Március 15. ma is arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire fontos szuverenitásunk, nemzeti önrendelkezésünk megtartása, annak védelme.
Mit is jelent a szuverenitás?
A szuverenitás fogalmának egyik első kidolgozója Jean Bodin neves francia politikai gondolkodó volt. A XVI. században ő abból indult ki, hogy az uralkodó korlátlan szuverenitást élvez, hiszen az uralkodó hatalma Istentől ered, és csak neki tartozik felelősséggel.
A francia forradalom korától viszont a rousseau-i népszuverenitás gondolata szerint a szuverenitás alapjának a népet tekintjük. Eszerint a közhatalom a néptől ered, és a népnek tartozik felelősséggel. A nép ezt a szuverenitását közvetetten és közvetlenül is gyakorolhatja. A népszuverenitás elvéből pedig következik, hogy a közhatalom minden aktusát vissza kell tudni vezetni a néphez.
Az állam szuverenitásának természetes korlátja pedig más államok szuverenitása. Az államok, mint a nemzetközi jog alanyai szuverenitásukat kölcsönös akarattal korlátozhatják, így nemzetközi szerződéseket köthetnek, nemzetközi szervezeteket hozhatnak létre, és hasonlók. Az állam szuverenitását hagyományosan állami jelképek fejezik ki. Magyarország esetében a jelképeket az Alaptörvény határozza meg (Himnusz, zászló, címer). Szintén az Alaptörvény rögzíti a nemzeti ünnepeket. A jelképek, mivel sajátos büntetőjogi védelem alatt állnak, meggyalázásuk bűncselekmény. Mivel ilyen szigorú szabályozás van érvényben a nemzeti jelképekkel kapcsolatban, a helyi és nemzetiségi önkormányzatok által alkotott címereknek Magyarország címerétől jól megkülönböztethetőeknek kell lenniük.
A szuverenitás szó szerinti fordításban eredetileg önrendelkezést jelent. Ez viszont több kérdést is felvet, hiszen ennek több, legalább 2 olvasata van: létezik belső és külső szuverenitás.
A külső szuverenitás meghatározásánál egyszerűbb dolgunk van, hiszen ez lényegében nem más, mint az állam szuverenitása, ami alatt egy nemzetközi közjogi fogalmat értünk. Mikor egy államot szuverénnek nevezünk, akkor más államoktól független államnak tekintjük, tehát más államoktól függetlenül hozhatja meg a döntéseit, ezért tekinthető nemzetközi jogalanynak – itt érdemes felvetni annak kérdését, hogy hány állam hozhat manapság ilyen döntéseket. Viszont ahhoz, hogy egy állam valóban szuverén legyen, legalább három dolog szükséges. Ezen a pontos érdemes segítségül hívni Georg Jellinek, az államelmélet egyik klasszikusának hatalmi triász elméletét. Szerinte ugyanis ahhoz, hogy egy állam szuverén legyen, szükség van államterületre, népességre és főhatalomra.
Államterület alatt az egyezmények által meghatározott, ugyanakkor más államok által elismert területet értjük. A népesség viszonylag egyértelmű, tehát az egyezmények által meghatározott államterületen élőket értjük alatta. Végül ahhoz, hogy egy állam szuverén lehessen, elengedhetetlen a főhatalom megléte, amely a meghatározott államterületen élő népesség felett döntéseket hozhat, és ezeket a döntéseket az ott élő népnek el kell fogadnia, magatartását azoknak megfelelően kell alakítania. Ha a három elem közül bármelyik hiányzik, nem beszélhetünk szuverén államról. Március 15-e erre is felhívja a figyelmünket: Magyarország 1848. március 15-én kivívta függetlenségét, szuverén államként létezhetett egy rövid ideig, és ha jól megvizsgáljuk az akkori magyar államot, akkor a fent vázolt három elem vitathatatlanul megvolt. Viszont, ha meg is valósul ez a három kritérium, akkor is szükséges, hogy a többi állam is elismerje nemzetközi jogalanyként az adott államot. Erre kiváló gyakorlati példa Koszovó esete. Koszovónak van államterülete, népessége és főhatalma is, viszont Szerbia nem ismeri el mint szuverén államot.
A belső szuverenitásról beszélve lényegében a rousseau-i népszuverenitást értjük. Eszerint minden hatalom a népé, amely azt jelenti, hogy csak és kizárólag olyan szervek gyakorolhatnak hatalmat a nép felett, amelyek megbízatásukat tőlük nyerik (parlament, kormány).
Összefoglalva tehát 1848. március 15. felhívja figyelmünket, hogy ma is kulcskérdés Magyarország szuverenitásának megőrzése, amiért már a márciusi ifjak is síkra szálltak. Igaz, nem tudhatták, hogy 1848-at követően mit kell még kiállnia a magyar nemzetnek: a szabadságharc leverése 1849-ben, Haynau rémuralma, első világháború (1914-1918), trianoni békediktátum (1920), második világháború (1939-1945), nyilas uralom (1944-1945), szovjet megszállás (1945-1989), 1956-os forradalom és szabadságharc. Lényegében tehát, mindaz, amiért 1848. március 15-én síkraszállt a magyar nemzet, csupán a rendszerváltozással valósult meg: független, szuverén, saját maga felett rendelkező Magyarország.
Igaz, 1989 után sem ment minden rendben, és 1994-ben a posztkommunisták Horn Gyulával az élen visszatértek a hatalomba a rendszerváltozást eláruló SZDSZ-szel karöltve 2/3-os többséggel. Ezt követte egy 4 éves felívelő periódus az első Orbán-kormány időszakával 1998 és 2002 között. Ennek az időszaknak kiemelkedő eredménye volt, hogy csatlakoztunk a NATO-hoz, bebiztosítva hazánk védelmét. Magyarország mind a mai napig elkötelezett szövetségesként szerepel a NATO berkein belül. Ezt az időszakot viszont megszakította 8 év szociálliberális katasztrófa-kormányzás, és 2010-ben a második Orbán-kormánynak az államcsőd széléről kell visszarántania az országot: új alkotmányt fogadtak el (Alaptörvény) a 2/3-os többség birtokában, amellyel megteremtették nemzeti önrendelkezésünk alapjait.
Ilyen hányattatott sorssal a hátunk mögött érthető okokból foggal-körömmel ragaszkodunk kiharcolt nemzeti önrendelkezésünkhöz, amit sok esetben Nyugaton nem teljesen értenek. Ebből ered a vita az Európai Unió, valamint Magyarország és Lengyelország között is. Habár a 2004-es európai uniós csatlakozással önként lemondtunk szuverenitásunk egy minimális részéről, az unió részéről több esetben tapasztalható, hogy egyre inkább túllépi kompetenciáit, és tagállami hatáskörökbe avatkozik be: ebből ered a vita többek között a jogállamiság kapcsán is.
Egy szó mint száz, mi és lengyel testvéreink 1848 óta álltuk a történelem viharait, és most ez a két nemzet segítve egymást, vállt vállnak vetve itt van Közép-Európában. A történelem viharaiból leszűrt tapasztalatok nemzeti szuverenitásunkat egy féltve őrzött kinccsé emelték, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodunk. Hasonló történelmi tapasztalatok híján a Nyugat ezt a felfogást nem értheti meg teljes mértékben. Mindezekre emlékeztet minket évről évre az 1848. március 15-ről való megemlékezés.
Borítókép: MTI/Kovács Tamás
„Abszurd” vagy „realista” Orbán Viktor kijelentése Ukrajna szuverenitásáról? A Faktum elemzése szerint a válasz nem a jogi definíciókban, hanem a gyakorlati államképesség négy szűkített területében keresendő.
Kitisztult a kép.
Meloni kulcsfontosságú törvényjavaslatot készít elő.
Vétó, szuverenitás, energia és béke. Orbán Viktor Koppenhágában látványosan fektette két vállra a háborúpárti vezetőket.
A szuverenitás forintban, napi szinten mérhető érték, amit minden tagállam véd a maga módján, a privatizáció pedig „gazdasági kis-Trianon” – tudósításunk az MCC-ből!
„Volt már valaha is véleményünk az Ukrajna energiaellátásával kapcsolatos döntéseidről? Neked sem szabad beavatkoznod a mi szuverén ügyeinkbe!” – fogalmazott Szijjártó.
Itt a háború és Ukrajna kérdése mint a legfontosabb európai kihívás.
A Bild szerint a volt kancellár Lengyelországon és a balti államokon is elverte a port az orosz–ukrán háború kitöréséért.
