A gyenge valuta kívánatos mellékhatásokkal is járhat, amennyiben a gyengeséget a reálgazdaságban bekövetkező fejlemények okozzák. A közvélekedés szerint az árfolyamgyengülés idején a nagy nettó devizaeszköz kitettséggel rendelkező nagybankok növelik az exportintenzív vállalatoknak és a kisbankoknak nyújtott hiteleket, és az ilyen kisbankokkal rendelkező régiókban magasabb a kibocsátás növekedése. A hagyományos közgazdasági elmélet is azt diktálja, hogy
a gyengébb valuta növeli az exportot.
Viszont a közgazdászok között még mindig széles körű nézeteltérés van az exportnak az árfolyam-ingadozásokra való érzékenységét illetően.
Az egyik fél szerint a globális értékláncok kialakulása a feldolgozóipari export volumenének a reáleffektív árfolyamra vonatkozó rugalmasság erőteljes csökkenéséhez vezetett. A másik fél szerint kevés bizonyítékot lehet felhozni arra, hogy az árfolyamok és az export, illetve az import közötti kapcsolat az idők során általánosan megszakadt volna.
Több közgazdász azzal érvelt, hogy a gyenge euró hatástalan stabilizációs tényező volt ebben a válságban. Az ellátási lánc megszakadása és a háttérben fenyegető szankciók miatt
az európai vállalkozások nem tudták kihasználni árverseny-előnyüket, és nem tudtak profitálni az alacsonyabb reáleffektív árfolyamból.
Ráadásul az import drágulásán keresztül a gyengébb euró jelentősen fokozza az inflációs nyomást a gazdaságban, súlyosbítva az amúgy is komoly problémát. Ez pedig csak részben enyhült az euró utóbbi hónapokban mutatott erősödésével.
Sok elméleti vita szólt arról 2022-ben, hogy
az EKB-nak lépéseket kell-e tennie az euró erősítésére.
Lodge és Perez (2021) megállapította, hogy a globalizációs hatások miatt az árfolyam inflációra gyakorolt hatása (ERPT) az EU-ban az 1999-es 0,8 százalékhoz képest 0,3 százalék körüli értékre csökkent. Ilyenformán az EKB devizapiaci beavatkozása „túl messzire menő” lépés lehet.
Másrészt a határokon átnyúló hitelek és nemzetközi hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közel fele amerikai dollárban denominált. Közgazdászok szerint, ha az olyan valuták, mint az euró, gyengülnek a dollárhoz képest, az rendkívül megnehezítheti a magánszektor számára az adósságok törlesztését, növelve az adósságválság kockázatát. Amúgy a magas jövedelmű gazdaságok, mint például az EU, sokkal jobban fedezve vannak az ilyen típusú kockázatokkal szemben.
Egyes szakértők a gyenge euró által keltett további inflációs nyomásra is hivatkoznak, ami indokolja, hogy az EKB beavatkozzon, és erősítse az eurót. Voltak olyan javaslatok, amelyek a Plaza-megállapodás egy másik változatának megvalósítására irányulnak – a globális gazdaságok közötti megállapodás bevezetésére, amelynek célja a dollár gyengítése, és ezáltal más valuták, például az euró relatív erősítése.
Paul Volcker Federal Reserve elnökének szigorú monetáris politikája és Ronald Reagan elnök 1981-84-es első ciklusának expanzív fiskális politikája megemelte a hosszú távú kamatlábakat, és tőkebeáramlást vonzott, ami felértékelte a dollárt. A Plaza-egyezmény (angolul: Plaza Accord) egy nemzetközi valutapiaci egyezmény volt, mely Japán, az USA, Nyugat-Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság között köttetett 1985. szeptember 22-én a New York-i Plaza Hotelben. Az egyezmény tartalma alapján valutapiaci intervenciókkal leértékelték az amerikai dollárt a német márkával, illetve japán jennel szemben. Az egyezmény következtében a dollár jelentős leértékelődést folytatott egészen az 1987-ben aláírt, ezt az egyezményt felülíró Louvre-egyezmény életbelépéséig.
Mi volt a fő oka, hogy az euró 2022 első három negyedévében trendszerűen gyengült az amerikai dollárhoz képest?
A CfM-CEPR panel negyvenegy tagja válaszolt az euró 2022-es gyengülésének okairól feltett kérdésre. A paneltagok többsége, 56 százaléka szerint a monetáris politikai különbségek voltak a fő okai az euró 2022-es gyengülésének.
A panel 29 százaléka a reálgazdasági tényezőknek tulajdonítja az euró gyengülését. Volt köztük olyan vélemény is, miszerint „a reálárfolyam [2022-ben] nem különbözött a történelmi értékektől”, ami arra utal, hogy „a reális tényezők vagy éppen az ukrajnai háború” nem lehettek a jelenség mozgatórugói.
A legtöbb paneltag tehát az euróövezet és az Egyesült Államok közötti monetáris politikai különbségeket nevezi meg az euró tavalyi esésének elsődleges okaként,
de a panel csaknem egyharmada viszont úgy véli, hogy reális tényezők voltak felelősek az euró 2022-es gyengüléséért. Többen az orosz-ukrán háborút nevezték meg a leértékelődés egyik fő okaként, kiemelve Európa „nagymértékű energiafüggőségét” Oroszországtól.
Volt, aki azt állította, hogy az USA és az euróövezet növekedési várakozásai közötti különbségek állnak a leértékelődés mögött. A félelmek közepette, hogy „az ukrajnai invázió miatti gázhiány térdre kényszeríti az európai ipart”, az USA-t pozitív kereskedelmi feltételekkel kapcsolatos sokk érte, ami gazdagabbá tette. A Covid utáni erős fellendüléssel és a monetáris politikai különbségekkel együtt ez azt eredményezte, hogy a befektetők azt várták, az USA sokkal gyorsabban fog növekedni, mint az euróövezet, ami a dollár erősödéséhez vezetett.
A kérdésben nagy a zűrzavar: volt, aki arra figyelmeztetett, hogy a közgazdászok egyszerűen nem tudták, miért mozdult el az euró-dollár árfolyam 2022 első kilenc hónapjában, és óva intettek attól, hogy történeteket találjanak ki az euró csökkenésének igazolására, mondván:
túl sok közgazdász talált ki már hihetőnek tűnő történeteket.