Ez a megoldás azonban szembemenne mindennel, így gyakorlatilag új nemzetközi jogot kellene költeni hozzá. Annak értelmében ugyanis a vagyonzárolások alapfeltétele, hogy az azt elrendelő állam (vagy közösség) meg is őrzi a vagyont, és abban az esetben, ha követelései teljesülnek, visszaszolgáltatják azt. Ennek önkényes és erkölcsi alapokra helyezett felrúgása éppen olyan üzenetet közvetítene, amilyennel Oroszországot vádolják: a nemzetközi jog semmibe vételét. Mind az USA, mind az EU jogsértő módon járna el, ha elkoboznák és felhasználnák akár az orosz állami, akár az oligarchák esetében befagyasztott vagyont. Ezt egyébként maga Janet Yellen, az USA pénzügyminisztere is elismerte, amikor kimondta: „teljesen természetes, ha az ukrajnai pusztítás után az újjáépítés költségeit Oroszországtól várja valaki, az orosz jegybanki vagyon elkobzása ugyanakkor jogilag nem lehetséges az Egyesült Államokban”.
A brüsszeli alapgondolat az volt, hogy bűncselekménnyé nyilvánítja a szankciók kijátszását, amelynek büntetése vagyonelkobzással is járhatna. Az ötlet hátulütője egyrészt a visszamenőleges törvényhozással kapcsolatos probléma, amely közismerten nem tartozik az EU sajátosságai közé, másrészt az, hogy az elkobzáshoz minden egyes esetben bírósági procedúra szükséges. Az oligarchák zárolt vagyonának esetében a hatóságoknak külön-külön minden kétséget kizáróan bizonyítaniuk kellene, hogy az elkobozandó eszköz, ingatlan vagy bármi egyéb tulajdonosa és az orosz-ukrán háború között egyértelmű kapcsolat áll fenn – ez pedig még gyorsított eljárások esetén is sok-sok évbe telne.