A tavaly október 20-án tartott kínai pártkongresszuson Hszi Csin-ping megerősítette, hogy Kína nem mond le az erőszak alkalmazásáról Tajvannal szemben, de erre a jelek szerint nem most azonnal fog sor kerülni. 10 pontban mutatjuk, hogy miért nem.
Mihálovics Zoltán politológus írása a Makronómon.
Miután tavaly februárban kitört az orosz-ukrán háború, a média világszerte azon aggódott, hogy rövidesen Tajvan lehet a következő áldozat: ahogy Oroszország Ukrajnát, úgy Kína is meg fogja támadni Tajvant.
Habár Kína nem mondott le Tajvanról, de a jelenlegi helyzetben valószínűleg Kína nem kockáztat egy közvetlen katonai konfliktust, amelynek több oka van, amelyekről lentebb részletesen is szó lesz.
Ezt tajvani elemzők is hasonlóan látják. Erre bizonyíték a tavaly márciusi „two sessions”, azaz a két ülésszak, mikor egyidejűleg összehívják az Országos Népi Kongresszust (NPC) és a Kínai Népi Politikai Konzultatív Konferenciát (CPPC). Ezen a tavaly márciusi ülésszakon meglepően keveset foglalkozott a tajvani kérdéssel mind Li Keqiang leköszönő kínai miniszterelnök, mind Wang Jang, a CPPC elnöke. Szerintük ugyanis nem említhető egy lapon Ukrajna és Tajvan.
Nem mellesleg mikor lassul a kínai gazdaság, Kínának nincs szüksége egy katonai invázióra, hiszen egy gyengülő gazdasággal nem lenne mögötte egy stabil hátország.
Elemzők egy része szerint viszont Kína egyáltalán nem fog mostanában támadást indítani Tajvan ellen – habár ezt mondták Oroszország és Ukrajna vonatkozásában is – dacára annak, hogy a kínai elnök elkötelezettnek tűnik. Hszi Csin-ping ugyanis már számos alkalommal kijelentette, hogy Tajvant, ha kell erőszakkal hozzácsatolja Kínához. Ezen elemzők szerint Kína inkább a nyomásgyakorlást választja Tajvannal szemben, és ezen keresztül próbálja majd kierőszakolni a szigetország újraegyesítését Kínával.
Jelenleg nem tudjuk kizárni, hogy egyszer valamikor Hszi Csin-ping országa katonai inváziót fog indítani Tajvan Kínához csatolásáért, de ennek ellenkezőjét sem tudjuk kizárni.
Tíz fő érvet tudunk felsorakoztatni amellett, hogy Kínának jelen környezetben miért nem áll érdekében egy katonai támadás megindítása a szigetország ellen.
Az egyik eléggé fontos visszatartó erő a háborúval járó extrém költségek, ami az agresszornál is jelentkezik, még kis, gyengének tűnő államok megtámadásakor is. Erős negatív példa lehet Kína előtt Vlagyimir Putyin inváziója: Ukrajna már lassan egy teljes éve képes fenntartani magát a nagyobb és erősebb Oroszországgal szemben – köszönhetően a nyugati támogatásoknak –, holott nem csak a GDP-je, de a hadserege is érdemben gyengébb az agresszornál. Igaz mindkét félre durva költségeket ró a háború.
Kína számára 2023-ra a Világbank 1,7 százalékos, az IMF pedig 2,7 százalékos gazdasági növekedést jósol, ami jócskán alulmúlja a kínai várakozásokat. Éppen ezért Kínának most nem katonai támadás áll érdekében, hanem – első körben legalábbis – gazdaságának megerősítése. A kínai gazdaság növekedésének lassulásában szerepet játszik az USA nyomásgyakorlása szankciók révén, de rövid távon nagy problémát okoz az ismét felfelé ívelő Covid fertőzöttek száma, miután feloldották a zero-covid policy-t. A fertőzöttek leterhelik az egészségügyi ellátórendszert, miközben a kínai gazdaság lassul. Mindezekkel együtt végtelenül hibás döntés lenne egy katonai invázióval tovább terhelni a nemzetgazdaság immunrendszerét.
A következő kihívás a párton belülről érkezik: habár Hszi Csin-ping harmadik ötéves elnöki ciklusát kezdte, messze nem valósult meg a célja, hogy megszilárdítsa a párton belüli hatalmi bázisát. Stabil hatalmi bázis nélkül szintén nem lenne bölcs döntés egy katonai invázió: a történelemben számos példát találunk árulásokra, hátbatámadásokra, puccsokra pont ilyen rossz döntésekből következően.
Kétségtelen, hogy Kína egy gyors és egyúttal olcsó háború megvívásában lenne érdekelt, ugyanakkor ez nem feltétlen csak rajta múlik, hiszen bármikor közbeszólhat egy azelőtt nem várt esemény, bármikor fordulat következhet be a hadműveletben. A katonai invázió adott esetben egy totális háborúvá fajulhat, amikor is mindkét fél bevet minden eszközt ellenfele megsemmisítésére – ez (szélsőséges esetben) akár egy atomháborút is jelenthet.
Sokan előszeretettel hasonlítják Ukrajna helyzetét a szigetország helyzetéhez. Katonai erőben jelentős az eltérés, hiszen az orosz támadás megindítása előtt Ukrajna nem volt állig felfegyverezve, miközben Tajvan igen. Másrészt a katonai-stratégiai helyzet is más: Ukrajna területe sztyeppeszerű, termékeny síkságokkal és fennsíkokkal. Szemben Tajvannal, amely több mint száz szigetből áll össze, arról nem is beszélve, hogy Tajvan gránitdombjai alatt alagút és bunkerendszerek húzódnak meg. Az orosz-ukrán háborúra alapozva tehát hatalmas hiba lenne Kínának klasszikus támadást indítania.
Nem zárható ki az USA esetleges aktív részvétele sem egy Kína-Tajvan konfliktusban. A Biden-adminisztráció stratégiai kétértelműséget tart fenn régóta e kérdésben.Hogyha a helyzet úgy kívánná, nem tudni, hogy az USA fegyveresen is megvédené-e Tajvant, habár Biden többször egyenesen igennel válaszolt erre. Ezzel viszont a közvetlen katonai konfliktust kockáztatná legnagyobb globális ellenfelével, Kínával.
A Kishida vezette japán kormány elkötelezett Tajvan megvédésében, hiszen egy kínai invázió a térségben rájuk nézve is potenciális veszélyeket rejt magában. Kishida egyébként éppen ezért jelentette be nemrégen, hogy Japán fegyverkezésbe kezd, és öt éven belül szeretné megduplázni a hadi kiadásait. (Sőt, modern kori történelme során Tajvan állt Japán megszállás alatt is.)
Hszi Csin-ping tisztában van a Nyugat szolidaritásával, ezért indokolt számára, hogy óvatosan kezelje a tajvani kérdést. Ráadásul az EU Kína fő kereskedelmi partnere, így vele, az USA-val, valamint Japánnal való egyidejű szembefordulás óriási veszélyeket rejtene magában a kínai elnök számára, amikor a polgárok többsége az életszínvonal emelését várja tőle, nem pedig katonai behívókat...
Az USA a térségben az utóbbi időszakban bővítette a biztonsági és kereskedelmi egyezményeit. Ezekben habár Tajvan nem szerepelt, de a szigetet a védelmi mechanizmusok szerves részének tekintik (AUKUS, QUAD), hogy biztosítsák a status quo fenntartását az indo-csendes-óceáni térségben. Éppen ezért Japánon kívül ezeknek az egyezményeken más térségbeli országai is (India, Ausztrália) a sziget segítségére siethetnek, amennyiben Kína támadást indít. Kína valószínűleg nem akarja azt kockáztatni, hogy három nagyobb hatalommal egyszerre szálljon szembe.
Az ASEAN-csoport Kína jelentős kereskedelmi partnere: a kétoldalú kereskedelem néhány éven belül elérheti az 1 billió dollárt. Viszont a délkelet-ázsiai kormányok egyre óvatosabbak Kínával szemben, mert félnek hogy a Kínával való túl szoros kapcsolat függetlenségüket, autonómiájukat sodorja veszélybe, amelyre Kína agresszív habitusa motivál. Ugyanakkor a térség országai minden olyan lehetőséget szeretnének kihasználni, amelyek Kínában adódnak. Jelenleg valószínűtlen, hogy Kína egy esetleges Tajvan elleni támadással kockára tenné az ASEAN-országokkal való virágzó kereskedelmi kapcsolatrendszerét.
Borítókép: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo
A kínai vállalatok uniós üzleti környezetre vonatkozó minősítése az ötödik egymást követő évben romlik. A beruházók és a kereskedők elsöprő többsége szerint az EU-s piac már se nem tisztességes, se nem nyitott.
A megválasztott amerikai elnök szerint Európának kell vezető szerepet vállalnia Ukrajna védelmében és a háború lezárásában.
Az európai akkumulátorgyártás fellegvárának szánt Northvolt összeomlása kijózanító pofon volt a merész tervek szószólóinak. A történet visszatért önmagába, a világ legnagyobb gyártója, a CATL pedig máris bejelentette, hogy új beruházásba kezd – ezúttal Spanyolországban.
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Az Oroszországot sújtó szankciók miatt az orosz repterek bezártak az európai légitársaságok előtt, így az Európa és Kína közötti légi forgalom a kínaiak kezébe került.
Kína új irányvonalat hirdetett: 2025-től radikálisabb élénkítő lépésekkel kívánja támogatni a növekedést. Bár a bejelentések rövid távon optimizmust hoztak a tőzsdékre, a szakértők óvatosságra intenek: a szavak mögötti valódi tettek és azok hatékonysága még mindig kérdéses marad.
Kínos és önmagának ellentmondó magyarázkodásba kezdett a legújabban már csak „Magyar Péter Hangjaként” emlegetett Magyar Hang nevű propagandalap.
Nincsen stabil kormányzás Európa két vezető országában.
