Elmarad a „közös zene” az ukrán fronton, Mozart halott

Pedig annyira várták, mégsem jön össze a két hatalmas zeneszerző, Richard Wagner és Wolfgang Amadeus Mozart közti találkozó, helyesebben: elmarad a nevüket viselő elit zsoldos csapatok randevúja. Minden vágya az volt, hogy egy ütközetben személyesen találkozzon az orosz wagneresekkel, ám külső körülmények végleg keresztbe tettek ennek – mondta el megtörten a Mozart-csoport vezetője. Andrew Milburn, aki a kijevi kormányzati negyedben lévő irodájában rendezett sajtóértekezletén arról számolt be, hogy katonai csoportja, a Mozart ezentúl nem létezik. „Elszállingózások, belső áskálódások, a katonai magánvállalkozás főhadiszállásának lényegében kifosztása és a pénzügyi igazgató és a parancsnok közötti állandósuló viszály, amelyben feljelentés is született szélhámosság ügyében”, ez mind hozzájárult a szomorú tényhez, hogy a Mozart megszűnt – szögezte le a New York Times amerikai napilap helyszíni tudósítója.

Főhadiszállás a kormányzati negyedben

Még egy hónapot kellett volna kihúznia a magáncégnek, hogy megalakulásának első évfordulóját megérhesse. 

Ez magában foglalta az ukrán katonák felkészítését, különböző feladatokat a frontokon, és akár a harci műveletekben való részvételt is.. 

Az ötlet Andrew Milburn leszerelt ezredes fejéből pattant ki, aki a háború első napjaiban érkezett Ukrajnába haditudósítóként. A veterán katona már kipróbálta magát íróként is, több könyve megjelent. A Mozart-csoport – neve természetesen direkt üzenet volt az orosz testvérszervezetnek, a Wagnernek – az első és az egyetlen amerikai katonai magánvállalkozás, amely szerepet vállalt az ukrán háborúban. 

A kezdetekben a kijevi vezetés ugyancsak a kedvében akart járni, nem véletlenül kaptak „főhadiszállást” a főváros előkelő részén. 

A Mozart már létszámában sem ütötte meg ezt a szintet sem, a legjobb napjaikban vagy ötvenen voltak. Ezzel szemben az orosz Wagner zsoldoscsoport egyes hírek szerint 30 ezer fővel vesz részt a donbaszi harcokban. 
Ám létszámbéli jelentéktelensége ellenére annál nagyobb médiafelhajtást kapott a Wyoming államban bejegyzett amerikai privát csoport. Ők nem lacafacáztak, ha az ukrán kormány kért tőlük valamit, akkor előálltak, hogy ezt a feladatot ennyiért, meg ennyiért végrehajtják. Elvégre érkezett pénz az ukrán vezetéshez dögivel. Ráadásul a Mozart otthonról is számított adományokra, több mint egymillió dollárral el is tudnak számolni. Valószínűleg az ukrán kormánytól a kiképzésekre kifizetett tetemes összeg körül alakult ki áthidalhatatlan vita a csoporton belül. 

A hős amerikai katona ábrázolása

De hogyan sötétült el az a hazafias kép, amelyet a nyugati sajtó sugallt a Mozart-csoportról? Még 2022 októberében a New York Times magasztaló cikket írt az amerikai katonai vállalkozók ukrajnai tevékenységéről. Akkor szó sem volt arról, hogy „poszttraumás problémáikat alkoholba fojtó amerikai veteránok”, akik alig tudnak elszakadni a kijevi sztriptízbárokból, és zűrös életmódjukkal vívnak ki kétes hírnevet az ukrán fővárosban. Nem is beszélve alapító parancsnokukról, aki jól felöntve a garatra éppen az ukrán kormány tagjait szidalmazta, és nem egészen diplomatikus viselkedésével feszült viszonyba került megbízójával. 
Mára Milburn lett az a személy, aki „nem éppen keresztény elvek alapján vezette csoportját”. Ám az októberi terjedelmes cikk így kezdődik: „Kérem, jöjjenek velem!” – ilyen szép szavakkal, már-már könyörögve kérte a donbaszi Szoledar lakóit az 59 éves ősz hajú amerikai ezredes, hogy jöjjenek vele, mert a következő látogató, aki betoppan ide, az biztos, hogy orosz lesz. Velük meg a szoledariak nem akarnak találkozni. Csoportja ekkor az emberek kimentésével foglalatoskodott a harci övezetből. 
Pedig a nyugdíjas éveit is élvezhetné Floridában, ám ő mégis az ukrán válságövezetben tevékenykedik – így a New York Times írása. „Mert ez igazságos háború” – fejtette ki a veterán, aki a tűzkeresztségen 1990-ben esett át Szomáliában. Az öböl menti háborúkban és Afganisztánban is szolgált. „Ha ezekben a konfliktusokban szerepvállalásaink erkölcsi oldalát vizsgálom, az bizonyos kérdéseket vet fel, ugyanis ott mi voltunk a megszállók – jelentette ki a parancsnok. – Ám most jóvátehetjük mindezt.” 

Szemtől szemben az oroszokkal

Mint Andrew Milburn az interjúban kifejtette, az amerikai katonák egy nemzedéke Vietnam, Irak és Afganisztán után várt erre a konfliktusra, hogy végre hagyományos háborúban szembeszálljanak az oroszokkal. „Most embereket evakuálunk, de részt vettem már fegyveres ütközetekben is – mondta Milburn. – El kell mondjam, hogy bármennyire szomorú is ez a feladat, ugyanis az ukránoknak el kell hagyniuk otthonaikat, de legalább segíteni tudunk a menekülteknek. Személy szerint sokkal jobban érzem magam, mint legutoljára Irakban.”
Aztán egy kijevi parkban találkozunk újra a Mozart csoporttal, ahol a volt amerikai elit kommandósok frissen bevonult ukránoknak tanítanak önvédelmi fogásokat. Öt napjuk van arra, hogy a legalapvetőbb fogásokat, benne a kézifegyver-használatot, megtanítsák az újoncoknak. „Ennyi idő alatt nem lehet kiképezni még egy embert sem, nemhogy egy harctéri egységet – árulta el egyikük. – Ez reménytelenül kevés idő.” 

Vissza Donbaszba

Milburn, aki Hongkongban született, fele részben brit felmenőktől, továbbra is terveket sző arról, hogy csapatának egy részével új vállalkozásba kezd. A rendszeres futás és kosárlabdázás mellett az tölti ki napjait, hogy az internetet bújja Kijevben újabb amerikai adományozókra várva, és e-mailjeivel bombázza a lehetséges támogatókat. 
A csoportból néhányan maradtak, ők is abban bíznak, hogy Milburn összeszedi a szükséges pénzt az új vállalkozása beindításához. A parancsnok elárulta, hogy csak a zsoldos csapat és segítőik étkeztetése egy hónapban 175 ezer dollárba (közel 63 millió forintba) kerül, bár e kis létszám és az ukrán árviszonyok mellett azért kérdés, hogy ma is helyes-e még ez a kalkuláció. Mindenesetre az igaz, hogy nekik jó pár hónapra előre kell gondolkozniuk.
„Minden vágyam az, hogy visszatérjek Donbaszba – jelentette ki a nyugalmazott ezredes. – Mikor ott vagy, a félelem érzete kerekedik felül, minden egyéb másodlagos. Nem gondolsz se pénzre, se dicsőségre, csak a túlélés számít.” Andrew Milburn megtette az első lépést, amely az új, szerényebb léptékű vállalkozása irányába mutat: kiköltözött a puccos kormányzati negyedből, és a főváros más részén bérelt egy immár nem annyira rongyrázós irodát. 

(Címlapfotó:123rf.com)