Negyedszer, Hszi ajánlata a GCC-nek hasonló az Iránnal kötött átfogó stratégiai partnerséghez - beruházások a petrolkémiai projektekbe, a kitermelésbe, a gyártásba és az infrastruktúrába -, valamint néhány magasabb hozzáadott értékű projekt Szaúd-Arábia számára, hogy segítse Rijád Szilícium-völgyi törekvéseit. Mivel a GCC nem áll szankciók alatt, Kína nem kérhet árengedményeket, de renminbi elszámolást igen.
Tehát Oroszország, Irán és Venezuela a világ bizonyított olajtartalékainak mintegy 40 százalékát adja, és jelenleg mindegyikük komoly árengedménnyel ad el olajat Kínának renminbiért. A GCC-országok birtokolják a bizonyított olajtartalékok másik 40 százalékát, és most Kína udvarol nekik, az új paradigmáért. Így tehát,
az USA szankcionálta és Kínával szemben elvesztette az OPEC+ felét, amely a világ olajtartalékainak 40 százalékával rendelkezik, és Kína az OPEC+ másik felének udvarol egy nehezen visszautasítható ajánlattal.
A bizonyított kőolajkészletek fennmaradó 20 százaléka Észak- és Nyugat-Afrikában, valamint Indonéziában található. Geopolitikai szempontból Észak-Afrikában egyre nő Oroszország dominanciája, Nyugat-Afrikában Kínának, Indonéziának pedig megvan a maga programja.
A nyersanyagterhek alatt Pozsár azt is érti, hogy a következő három-öt évben Kína nemcsak több olajat fog renminbiben elszámolni (kiszorítva az amerikai dollárt), hanem az arab-országok a petrolkémiai iparágakba történő új beruházásai következtében,
a jövőben sokkal több hozzáadott értéket fognak helyben megragadni a nyugati iparágak rovására.
Pozsár ezt a „farmtól az asztalig” modellhez hasonlítja, mire mondható, hogy „az én olajam, az én munkahelyeim, és a te kiadásaid”, mi hasonlatos „a mi árucikkünk, a te problémád” kijelentéshez.
Az áruforgalom első nagy európai áldozata a BASF, amely vegyipari tevékenységét áthelyezi Kínába, mivel Kína nem felárral, hanem kedvezménnyel tudja beszerezni az energiát. Már most látunk példákat az áruk átjegyzésére is: Kína az orosz LNG nagy exportőre lett Európába, India pedig az orosz kőolaj és finomított termékek, például dízelolaj nagy exportőre Európába.
És a jövőben még több termék esetében kell számítani ilyen „átváltozásra”, és nem csak euróban és dollárban, hanem renminbiben, dirhamban és rúpiában számlázva.
Az új valutakosár
Putyin elnök 2022. június 22-én, a BRICS üzleti fórumon – a „keleti G7-ek” WEF-szerű találkozóján – megjegyezte, hogy „dolgoznak egy nemzetközi tartalékvaluta létrehozásán, amely országaink valutáinak kosarán alapulna”.
A „BRICS-érme (coin)” projektben a vita az egyes résztvevő valutáknak az „éremben” való súlyának meghatározására szolgáló módszertan körül forog. Például, amennyiben [egy nemzet] természeti erőforrásainak egy részét az új gazdasági rendszer fedezetére tartaná fenn, az új monetáris egység valutakosarában ennek megfelelően növekedne a súlya, ami nagyobb valutatartalékot és hitelkapacitást biztosítana az adott nemzet számára
Arra is figyelni kell, hogy ebben az évben Szaúd-Arábia, Törökország és Irán megkezdte a BRICS-hez való csatlakozását. Továbbá, az idei szamarkandi Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO ) csúcstalálkozót követően az SCO partneri státuszt adott a „fél GCC-nek” – Szaúd-Arábiának és Katarnak – és megkezdte az Irán tagfelvételi eljárását.
Rijádban Hszi elnök az „Övezet és Út kezdeményezéssel” összefüggésben a „civilizációk kertjéről” beszélt. A kert szó általában boldog és békés helyre utal, hacsak Ádám és Éva mellett nem jelenik meg rögtönegy kígyó is. Amennyiben Oroszország és Irán kijön egymással, Kína és Irán kijön egymással, Oroszország és Szaúd-Arábia kijön egymással, Kína és Szaúd-Arábia kijön egymással, és már Szaúd-Arábia és Irán külügyminiszterei is tudtak nemrég „baráti megbeszéléseket” folytatni, az nagyobb lendületet ad az Övezet és Út, a BRICS+ és a „BRICS-érme” számára is. Kérdés, hogy meddig működik az „ellenségem ellensége a barátom” elv.
Infláció
A fent leírtaknak aggasztani kellene a G7-ek kötvénybefektetőit, mert ezek a trendek megakadályozhatják az infláció lassulását és a kamatok csökkenését az évtized hátralévő részében. Ehhez még hozzá vehetik azt is, hogy az elmúlt évtizedben a globális olajtermelés minden növekedése az amerikai palaolajból és más nem hagyományos forrásokból, például a kanadai kátrányhomokból származott. Az OPEC+ nem növeli a kitermelését, és a palamezők kitermelése elérte a csúcspontját.
Ennél a rugalmatlan kínálatnál:
- Kína nagyobb részt fog kapni kedvezményesen, renminbiben számlázva.
- Kína több downstream terméket fog exportálni, szélesebb árréssel.
- Kína több céget, például a BASF-et csábít majd oda kedvezményes energiaszámlákkal.
- Irán, kínai tőkével, szintén több downstream exportot fog végezni.
- A GCC-országok, kínai tőkével szintén, és valószínűleg a renminbiért.
Az „új paradigma” alapján az OPEC szankcionált és nem szankcionált tagjai egyaránt, kínai tőkével, a „farmtól az asztalig” modellt fogják alkalmazni, amelyben nem csak olajat fognak eladni, hanem többet fognak finomítani belőle, és többet fognak feldolgozni belőle magas hozzáadott értékű petrolkémiai termékekké.
Tekintettel a következő három-öt év ellátási korlátaira, mindez valószínűleg a nyugati finomítók és petrolkémiai cégek rovására fog menni, ahogy a nyugati növekedést is érinti. Mindez sokkal kevesebb hazai termelést és több inflációt jelent.
És nem csak az olajról és a gázról van szól. Például az év elején Widodo indonéz elnök (aki 1962 óta OPEC-tag)
egy OPEC-típusú kartell létrehozását szorgalmazta az elektromos autók akkumulátorainak fémjeire vonatkozóan.
az elektromos autók akkumulátorainak fémjeire vonatkozóan.Röviddel azután, hogy Widodo elnök 2022. október 30-án lebegtette ötletét, a G7 20 milliárd dollárt adott Indonéziának, hogy eltávolodjon a széntől. Majd 2022. decemberében a G7 15 milliárd dollárt adott Vietnámnak is, hogy ugyanezt tegye. A nagyhatalmak sokat költenek arra, hogy megfizethető áron a pályájukon tartsák a nyersanyagokat és a barátokat. Gyanítható, hogy ezek a kiadások részei a G7-ek 600 milliárd dollárjának, amelyet a kínai Belt and Road Initiative (Övezet és Út kezdeményezés) ellensúlyozására különítettek el. Azaz jelentős pénzösszegeket mozgósítanak, hogy levágják az infláció nagy, kövér kockázatait. Tehát az inflációs várakozásokba be kellene árazni a geopolitikai kockázatot is, mert lehet, hogy az infláció jövőbeli útját Nyugaton 15-20 milliárd dolláros csomagokkal kell megvásárolni egy-egy árucikk vagy régió esetében.
Végkifejlet
Megvan tehát a forgatókönyv: Hszi megvalósítja az elkövetkező három-öt évben az új paradigmáját, ami mellett az erőforrás-nacionalizmus és a „BRICS-érme” kockázatot jelenti a G7-ek számára. Nem nagyon hihető, hogy az ötéves határidős kamatlábak helyesen árazzák a jövőt, ha nem tekintenek a geopolitikai kockázatokra és a fentiek valószínűségére. A befektetőknek nemcsak azért kell aggódniuk, mert az olaj renminbiben történő számlázása árt a dollár erejének, hanem azért is, mert a nyersanyagok megterhelése több inflációt jelent a Nyugat számára. Pozsár szerint a fenti forgatókönyv csak egy nagy, globális harc miatt hiúsulhat meg.
Az ötéves határidős, nullszaldós inflációs várakozásoknak most kevés értelme van, a befektetők két generációja számára a geopolitika nem számított. Fel kell ismerni, hogy az inflációt nem-lineáris sokkok (világjárvány; ösztönzés; laptopokat, chipeket és autókat érintő ellátási láncproblémák; a pandémia utáni munkaerőhiány; majd az ukrajnai háború) okozzák.
Az inflációra úgy kell gondolni, hogy a geopolitika, az erőforrás-nacionalizmus és a „BRICS-érme” a következő nem lineáris sokkhatás, amely
az inflációt a célérték felett tartja, és arra kényszeríti a központi bankokat, hogy 5 százalék fölé emeljék a kamatlábakat, és magasan tartsák, amíg eltakarítják a nagyhatalmi konfliktus okozta inflációs zűrzavart.
2022 csak a kezdet volt. Az idei év a BRICS és a BRI (Övezet és Út) színtere: áprilisban Kína ad otthont a negyedik Belt and Road Forumnak (a Kelet WEF-jének), egy olyan Kína, amely lassan magához édesgeti az egész OPEC+-t.