Mi vezetett ahhoz, hogy a korábban vasszigorral a Covid-vírusnak ellenálló Kína ilyen fordulatot tett? Ne felejtsük el, hogy Kínából származik az egész Földön eddig hivatalosan is közel 667 millió embert megfertőző, több mint 6,7 millió áldozatot szedő kór.
Mint közismert, a legjobb tudásunk szerint Vuhanból ered a koronavírus, de egyértelműen még a különböző nemzetközi vizsgálatok sem tudták tisztázni, hogy emberi kreálmány, azaz laboratóriumi szökevény-e vagy természetes úton fejlődött-e ki.
A kezdetek kezdetén, tehát 2020 legelején megszületett a Kínai Kommunista Párt (KKP) határozata arról, hogy az ország ellenáll a vírusnak, mégpedig saját fejlesztésű oltásokkal. Azaz, ha valahol felbukkan a Covid, akkor akár egész városok lezárásával, kiterjedt és gyakori teszteléssel, személyre szóló, többhetes karanténnal védekeznek, lényegében ez az, amit a nyugat Zéró Covid politika néven emleget. És ennek eredőjeként az elmúlt hónapokban szinte lezárták az országot, illetve annak egyes részeit, városai. Külföldiek csak nagy nehézségek árán tudtak bejutni, és lehetetlen volt az egyszerű kínainak elhagyni a hazáját.
A remélt enyhülés nem következett be
Az elmúlt három évben a kínaiak zöme úgy látta, hogy ez a védelem eredményes, ugyanis a világ más térségeiben napi tízezrek esnek áldozatul a fertőző betegségnek. Aztán mindenki abban bízott, hogy a KKP tavaly októberi XX. kongresszusán azért csak enyhíteni fognak a szabályokon.
Csalódniuk kellett, a párt csak alig lazított a Zéró Covidrendszerén. Decemberben azután számos, többnyire egyetemnek otthont adó városban