A szöveg a régi: ha nem vonulsz ki Oroszországból, aljas vállalat vagy, amely a háborút szponzorálja. Az ukránok kiátkozásra törekvő taktikája és listázása sok esetben bevált, ám vannak olyan cégek, amelyek a továbbiakban is üzleti és nem morális alapon működnek. Köztük magyarok is.
Az ukrajnai háború kitörése óta mintegy ezer cég és vállalat vonult ki Oroszországból – némelyik nagyon gyorsan, mások húzva az időt, arra várva, hogy a konfliktus véget érjen, és a dolgok visszazökkenjenek a normális kerékvágásba. Ők azok, akik szerint a hidak felégetése nem a legszerencsésebb megoldás, pláne akkor, ha senki nem kötelez gyújtogatásra. Mára kiderült, hogy a háború vége még az optimista forgatókönyvek tükrében sem látszik, a dolgok pedig soha nem fognak már pontosan úgy működni, mint előtte. Ennek ellenére a mai napig több száz multi folytatja az oroszországi üzletmenetét, dacára a közvélemény morális ítéletének, bízva abban, hogy az üzleti világ magához tér a klimaxból.
Etikai szempontból a vállalatoknak nyilván nagyon bátor tett volt hátrahagyni egy rendkívül jól jövedelmező területet, a nyugati véleményvezérek és erkölcsdiktálók meg is simogatták a buksijukat, ez azonban semmit nem csökkentett azon a horribilis veszteségen, amelyet a cégek kénytelenek voltak benyelni a kivonulás miatt.
Az oroszországi vállalati exodushoz hasonlóra még nem nagyon volt példa az üzleti életben. Ebben az esetben ugyanis senki nem szólította fel a multikat a kivonulásra, ám a háborút övező tömeghisztéria, az „Oroszország a sátán, Ukrajna szent” narratíva és a közvélemény által feltüzelt politikai és közszereplők nyomásának engedelmeskedve mégis százával hagytak maguk mögött mindent azok, akik egyébként busás nyereséggel számolhattak az oroszországi tevékenységből.
A józan üzleti gondolkodás alapján a kivándorlásnak ebben a formában meg sem kellett volna történnie. A nyomásgyakorlásnak számtalan más módja van: ha a vállalatok politikai szimpátia alapján kezdenének el működni, a világkereskedelem alapjaiban omlana össze – az oroszországi események ezért nem tekinthetők sem precedens értékűnek, sem pedig követendő mintának. Egyszerűen nem lehet érzelmi alapon üzletelni és pénzzel játszani. Ékes példája ennek a szankciós politika működésképtelensége, amelyre immár a legjobban vicsorgó, a hónapok folyamán újabb és újabb gazdasági büntetést követelő, egészen szélsőséges elveket valló, ám azok hatásait értelmezni képtelen politikusok is kezdenek rádöbbenni.
Azok a vállalatok, amelyek maradtak, az egyre hisztérikusabb népharaggal néztek szembe. Ám amelyek eddig kitartottak, azok nagy valószínűséggel már nem nagyon fognak meghatódni attól, hogy leárulózzák és háborús nyerészkedőnek tartják őket. Maradnak. Oroszországban és Ukrajnában egyaránt. Az üzlet megy tovább.
A minap az egyik ukrán gazdasági lap páros lábbal szállt bele a Procter&Gamble-be, amiért az változatlanul üzemelteti két nagy oroszországi gyártólétesítményét ahelyett, hogy kivonult volna, sok milliárd dolláros veszteséget okozva önmagának. A vállalat, amely többek között a Pampers, a Gilette, az Ariel, a Braun, a Duracell, az Old Spice és az Always termékekért felel, a világ egyik legnagyobb háztartási termékgyárát üzemelteti a tulai körzetben, míg a Gillette borotvagyártó üzeme Szentpéterváron folytatja a termelést.
Az érdekesség (és logikus racionalizmus) a történetben az, hogy mindeközben Ukrajnának is igyekszik segíteni, ahol csak tud. Az ukrán lejárató cikk éppen ebbe kapaszkodik bele: mint írja, a P&G az orosz háborús gépezetet szolgálja ki azzal, hogy Moszkvának adózik és azzal, hogy beleegyezett a katonák ellátásába (erre egyébként az az új orosz törvény kötelezi a vállalatot, amely kimondja, hogy a cégeknek bizonyos katonai felszereléseket finanszírozniuk kell), miközben adományaival és humanitárius csomagjaival az ukrán áldozatokat segíti. Vagyis – a vád szerint – egyfelől szponzorálja az oroszok rakétacsapásait, másfelől segíti azok utóhatásainak enyhítését.
A cikk gúnyosan idézi a P&G etikai kódexét, amely kimondja, hogy a vállalat soha nem kíván olyan eredményeket elérni, amelyhez illegális vagy etikátlan út vezet. Mint írják, ez csupán blöff, hiszen a cég egyedül a profitot tartja szem előtt, egyáltalán nem foglalkozva Ukrajna érdekeivel és azzal, hogy a győzelemhez az orosz gazdaság tönkretételére is szükség van.
Az ukrán kezdeményezésű „nemzetközi nyomás” sok esetben eredményes volt. A Henkel, amely összbevételének 5 százalékát köszönhette az orosz piacnak, sokáig igyekezett ellenállni a felszólításoknak, míg végül feladta a küzdelmet, és óriási veszteséget elkönyvelve megcsonkította saját tevékenységi területét. Ennél is csúnyábban bántak el a Nestlével, amelynek személyesen Zelenszkij rongyolt neki, aki már azzal vádolta a vállalatot, hogy oroszországi jelenlétével akár egy nukleáris háború kirobbantásához is asszisztál. Az elnöki dörgedelmet követően a Nestlé részvények esni kezdtek, végül a cég március végén közölte, hogy feladja, szakít hagyományos alapelveivel (soha nem keverte a politikát az üzlettel), és kivonul Oroszországból.
Azok a vállalatok, amelyek maradtak, természetesen számoltak a felhördüléssel és azzal, hogy az ukránok céltábláivá válnak, ám – az üzletet szigorúan leválasztva a politikai elvárásokról – vállalták a kockázatot. Az Unilever és a P&G már tavaly tavasszal közölték, hogy nem hajlandóak felszámolni oroszországi tevékenységüket, ugyanakkor új alapokra helyezik azt. A Henkel kivonulásával nagyobb piaci területet szerző nagyvállalatok leszögezték: elítélik az orosz agressziót, leállítják a befektetéseiket, visszavesznek a marketing kampányokból, és a nélkülözhetetlen cikkek kivételével beszüntetik az árusítást. (Igaz, a „nélkülözhetetlen” szó jelentése elég tágan értelmezhető.) Ami a józan logikát illeti, a vállalatok azzal érveltek, hogy továbbra is árusítani fogják azokat az alapvető termékeket, amelyek nélkülözhetetlenek az orosz emberek mindennapjai és főként egészsége szempontjából. Az egészségügyi hivatkozás nem véletlen. A Bayer gyógyszergyártó ugyanerre hivatkozott, amikor számonkérték, miért maradt Oroszországban, de hasonló indoklást adott a magyar Richter is: a gyógyszerhez való hozzáférés és az egészség biztosítása olyan alapjog, amelyet nem szokás megkérdőjelezni semmilyen konfliktuszónában.
A P&G még a maradással is veszteséget könyvelt el a portfólió szűkítése miatt, éppen ezért gyors egymásutánban több áremelést is bejelentett, hogy valamelyest ellensúlyozza a kiesést. Az ukrán sajtó gúnyosan mutat rá: éppen ez bizonyítja, hogy a vállalatot cseppet sem az „orosz átlagember mindennapjai” érdeklik, mindössze ki akarja használni azt a piaci rést, ami a konkurens vállalatok kivonulása miatt tálcán kínálja magát.
Az Oroszországban továbbra is talpon maradt külföldi cégek szégyenlistáinak se szeri, se száma. A legkomolyabban a Yale Egyetem „kutatói” foglalkoznak a maradni vs. kivonulni problematikájával. Ők – a kivonulással járó csapásszerű veszteségek ellenére – azt hangoztatják, hogy az oroszországi üzletek kivégzése a vállalatoknak hosszabb távon egyre nagyobb profitot fog termelni. Ennek alátámasztására a tőzsdei árfolyam emelkedésére mutattak rá azon cégek esetében, akik felszámolták oroszországi tevékenységüket. Ebben nem is tévednek, de azt elfelejtik hozzátenni, hogy az emelkedés a kivonulás bejelentésének hírére történt, így szimpla napi mozgásnak tekinthető, egyáltalán nem hosszú távú és stabil emelkedésnek. Ami pedig a jövőbeli óriási nyereséget illeti: eddig egyetlen vállalat sem tudott beszámolni arról, hogy bármilyen jele lenne a dollármilliárdok bukását ellensúlyozandó, óriási bevételnövekedésnek. Márpedig ameddig ez nem történik meg, és azt nem hozzák közvetlen összefüggésbe az ukrajnai háborúval, addig csupán üres hipotézisnek tekinthető.
Ugyanakkor egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a Yale által hangoztatott „vállalati hírnév csorbulása” valóban dollármilliós veszteségben lenne mérhető a maradó vállalatok, például a Procter and Gamble esetében. A cég arra mutatott rá, hogy a termékcsökkentéssel éppen Oroszországban lett alacsonyabb a bevételük, a világ többi része azonban mintha nem morális alapokra helyezve vásárolna pelenkát.
A Yale azonban nem áll meg az egyszerű elemzésnél. Összehozott egy igazi szégyenlistát, amely folyamatosan frissítve monitorozza azokat a vállalatokat, amelyek vették maguknak a bátorságot, és nem voltak hajlandóak több ezer alkalmazottat kirúgni, illetve bevételük jelentős részét egy teljesen felesleges és globális gazdasági hanyatlást okozó háború miatt odadobni a semminek. A lista bevezetőjében annak összeállítói örömüket fejezik ki, hogy szerény munkájukkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyre több cég vonuljon ki Oroszországból, egyben szeretettel várják az újabb renitens vállalatok nevét (és akár az azonnali.hu cikkéhez hasonló „bizonyítékokat”), hogy kitehessék a vért követelő köz megelégedésére.
Magyar részről jelenleg a MOL-on kívül öt vállalat szerepel a listán: a Richter, a Herendi Porcelánmanufaktúra, a gyógyászati Sanatmetal, a Rába és a Zwack. A történet a listázásról ott kezdett kissé lidércessé válni, amikor kiderült, hogy a Rába határozottan visszautasította, hogy bármiféle üzleti kapcsolatban állna vagy állt volna a háború kezdete óta Oroszországgal. Hab a tortán, hogy a Yale listáján a „bizonyíték” az azóta már megszűnt azonnali.hu egyik cikke, amelyben a szerző maga is elismeri, hogy nincs nyoma a Rába oroszországi tevékenységének.
A Zwack esetében még cifrább a dolog, elmondásuk szerint ugyanis ők is megszakítottak minden kapcsolatot az orosz partnereikkel, ráadásul erre a tényre nyomatékosan felhívták a Yale Egyetem figyelmét is, a listázók azonban ennek ellenére ott tarják nevüket a „szégyenfalon” – erősen megkérdőjelezve ezzel annak hitelességét és létjogosultságát. A Zwackra mutató „bizonyíték” a vállalat honlapjának export oldala, ahol azonban nyoma sincs oroszországi üzleteknek.
Az ukránok hadjárata a külföldi, Oroszországban maradt cégek ellen azonban nem csak szavak szintjén zajlik. Szijjártó Péter tavaly november végén fakadt ki teljesen jogosan azon, hogy az ukrán vezetés különböző szankciókkal és jogszabályokkal próbálja meg ellehetetleníteni a Richter és a MOL ukrajnai tevékenységét. „Ezek a cégek teljesen törvényesen működnek, semmifajta jogszabályt nem sértettek meg, működésük szabályos, egyetlen »bűnük«, hogy mivel nemzetközi vállalatok, ezért Oroszországban is van jelenlétük. Ez azonban semmilyen nemzetközi jogszabályt nem sért, hiszen a részvétel a gyógyszeriparban és az energiaágazatban nem ütközik szankciós rendelkezésekbe. Ezért elvárjuk az Európai Uniótól, hogy lépjen fel az ukrán hatóságoknál annak érdekében, hogy EU-s tagországból érkező vállalatokat ne lehetetlenítsenek el" – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Ami a listát illeti, meglepően hosszú. Jól látszik, hogy a globális multik azon része, amelyek átgondoltan nem érzelmi alapon üzletelnek, a mai napig remekül kihasználják az orosz piac előnyeit anélkül, hogy mélységesen szégyellnék magukat egy olyan dolog miatt, amelynek ellenkezőjére egyébként az égvilágon senki nem kötelezte és kötelezi őket. A vállalatok és márkák között olyanok szerepelnek, mint a BIC, a Colgate-Palmolive, a Johnson & Johnson, a Benetton, a Diesel, a Calzedonia, a Bonduelle, a Gorenje, a Siemens, az Auchan, a Raiffeisen, a Danone, a Yamaha, az UniCredit vagy éppen a Zepter.
Hogy a több száz cég közül az ukránok miért éppen a P&G-t pécézték ki most éppen maguknak, jó kérdés. Halványan felmerül a gyanú, hogy a cikkek nem saját kútfőből, inkább a kivonult konkurencia finom ösztönzésére íródnak, amely már százszor megbánta a heves érzelmi viharban és felindulásból elkövetett öncsonkítást, és sóvárogva nézi a maradó vállalatok bevételeit. Persze lehet makacsul ragaszkodni egy be nem bizonyított elmélethez, lehet acsarkodni és szégyent kiáltani egy multira azért, mert multiként viselkedik, de a jelek szerint mindez egyelőre elenyészik a klasszikus mondás árnyékában, amely a pénzről és a kutyáról szól.
Fotó: 123RF
A plenáris üléseken több volt a politikai színjáték, mint a kézzelfogható eredmény a Parlamentben. A Tisza-kormány első hete megmutatta: a vitákban nincs hiány, a kormányzásban viszont annál több a kérdőjel.
Ha a Tisztelet és Szabadság Pártja számára ez a tisztelet, akkor milyen lesz a szabadság, amit megvalósítana?
A magyar nemzetiségűek körében is enyhe többségben vannak a negatív várakozások.
Szóba kerültek az elmúlt évek politikai és médiabeli törésvonalai, a jogállamiság állapota, a Fidesz választási veresége, valamint az is, hogyan alakult át a magyar nyilvánosság az új politikai korszakban.
A háború utáni európai energiapiacról szóló kijelentés nem ugyanaz, mint a háború alatt bevezetett szankciók támogatása, ezért Sebestyén Géza nem lát közvetlen ellentmondást Magyar Péter nyilatkozatában. Szerinte azonban az orosz energiahordozókról való leválás politikája stratégiai hibának bizonyult.
Vlagyimir Putyin eddig úgy folytatta a háborút, hogy az orosz társadalom többségét megkímélte annak közvetlen terheitől. Ennek most vége lehet.
A tudományos viták szerepéről, az eltérő nézőpontok jelentőségéről és a társadalomtudományok jövőjéről beszélgethettek az MCC hallgatói.
Év végi projektbeszámolóval zárta a tanévet a Mathias Corvinus Collegium Junior Kutatói Programja.
