Rossz hír: a háború ma is kulcskérdés Putyinnak politikai hatalma megtartásához

Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke immár 22 éve kormányoz, és mostanáig sosem fordult elő az, hogy az orosz elitekkel kellett volna megküzdenie. A háborúban beállt változások azonban nem várt ellentéteket hoztak a felszínre az elmúlt hónapokban.

Eddig nem ismert ellentéteket szült a háború

A sokat emlegetett ellentéteket a háborúról alkotott stratégiai döntések hozták felszínre. Putyin az orosz inváziót belső egyeztetések – és ami még lényegesebb – kulcsfontosságú gazdasági szereplők tájékoztatása nélkül(!) indította meg. Ezzel óriási politikai kockázatot vállalt, ami mögött valószínűleg az volt az eredeti elképzelés, hogy Putyin februárban még  villámháborúval számolt.

Ezzel ugyanakkor a háború kimenetele meglehetősen erősen összekötődött Putyin számára a hatalom megtartásának kérdésével: csak a győztes háború jelentheti az orosz elnök számára a hatalom megtartását. Az elmúlt hónapokban látott  – eléggé sikeres – ukrán ellentámadásokkal ugyanakkor Putyin középtávú hatalmi kilátásai kérdésessé váltak. 

Ezek a sikeres ukrán ellentámadások azt eredményezték, hogy az orosz elit egyre inkább megkérdőjelezi Putyin vezetési képességeit. Ez a bizonytalanság pedig egyúttal jelentős kockázatot jelent az orosz elnök rezsimje számára, így Putyinnak továbbra is egy erős vezető képét kell mutatnia az elit felé, aki tudja, hogy merre viszi Oroszországot.

Erős a Nyugat-ellenes retorika

Annak ellenére van ez így, hogy az orosz elit egy része katasztrófának élte meg a háborút, főleg az elit legerősebb, legdominánsabb és legambiciózusabb szereplői. De még az elit ezen prominens tagjai is kiálltak kezdetben Putyin és a háború mellett. Ennek alapvetően az az oka, hogy Oroszországban a politikai fősodor továbbra is antiliberális, nyugatellenes, valamint Ukrajnát nem tekintik szuverén államnak. 

Emellett az orosz elit globális rendről való gondolkodása is szerepet játszott mindebben. Az ottani vezető réteg  úgy tekint a jelenlegi világrendre, amelyben

éppen ezért gondolják azt, hogy nekik oroszoknak nincs más lehetőségük, mint felforgatni ezt a világrendet és egy újat létrehozni, számukra igazságosabb körülmények között.

Éppen ezért a háború kezdetén egyértelmű volt, hogy az orosz elit egésze felsorakozik majd Putyin mögött, még azok is, akik a rendszeren belül egyébként liberálisok vagy technokraták. 

Nagyjából áprilisig abban reménykedtek, hogy a háború gyorsan véget ér orosz győzelemmel, legyen szó béke-megállapodásról vagy teljes ukrán vereségről. Az orosz győzelemmel kapcsolatban csupán a költségek és az időtartam volt a kérdés. Áprilisban azonban egyre nyilvánvalóbbá vált a háború elhúzódása. Egyúttal pedig terjedni kezdett a vélekedés, hogy az oroszok nem fognak olyan egyszerűen győzedelmeskedni, mint azt korábban gondolták.

Az ukrán ellentámadások bizonytalanságot keltettek

Szeptembertől – ahogy említettük – azonban az ukrán ellentámadásokkal még inkább megváltozott a helyzet. Felmerült annak a kérdése is az elitben, hogy mi történne akkor, ha Oroszország – finoman szólva – nem győztesen kerülne ki a konfliktusból. Az orosz vezetőréteg ugyanakkor nem az ország hadseregének gyengébb képességeit látta a sikertelenségek mögött, sokkal inkább az orosz elnök vezetői alkalmasságát kérdőjelezték meg.

Putyin ugyanakkor hajthatatlan: gyakorlati terveit nem fedi fel, szándékai nem világosak. Többek között ezek a tényezők is közrejátszanak abban, hogy erodálódik a vezetésébe vetett hit. Az orosz birodalmi mentalitáshoz tartozik, hogy egy olyan politikai vezető kezébe adja szívesebben az ország sorsát, aki már bizonyította korábban azt, hogy erős kézzel bír kormányozni és szilárdan képviseli hazája érdekeit a geopolitikai konfliktusok közepette is. Putyin eddig ilyen vezető volt. Ám  most inkább már egy olyan politikai döntéshozó képét kelti, mint aki vonakodik bármit is megmagyarázni, lépései pedig kiszámíthatatlanok.

Jelenleg az orosz csúcsvezető eredeti villámháborús terve, Ukrajna katonai kimerítésével és területeinek bombázásával, egész egyszerűen kudarcba fulladt.

Véleményem szerint erre jelenleg két tényező áll Oroszország rendelkezésére. Az egyik a nukleáris fenyegetés a Nyugat felé, miszerint  atomfegyvert vethetnek be Ukrajnában. A másik az általános katonai mozgósítás, ami első körben azonban ugyancsak nem váltotta be a kezdeti reményeket.

Az orosz elit megosztott

Jelenleg nem lehet azt feltételezni, hogy az orosz katonai, politikai vagy éppen a gazdasági felsővezetés tisztában lenne Putyin terveivel a háborút illetően. A kiszivárgó információk sem Putyin elgondolásait tükrözik, sokkal inkább az elnök szoros kötelékében tevékenykedők vélekedései szivárognak ki. 

Az elit két nagy csoportja 

Jelenleg az orosz elit esetében így két nagy csoport különíthető el. Az egyik kör továbbra is maximálisan kitart Putyin mellett. Ezt a kört a technokraták, az elnök szűk köre és az orosz jegybank magas rangú tisztviselői alkotják. Ez a gárda inkább csak kívülről szemléli az eseményeket, mindenféle befolyásolás nélkül. A gárdán belül nyilvánvalóan vannak olyan prominens szereplők, akik politikai haszonszerzésre törekednek. Ilyen például Szergej Kirijenko, a Roszatom korábbi vezetője, az elnöki kabinet tagja, de többen vannak, akik csupán a nekik kiosztott feladatokra összpontosítanak.

A csalódottak egy csoportja megsemmisítő csapást mérne

Az elit másik csoportja sokkal érdekesebb. Ők azok, akik csalódtak az elnök lépéseiben, és hangot is adnak nemtetszésüknek. Vannak köztük olyanok is, akik közvetlenül részt vesznek a katonai ügyekben, mint a különböző fegyveres erők, a biztonsági szolgálat, a nemzetőrség vagy a Kadirov-féle csecsenek. 

De itt található meg az Egységes Oroszország kormánypárt és a rendszeren belüli különböző ellenzéki pártok, mint a kommunisták, a liberális demokraták vagy éppen az Igazságos Oroszországért, a domináns konzervatív tábor különböző szereplőivel karöltve. Ez a sokszínű csoport aktívan ösztönzi Putyint, hogy mérjen „megsemmisítő csapást” az ukrán hadseregre, bármit is jelentsen az.

Mit akarnak a háborúpárti átlagemberek?

Az eliten kívül azonban ott vannak az egyszerű háborúpárti oroszok is. Bennük az ukrán előrenyomulás értelemszerűen hatalmas csalódást váltott ki. Ez különösen akkor volt érezhető, főleg a különböző közösségi média platformokon, mikor az oroszok elvesztették az irányítást Harkiv régiójának egy fontos, viszonylag jelentős része felett, majd pedig amikor az eredetileg közel 300 ezer lakosú Herszonból ki kellett vonulnia az oroszoknak.

Ez a hazafias tábor stratégiailag lojális és ideológiai értelemben közel áll a központi hatalomhoz, ám alapvetően nincs jelentős hatása a teljes lakosság véleményére. Ugyanakkor ez a csoport  egy ilyen felfokozott hangulatban könnyen hatást gyakorolhat, és átalakíthatja a napi hangulatot az elit körében is.

Összegezve: még sincs Putyin-ellenes hangulat

Összességében véve Putyin az eddigi kormányzása alatt – népszerűségével együtt – garantálta a politikai stabilitást és a kiszámíthatóságot, miközben a reformoktól való tartózkodása biztosította a status quo megőrzését.

Népszerűsége  még most is magas, ami garantálja a belpolitikai stabilitást továbbra is, ugyanakkor egy olyan ország vezetőjévé vált, amelynek jelenleg nem lehet megjósolni a jövőjét. Azt azonban fontos leszögezni, hogy – az erősödő kritikus hangok ellenére – Oroszországban szó sincs Putyin-ellenes hangulatról. 

Az első számú vezető népszerűsége továbbra is magas; és az orosz társadalom – a mentalitásából fakadóan – tehát a mai napig egy olyan vezetőt igényel, aki határozott, jól tájékozott és hozzáértő. 

Putyin esetében azonban most éppen a kellő tájékozottság és a hozzáértés kérdőjeleződött meg, ami hosszabb távon destabilizálhatja a hatalmas országot. Jelenleg ugyanakkor nem áll fenn valamiféle puccs, illetve hatalomátvétel érdemi esélye. 

Egyrészt, mert Putyinnak nincs valódi kihívója, alternatívája; másrészt továbbra is erős a titkosszolgálatoktól való félelem. Hiszen emlékezzünk csak arra a sok fontos, egyes területeken kulcsfontosságú emberre, akik az elmúlt hónapokban, sőt, az elmúlt hetekben igencsak gyanús “balesetek” és  „öngyilkosságok” áldozatai lettek. Brüsszel pedig nem tud valódi nyomást gyakorolni az orosz gazdasági elitre.

Borítókép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev