„Brüsszellel sokkal nehezebb lesz” – mondta Trump embere a brit-amerikai megegyezés után

A kereskedelmi képviselő elmondta, hogy az EU-val nem haladnak olyan jól a tárgyalások, mint másokkal.

Ha van 100 millió forintod, elő is jegyezheted.
Egy holland startup, a Lightyear a világon elsőként fog sorozatgyártásba küldeni olyan autót, amely kizárólag napenergiával működik. Az ilyen kísérletek eddig zömében csak a prototípusig jutottak el a napelemek nagy helyigénye miatt, a Lightyearnek ráadásul már a befektetők felkutatása is nehezére esett a kezdetekben.
A 2016-ban alapított cég végül meggyőzte a zömében holland üzleti csoportokat (tavaly 110, idén szeptemberben pedig 81 millió eurót szerzett az új koncepció gyakorlati megoldásaira), így megvalósíthatta a sokak által kivitelezhetetlennek tartott ötletet.
A Lightyear 0 a motorháztetőt és a tetőt is ívelten befedő, 5 négyzetméternyi napelemmel van ellátva. A cég tájékoztatása szerint a napi 70 kilométeres hatótávolságú autó súlya mindössze 1500 kilogramm, fogyasztása pedig 10,5 kWh száz kilométeren.
Ahhoz képest, hogy az autó 250 ezer euróba, azaz nagyjából 100 millió forintba kerül,
így a heti egy darab gyártását fokozatosan emelik ötre, hogy aztán egyre gyorsuló ütemben elérjék a megálmodott évi mintegy ezres darabszámot.
A cég már a Lightyear 2-t is fejleszti, amelynek 2025-ben kezdődik a sorozatgyártása. Az ára meg sem közelíti az alapmodellét: mindössze 30 ezer euróért hozzá lehet majd jutni.