az energiaválság eredményeképpen a német vállalatok folyamatosan új letelepedési helyeket és piacokat keresnek,
ezért is bíztatta a helyi kereskedelmi kamarát, hogy tárt karokkal várják az odaköltözni kívánó német cégeket.
„Amikor delegációk érkeznek hozzánk, azt állítják, hogy nem tudtak sokat korábban Atlantáról vagy Georgiáról, de amikor ideérkeznek, mindannyian azt mondják, milyen nagyszerű volt a fogadtatás”, hangsúlyozta Moltmann.
Matthias Hoffmann – az Egyesült Államok déli részének német-amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke – némi statisztikával igyekezett alátámasztani, hogy miért is érdemes a környékre költözni a német vállalatoknak: elárulta, hogy
eddig több mint 5 000 német vállalat fektetett be az Egyesült Államokban, és a szövetség köztársaság 11 déli államai 1 500-nak, azaz körülbelül 30 százalékának ad otthont – csak Georgiában pedig közel 500 német cég működik, emelte ki, hangsúlyozva, hogy a továbbiakban egyre több befektetésre számítanak.