Az EU az energiaválságból kivezető útról vitatkozik. Itt jön egy javaslat, amely mindenkit kielégíthet.
Németországban és Európában túl kevés gázt takarítanak meg. Németországban az év eleje óta csak 11 százalékkal kevesebb gáz fogyott az előző év azonos időszakához képest, pedig melegebb is volt az idő. Az EU-n belül is csak 7 százalék volt a megtakarítás. Ahhoz azonban, hogy az Unió jól átvészelje a telet, körülbelül 15 százalékos megtakarításra lenne szükség.
A javaslat jegyzői:
Ottmar Edenhofer az éghajlatváltozás gazdaságtanának és politikájának professzora a Berlini Műszaki Egyetemen.
Matthias Kalkuhl az éghajlatváltozás, a fejlődés és a gazdasági növekedés professzora a Potsdami Egyetemen.
Axel Ockenfels a Kölni Egyetem közgazdaságtan professzora.
Georg Zachmann a brüsszeli Bruegel agytröszt energia- és klímapolitikai vezető munkatársa.
A javaslattevők először a kínálati oldalról közelítik meg a kérdést. Úgy vélik, hogy az energiaellátás növelése érdekében nem tesznek eleget az államok. Németország tétovázik atom- és szénerőműveivel. Franciaország blokkolja azt a gázvezetéket, amely enyhítheti a Spanyolország felé fennálló szűk keresztmetszeteket. Hollandia csökkenti gázkitermelését.
Majd figyelmeztetnek, hogy a támogatások ugyanakkor tovább ösztönzik az energiafogyasztást. Németország, Lengyelország, Olaszország és Hollandia csökkentette a gáz áfáját. Ausztria is csökkentette az áram- és gázadót, és decembertől villamosenergia-árféket tervez bevezetni. Franciaország nagymértékben támogatja a villamos energia árát.
Ehhez jön még a német kormány 200 milliárd eurós „Doppelwumms-ja” (kettős csapása), ami félelmeket keltett az európai partnerek körében, mert tovább növelheti a német energiaigényt. Még akkor sem lehet teljesen elutasítani ezeket a félelmeket, ha a gázárfék részeként a háztartások és a vállalkozások számára általános könnyítést nyújtanak.
Az európai államok
nem nyújtanak elegendő ösztönzést a kínálat növelésére és a gázmegtakarításra.
Ha az atomerőművek hosszabb ideig termelnének áramot, vagy ha a gáztermelést bővítenék, akkor az energiaárak csökkennének azokban az országokban, amelyek ilyen erőfeszítéseket tennének. A könnyítő hatás nagy része azonban nemcsak az adott országban, hanem a közös belső piac összes többi országában is jelentkezne.
Viszont
az árcsökkenés jelentősen apasztaná a megtakarításra való szándékot.
Ha például Hollandia további földgázt termelne ki, az európai gázár ebből eredő csökkenése azt jelentené, hogy a pénzügyi megtakarítás Németországban háromszor akkora lenne, mint Hollandiában.
A javaslattevők figyelmeztetnek, hogy az energiafogyasztási támogatás minden háztartás és ipar számára, nemcsak belföldön, hanem külföldön is áremelkedéshez vezet. Ha például a támogatások miatt Németország az előző évekhez képest csak 5 százalékponttal kevesebb gázt takarítana meg a tervezettnél (ez 50 terawattórát jelentene), akkor a megnövekedett német kereslet miatt az európai gázárnak megawattóránként 15 euróval kellene emelkednie, hogy a többi tagállam gázfogyasztói elegendő mennyiséghez jussanak.
Ez 18 milliárd euróval növeli a német gázszámlát, a többi európai országét pedig 37 milliárddal. Emellett Németországnak hatmilliárd euróval, szomszédainak pedig 24 milliárd euróval lennének magasabbak a villamosenergia-költségei.
Különösen nagy a nemzeti és az európai költségek közötti eltérés azoknál az országoknál, ahol az LNG importkapacitás és a csővezetékekhez való hozzáférés korlátozott vagy teljesen kimerült. Ebbe a csoportba tartozik Németország, Hollandia, Lengyelország, Ausztria, Dánia és a Cseh Köztársaság.
A gázfogyasztás bármelyik országban történő támogatása elkerülhetetlenül a gázárak meredek emelkedéséhez vezet az összes EU-s országban.
minél többet támogatnak más országok, annál nagyobb a nyomás, hogy a hazai piacon is kövessék a példát. Az ár tehát folyamatosan emelkedik anélkül, hogy változás történne a gázhiányban.
A közvetlenül földgázt importáló európai országok, mint például Belgium, Franciaország, Görögország és Spanyolország, nagy aggodalommal szemlélik a magas árfekvésű országok árspirálját, mivel
a magas ár rájuk is átterjed a szerződéses árkötelezettségek miatt.
Ezért küzdenek egy európai árplafonért, amelynek azért elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy biztosítsa a világpiac megfelelő ellátását.
Az Európán belüli gázáramlás így már nem a piaci törvényeket követné, hanem egyeztetni kellene a tagállamok között. Ennek eredményeként az Európán belüli gázáramlás csökkenése várható, ami egy olyan magas árfekvésű ország, mint Németország számára rendkívül fájdalmas, kényszerű elzárások formájában megvalósuló racionalizálást jelentene. Ezek az összeférhetetlenségek igen kemény próbatétel elé állíthatják az Európai Unió szolidaritását és kohézióját.
A javaslat kigondolói szerint van kiút a dilemmából: a hazai fogyasztás támogatása helyett az európai gázmegtakarításokat kell jutalmazni, és ezzel egyidejűleg növelni kell a gázellátást.
A fenti szakértők álláspontja szerint a tagállamok közötti megállapodásnak először is azt kell előírnia, hogy az országoknak fel kell hagyniuk a gázfogyasztásuk közvetlen és közvetett támogatásával, és kölcsönösen ki kell meríteniük minden lehetőséget a gázellátás és az azt helyettesítő termékek kínálatának növelésére. A szabályozási akadályokat le kell bontani, és nem szabad akadályozni a határokon átnyúló energiaáramlást.
Ugyanakkor létre kellene hozni
egy alapot, amely prémiumot fizetne azoknak az országoknak, amelyeknek sikerült csökkenteniük a gázfogyasztást.
Az első importáló országok így biztosítékot kapnának arra, hogy a támogatások nem okoznak áremelkedést. A magas árfekvésű országok esetében csökken a racionalizálás kockázata, mivel nem vezetnek be árplafont.
Az európai gázprémium, amelyet azoknak az országoknak fizetnek, amelyek a korábbi évek fogyasztásához képest megtakarítást értek el, megoldja a hiteles önkötelezettség-vállalás problémáját: a kifizetésre csak akkor kerül sor, ha a megtakarítás sikere bizonyítható. Minél nagyobb az elért megtakarítás, annál magasabb a prémium.
A javaslat szerint a prémiumot egy európai alapból kellene finanszírozni, amelybe minden tagállam gazdasági ereje, illetve az Oroszországból származó történelmi importja alapján fizetne be.
Az alapot először a magas árfekvésű országok között lehetne bevezetni, mivel itt a legerősebb a támogatási verseny. Az alacsony árfekvésű országok később csatlakozhatnak, vagy részesülhetnek az alapból, ha továbbra is elegendő mennyiséget szállítanak a magas árú országok felé. Ez további ösztönzőket adhatna például Spanyolországnak vagy Görögországnak, hogy minél több gázt továbbítsanak északra.
Egy 20 százalékos megtakarítási cél és egy, mondjuk, kilowattóránként 10 centes megtakarítási prémium finanszírozásához a magas árfekvésű országoknak szánt alapnak évente körülbelül 56 milliárd eurót kellene begyűjtenie. Az Oroszországból származó történelmi gázimport alapján
Németországnak a teljes alap körülbelül egyharmadát kellene finanszíroznia, a gazdasági teljesítmény alapján pedig 40 százalékát. Ha Németország fogyasztásának 20 százalékát megtakarítaná, akkor kapna annyit az alapból, amennyit befizet.
Emellett Németország a többi tagállam megtakarításai miatt az alacsonyabb gázárakból is profitálna.
A tét nagy. A magas gázárak miatt az Európai Uniót az a veszély fenyegeti, hogy szétszakad a nemzeti gázfogyasztás más tagállamok rovására történő támogatások ösztönzése miatt. A mi modellünk a feje tetejére állítja ezt az abszurd ösztönzőt: a hazai és más országokban elért gázmegtakarításokat a saját és Európa javára jutalmazzuk.
Megjegyeznénk:
A javaslat megfogalmazói nem igazán vették figyelembe azt a nyilvánvaló tényt, hogy az eddigi megtakarítások Európában nem elsősorban a háztartások és a közületek alacsonyabb fogyasztásának voltak köszönhetőek, hanem az ipari fogyasztás jelentős visszaesésének. Az elképzelésük szerint az országok majd küzdenének a megtakarítási alap 56 milliárdjáért, amit csak úgy érhetnének el, ha bevállalják a gazdaságuk visszaesését, a deindusztrializációt, és az ezzel járó emelkedő munkanélküliséget.
A javaslattevők egyszerűen fogalmazva a „nincset”, a hiányzó gázt próbálják újfajta módon szétosztani.
A javaslat szerintünk ráadásul az Unión belül további centralizációhoz vezetne, csökkentené a tagországok jogköreit, amely, ahogy a megfogalmazásukból is kitűnik, elsősorban a nagyobb gazdaságokat hozná előnybe.
Nekünk lenne egy egyszerűbb javaslatunk.
A szankciók megszüntetésével sokkal egyszerűbben lehetne csökkenteni az energiahordozók árát. Sőt, az alacsony árak miatt Oroszország bevételei is csökkennének, így hamarabb rá lehetne kényszeríteni Putyint a háború befejezésére.
A szuverenitás forintban, napi szinten mérhető érték, amit minden tagállam véd a maga módján, a privatizáció pedig „gazdasági kis-Trianon” – tudósításunk az MCC-ből!
Mint két tojás: Zelenszkij és Tusk szerint egész Európának be kellene szállnia a háborúba. „Mi minden orosz drónt le tudunk szedni” – állította az ukrán elnök.
Most már csak a szokásos módszerhez folyamodhatnak, így ezúttal Szlovákiát fenyegették meg.
Már a lengyel miniszterelnök is úgy fogalmaz, hogy az orosz–ukrán háború Európa konfliktusa.
Boris Pistorius az európai polgárokra tolná a háború következményeit.
A Mária Valéria híd 130. évfordulóján tartott elismerő beszédet a szlovák miniszterelnök.
Kijött a friss kutatás: a magyarok kétharmada elutasítja, a Tiszások többsége támogatja az orosz energia tiltását.
Miközben Ukrajna támogatására mindössze 21,2 milliárdot fordított.
