Hosszú a lista: őket fenyegette meg eddig Magyar Péter

A bíróságokat is megfenyegette Magyar Péter, miután megtudta, hogy elvesztette az Index ellen indított sajtóperét. Nem ez volt az első alkalom.

Az Magyar Nemzeti Bank, az MNB Monetáris Tanácsa ma tartotta kamatmeghatározó ülését, amelyen – az előzetes várakozásoknak megfelelően – nem emelte meg az alapkamatot. A jegybank tehát tartja magát ahhoz, hogy az infláció leszorítása és a forint további esésének megakadályozása érdekében szigorú monetáris politikát folytat. A kurzus ma stabil volt, napközben 411-ig is erősödött a forint az euróval szemben.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülését feszült várakozások előzték meg, hiszen az elsődlegesen a forint árfolyamának alakulására fejti ki a hatását. A forint az elmúlt hetekben 405 forint környékére erősödött, azonban jelenleg, kedd délután, ismét 411-412 fölé gyengült az euróval szemben.
Az utóbbi időszakban, pontosabban mióta a Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy a kamatfolyosó plafonját 15,5 százalékról 25 százalékra emeli, a forint árfolyama az euróval szembeni, 430 feletti mélypontról némileg erősödni tudott: az utóbbi napokban 409-416-es sávon belül ingadozik.
Ez utóbb, pár forintos mozgás csak azok számára érthető jelentős árfolyamingadozásnak, akik napi szinten kereskednek a forinttal.
A mai döntés előzménye tehát, hogy a Magyar Nemzeti Bank nagyjából másfél héttel ezelőtt jelentette be az irányadó kamat 18 százalékra való emelését azzal, hogy bevezette az egynapos betéti eszközt.
Mindezeknek megfelelően a Monetáris Tanács kamatmeghatározó ülését megelőzően a fő kérdés ma az volt, hogy változtatnak-e a jelenlegi alapkamat szintjén, hiszen egy esetleges alapkamat emeléssel csökkenhetett volna a jegybanki alapkamat és a frissen bevezetett egynapos betéti eszköz szintje közti különbség.
A szakértők – a befektetőkkel egyetemben – a Monetáris Tanács kamatmeghatározó ülését megelőzően azt várták, hogy a jegybanki alapkamat szintjét nem fogják emelni, hiszen
Emellett azt várták, hogy akár 2023-ig is fennmaradhat a jelenleg megismert, “új” rendszer azzal, hogy az egynapos betét fogja jelenteni az irányadó rátát.
A szakértők előzetes várakozásai beigazolódtak, hiszen a Monetáris Tanács nem nyúlt a jegybanki alapkamathoz, illetve annak szintjéhez: ez továbbra is a szeptember 28-i monetáris tanácsi ülésen meghatározott 13 százalékon maradt. A jegybank már korábban is jelezte, hogy szerintük a 13 százalékos szintű jegybanki alapkamat képes megbirkózni a fundamentális inflációs kihívásokkal.
Elemző:
Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője
Mai ülésén - mint a hírből is kitűnik - a jegybank bár bejelentette kamatemelési ciklusának végét, a forint árfolyamzuhanásának megállítására tehát 1,5 hete bevezette az egynapos betétet magas, 18 százalékos kamattal – és továbbra is ezeket a kondíciókat alkalmazza. Azaz a célt jóval meghaladó infláció leszorítása és a forint további esésének megakadályozása érdekében szigorú monetáris politikát folytat, változatlan alapkamat mellett is - húzza alá Regős Gábor.
A Makronóm Intézet szakmai vezetője megjegyzi, hogy a jegybank az inflációval kapcsolatban optimistának tűnik, így az MNB nem is tartja szükségesnek a monetáris politika további szigorítását.
A csökkenő, de még mindig magas energia- és nyersanyagárak, illetve a mérséklődő kereslet egyaránt elvezethetnek az infláció lassulásához, így elemzésében jövőre már az infláció enyhülésére számít.
A jegybank azt is megállapítja, hogy
A következő időszak monetáris politikája tehát alapesetben, bár szigorú lesz, de
Ugyanakkor ha a piaci folyamatok nem a jegybanki várakozásoknak megfelelően alakulnak, akkor további lépésekre lehet szükség az inflációs cél eléréhez. Itt
Bár a világpiaci gázárak már csökkennek, az októberi új gázévvel még a korábbi magas árak kezdenek beszivárogni az árazási döntésekbe.
A magyar jegybank tehát a régióban a legszigorúbb, de erre szükség is van a jelenlegi gazdasági közegben, ez elengedhetetlen az inflációs célkövetés mellett a pénzügyi stabilitás szempontjából is.
Ugyanakkor a jelenlegi turbulens időszakban csak az biztos, hogy
Ebben az energiaárak, a forint árfolyama és az élelmiszerárak játszhatnak legnagyobb szerepet.
Kis, nyitott gazdaságban ezek mellett az ár-bér spirál szerepe eltörpül, fontos, hogy erre hivatkozva ne csökkenjenek a reálbérek jelentős mértékben, még ha ez a keresletet hűti is. Fontos továbbá, hogy a kereslet hűtése csak akkora mértékű legyen, ami nem eredményezi a fogyasztás túlzott visszaesését.
A bérek dinamikus emelkedése bár befolyásolja az inflációt, de korábban sem vezetett annak elszabadulásához, ebből a szempontból a forintárfolyam, az élelmiszer- és az energiaárak a döntő fontosságúak - zárja gyors-értékelését Regős Gábor.