Afganisztán földje szinte a teljes Mengyelejev-táblázatot magában rejti. Van itt kőolaj és földgáz, arany, ezüst, réz, cink, de ugyanúgy megtalálhatjuk a ritkaföldfémeket, a lantánt, neodímiumot, céziumot. Háborítatlanul nyugszik a föld mélyében sok ezer milliárd dollár. Az amerikaiak távoztával mindenki azt várta, hogy Kína azonnal ugrik majd erre a kincsre. Peking ugyan jó kapcsolatokat ápol a tálibokkal, de azért Afganisztánt nem „rohanták le” kincseikért úgy a kínaiak, mint Afrikát.
Pósa Tibor írása a Makronómon.
Azt tudják már régóta, hogy az afgán vidéken a mák jól terem. Ezt ki is használják errefelé, az eldugott területeken mákföldek virágoznak. Ennek a növénynek a termesztésében világelsők az afgánok. Próbálták meggyőzni a parasztokat, hogy ha leállnak a mákról, akkor kapnak majd kárpótlásként egy nagy halom pénzt, de az ellenőrök távozása után csak visszatértek a száz éve jól hozó máktermesztéshez. Az amerikaiak a kezdetekben felégették a mákföldeket, de a következő évben megint mákvirág díszítette a mezőket. Aztán az amerikaiak sem jöttek. Felfogták ők is, hogy ezen vidéken ez az egyetlen megélhetési mód, a zöldség valahogy nem hozza az „elvárt átlagot”.
Az afgánok ehhez értenek, jöhetnek itt nagyhatalmak képviselői, különböző rendszerek ellenőrei, a mák, pontosabban persze a belőle kinyert kábítószer alapanyag, az ópiátok jelentik a biztos jövedelemforrást. Az európai földrész igényeit 90 százalékban innen elégítik ki. És igen, nem a mákos tészta fő összetevőjére gondolnak ott helyben sem, hanem az ópiumra és az abból készülő heroinra. Ebben nagyhatalom Afganisztán. Ha kell, akkor kész adózni is a máktermesztés után, csak hagyják békén.
A jó afgán földművesnek végigtekintve egy fennsíkon lelki szemei előtt azonnal megjelennek a mákmezők. Valóban csak kevés afgán van, akinek nem ez jut az eszébe, hanem a föld mélyében rejlő ásványkincsek. Az afgán nem egy bányásznemzet. Őket – a hírek szerint – nem érdeklik ezek az értékek, pedig ezek után akár mesés summa üthetné a markukat. Ha már erre jártak, az Amerikai Földtani Intézet még a 2010-es évek második felében végzett egy felmérést, hogy Afganisztánnak mekkora vagyona van ásványkincsekben.
Kihoztak egy szép kerek számot: 1000 milliárd dollár, ami ugye több, mint 415 ezer milliárd forint. Más bányászati szakemberek ezt vitatják, szerintük megvan ez 3000 milliárd dollár is. Mennyit lehet keresni a kábítószer-alapanyaggal? Évente hatmilliárd dollárt.
Vegyük a második becslést igaznak, ez esetben éppen 500 évig kellene a mákot termeszteni, persze az ásványkincs sem hoz azonnal profitot.
Eddig sem volt sok dolga a bányászati licencjogot kiadó kabuli állami bürokratának, félő, hogy a jövőben sem keletkezik sor az irodája előtt. Mi ennek az oka? Amikor egy éve, augusztusban az amerikaiak nem valami dicsőségesen távoztak Kabulból – még arra sem volt idejük, hogy illendően elköszönjenek – mindenki arra tett, hogy Kína azon nyomban maga alá gyűri az egész piacot.
Az oroszok mellett az ázsiai óriás volt az, amely nem vonta ki diplomáciai testületét a felfordult Kabulból. De az is lehet, hogy közelről szerettek volna gyönyörködni az amerikai kivonulás szervezettségében.
Az előző afgán kormánnyal, az úgynevezett „demokratikussal” Peking nem értette meg magát, amely egyértelműen az amerikaiak vezette koalíciós erők kezéből evett. Viszont felvették már korábban a kapcsolatot a tálib vezetőkkel, akiket régi ismerősként köszönthettek az ország fővárosában.
A megfigyelők arra számítottak, hogy Kína kész betölteni az űrt, amely az Egyesült Államok Afganisztánból történt kivonulásával maradt. Peking majd dollár-tízmilliárdokkal, amely érkezhet segély, de akár kölcsön formájában is, elnyeri a tálib vezetők bizalmát, és nem lesz egyetlen olyan kérése sem, amelyet elutasítanak.
De mindez nem így történt. A tálibok rögtön a dicső kabuli bevonulás utánazt tapasztalhatták, hogy mekkora a nemzetközi elutasításuk. A segélyeket azonnal leállították, a nyugati pénzcsapok is elzárultak. A lakosság körében különösen vidéken – újból egy ismerős tálib kori emlék kísértett, az éhínség.
Mi segélyt nem osztunk – magyarázta el a tálib kormány képviselőivel találkozva a kínai nagykövet. Viszont mind a két félnek hasznos üzletet hajlandók vagyunk kötni – fűzte hozzá. Meg is kezdődött a gyakorlati együttműködés. Kína az afgán áruk 98 százalékára vámmentességet biztosít. A vízumkiadás is megindult a kabuli nagykövetségen, jelezve a jó viszonyt, ami elengedhetetlen, ha egy üzleti küldöttség felkeresi Kínát.
Tulajdonképpen Pekingnek egy elvárása volt a tálib rendszerrel szemben, és ez rímelt a korábbi amerikai követelésre. A táliboknak garantálniuk kell, hogy a közép-ázsiai ország nem válik nemzetközi terrorcsoportok gyülekezőhelyévé. A dohai tárgyalásokon szinte ugyanez volt az amerikaiak egyetlen feltétele az afganisztáni kivonulásukért cserébe. A muzulmán erők rábólintottak előbb az amerikai, majd a kínai kérésre is.
A tálibok eddig betartották a szavukat. Bár az a tény, hogy
Az al-Kaida, mint a világot behálózó nemzetközi terrorszervezet, az utóbbi időben rendkívül meggyengült, már csak árnyéka régi önmagának, inkább a saját legendáiból él. Afganisztán területén sokkal jelentősebb az Iszlám Állam, amely időnként a nagyvárosokban borzalmas robbantásokat követ el. Az Iszlám Állam harcosai nincsenek sokan, a helyi lakosságtól minimális támogatást élveznek. Főként azokból az arabokból állnak, akik a szír és iraki vereséget követően sikeresen elmenekültek, és áttették a székhelyüket Afganisztánba. A tálibok ősellensége ez a terrorcsoport, úgy tekintenek rájuk, mint idegenből jött bajkeverőkre. Fel is veszik velük a fegyveres harcot.
Ahhoz, hogy Kína nagy összegű beruházásokat hajtson végre Afganisztánban, elsődleges az ország politikai stabilitása, a kiszámítható kormányzás és a nyugodt munkához szükséges biztonság. Kína azt kívánja elérni, hogy a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen lévő olyan személyek, akik készek fegyverrel is harcolni a pekingi központi kormányzat ellen, ne találjanak itt menedékre, ne biztosítsanak nekik búvóhelyet, ne engedjék számukra, hogy csoportjaik itt szerveződjenek újjá. Az ujgurok az egész ázsiai térség különböző iszlám terrorcsoportjaiban részt vesznek, nem egyben vannak ujgur osztagok, amelyek harcedzett katonákból állnak.
A hírszerzési jelentések szerint több ujgur is harcolt a tálibok oldalán, ami a kínaiakat nem töltötte el elégedettséggel.
Afganisztán és Kína között van egy keskeny északi határszakasz, a csupán 60-75 kilométer széles Vakhan-folyosó. Tulajdonképpen egy földnyelv, amely Kabulba vezet. A tálibok már 1996-2001-es uralmuk alatt sem fordítottak rá különös figyelmet, hagyták a helyi nagyurakat, hogy kereskedjenek Kínával. Most viszont
Az „Egy övezet, egy út” kinai program keretében az elképzelés kivitelezésében Pakisztán már eddig is kiemelt partnere Pekingnek. Számos jelentős beruházást vitt Kína Pakisztánba, többek közt a kikötőfejlesztéseket. Persze a saját kínai kikötőiből is indulnak kereskedelmi hajók.
A Dél-kínai-tengeren kiemelt az amerikai jelenlét, ráadásul kalózkodás sújtja a Malakka-szorost. Így, ha Peking valami olyan szállít, amelynek el kell kerülnie a figyelő szemeket, akkor nem árt, ha van másféle megoldása is. A Vakhan-szoroson át,
De akkor miért nem csap le határozottan Peking az Afganisztán nyújtotta lehetőségekre? Talán azért, amiért mások sem igyekeznek. Először is azt akarják látni, hogy a tálib rendszer megszilárdul, biztos lábakon áll. E téren vannak kétségek, ugyanis egyes területeken a tökéletes hozzá nem értés dívik. A tálibok az iszlám katonái, nem harvardi végzettségű könyvelők vagy fifikás pénzügyi szakemberek.
Viszont ahhoz nem kell diploma, hogy lássák:
A tálib fegyveres erő – mintegy 100-120 ezer fő – kevés ahhoz, hogy mindenütt jelen tudjon lenni az országban. Így a nagyvárosokon kívül veszélyes, ellenőrizetlen a helyzet. Errefelé bármikor elrabolhatják az embert váltságdíjért, de van úgy, hogy csupán befolyásért zsarolnak. A közbiztonság nem áll azon a magaslaton, amelyen Peking szeretné.
Az egyik előnye a bányászati beruházásoknak az, hogy itt szinte nulláról kell indítani a vállalkozást. Ám ez a nagy hátránya is. Különösen távoli vidéken, ott mindenről a vállalkozónak kell gondoskodnia, az összes infrastruktúráról: a vízről, az áramról, az utakról, a munkásszállásról.
Még a gépekkel történő felszerelés a legegyszerűbb, de ezeket is külföldről kell behozni. Amikor más közép-ázsiai országokban sokkal jobb körülmények között hozzáférhetőek az Afganisztánban található ásványkincsek, akkor felmerül a fejekben, hogy miért kellene ilyen horribilis összeget befektetni, ráadásul ott, ahol még a holnap sem biztos.
Pekingnek amúgy is van baja bőven: az amerikai szembenállás egyre feszültebb, ott van a tajvani probléma, az otthoni küzdelem a Covid ellen, a közép-ázsiai terrorizmus. Mit mondhat erre a kínai „fővállalkozó”?
„Jelen vagyunk, jó a kapcsolat, és részünkről az is marad. De más forrásból is be tudjuk szerezni ezeket az anyagokat. Tegyük inkább talonba, még ne kockáztassunk milliárdokat.”
(Fotó: Pixabay)
PestiSrácok, Magyar Péter, a jobboldali média jövője és a Tisza első hónapjai. Huth Gergely szerint a jelenlegi közéleti légkör a Kádár-rendszer utolsó éveit idézi.
A főváros szerepének újragondolásáról, a NER gazdasági logikájáról, a Fidesz belső működésének átalakulásáról és a centralizáció következményeiről beszélt lapunknak Szatmáry Kristóf, a párt új budapesti elnöke.
Az esetről az internetre felkerült privát fotókat törölték.
Több ezres tüntetések, politikai konteók, személyes támadások és egy civil mozgalom, amely néhány hét alatt országos figyelmet kapott.
Nem is a miniszterelnöki mondat ad igazán okot aggodalomra, hanem azok hallgatása, akik számtalan alkalommal kiáltották világgá, hogy megszűnt a sajtószabadság.
Egyszerre igaz két dolog: az, hogy ami eddig volt, nem volt jó úgy – és az, hogy érdemes lett volna nem a falnak csapódás módszerével átalakítani. Kohán Mátyás írása.
A brexitnépszavazás óta eltelt tíz év nem úgy alakult, ahogy sokan remélték. A brit elit soha nem bocsátotta meg a szavazóknak, hogy a kilépés mellett döntöttek, és az elmúlt évtized azzal telt, hogy a távozás gyakorlati lépéseit akadályozta.
A Reuters információi szerint a helikopter-baleset nem sokkal azután következett be, hogy az Aramco újraindította a kőolaj betöltését a ras tanurai terminálon.