Joe Biden csak részben szüntette meg Trump vámjait, és ugyanolyan lendülettel (ha kicsit kevesebb hangerővel is) szorgalmazza a „Vásárolj amerikait” programot, mint elődje. A populistákat felvonultató kormányok, Olaszországban vagy Svédországban, inkább a francia stílusú államkapitalizmust kedvelik.
Az egészségesnek tűnő feszültség a szabadkereskedők és ellenfeleik között a végén még a végletekig fajulhat. Miután Amerika a nemrégiben elfogadott „inflációcsökkentő törvényét” teletűzdelete olyan zöld támogatásokkal, amelyek csak a hazai gyártású termékekre vonatkoztak, az EU csendes tiltakozásba kezdett.
Margrethe Vestager, az Európai Bizottság egyik megmaradt liberális bástyája szerint, ha az európai cégek részt vehetnének az amerikai szén-dioxid-mentesítési erőfeszítésekben, az még hatékonyabbá tenné az intézkedéseket. És ezzel elkerülhetnénk az újabb kereskedelmi háborút.
Macron, mint írtuk, ugyancsak más irányt választott. Korábban még a szabadkereskedelem szkeptikusai is csak négyszemközt mormoltak ilyeneket. Most már hangosan kimondják.
Az Economist elemzéséhez a Makronóm Intézet szakértője, Lóránt Károly mérnök és közgazdász annyit fűzött hozzá, hogy az
emberek ambivalens véleményén nincs mit csodálkozni, hiszen szeretnek olcsón vásárolni (globalizáció), de nem szeretnék elveszíteni az állásukat (protekcionizmus).
Ugyanez a dilemma igaz az országokra és a vállalkozókra is. Amíg a globalizáció jó haszonnal kecsegtető piacokat nyújt, addig teljes mellszélességgel támogatják, ám ha feltűnnek a veszélyes versenytársak, akkor azonnal rendőrért (az államért) kiáltanak.
Szerinte magyar közgazdászként
elő kellene venni a gazdaságtörténeti tankönyveket, és átismételni, hogy nyitott piacokkal még egyetlen ország sem tudott felzárkózni.
Most, hogy a külső egyensúly romlása újból nagyarányú eladósodással fenyeget, nekünk, magyaroknak is végig kell gondolni, hogy az állam mit tehet, hogy az eladósodásra való hajlam százéves problémáját valahogy megoldja.
Mivel e tekintetben az uniós tagság nem előny, hanem hatalmas hátrány, igazi innovációra van szükség ahhoz, hogy a szükséges, és a brüsszeli hatóságok által még eltűrt eszközöket megtaláljuk.