Háború van, mi legyen a NATO-val?!

Soha, pontosabban hosszú-hosszú évek óta nem merült fel annyira égetően a NATO jövőjével, szerepével, átalakulásával kapcsolatos kérdéscsokor, mint az elmúlt hónapokban, az orosz-ukrán háború kitörése óta. Most, hogy számos harctéri váétozás is történt, különösen aktuélis elővenni a NATO múltját, jelenét és jövőjét. 

Az észak-atlanti katonai szervezet 1949-es megalakulás óta változott a globális környezet (Szovjetunió és a Varsói Szerződés felbomlása, Kína felemelkedése, Európa befolyásának csökkenése). Az évek alatt a NATO folyamatosan bővült, és mára egy 30 tagú szövetségről beszélhetünk, miközben a finnek és a svédek várnak a csatlakozásra.

Egyre gyakrabban merül fel, hogy a NATO a jelenlegi formájában képes e hatékony válaszokat adni a 21. század kihívásaira. A jövőt illetően 4 lehetséges modell kínálkozik.

A jelenlegi rendszer fenntartása

A legvalószínűbb lehetőség, hogy a jelenlegi rendszer fennmarad. A NATO-ra jellemző politikai óvatosság és bürokratikus merevség szempontjából ez lenne a legkényelmesebb út. Így továbbra is prioritásként kezelnék az európai biztonságot. Eszerint az USA változatlanul vezető hatalom lenne. Ez utóbbi a háborúban is látszik, hiszen tőlük érkezett az első és lényegi válasz. Ezzel a szövetségen belüli teher eloszlása tovább torzulna az USA irányába.

A modell előnye az Európa-USA konfliktus minimalizálása. Az USA védelme pedig megalapozza az európai jóléti modellek fenntartását. Így jobb esetben az európai kormányok csak a védelmi kiadások GDP 2 százalékának való megfelelést akarják majd elérni, rosszabb esetben ezt sem. Ezt a kritériumot a NATO 9 tagja teljesíti. Az egyes NATO tagállamok becsült védelmi kiadásait az alábbi ábra szemlélteti.

Forrás: Statista

A balti-államok esetében az oroszokhoz való közelség miatt nem meglepő a teljesítés, mint ahogy a görögök esetében sem a törökök közelsége miatt. Magyarország a GDP arányában 1,55 százaléknál tart, amely nem sokkal marad el a 2 százaléktól. A kormányzati elköteleződés megvan ennek teljesítése irányába.

További előny, hogy az USA vezetése gyorsabb döntéshozatalt eredményez. A döntéshozatal nehezebb lenne egy 30 tagú szövetségen belül vezető hatalom nélkül.

Hátrány, hogy az USA, a vezető szerep miatt kevésbé tud koncentrálni az ázsiai térségre, ahol nagyobb veszély fenyegeti az erőegyensúlyt, és sokszor a diplomáciai környezet sem egyértelmű. De Európa védelmét nem sikerült mindig ellátni (ld. délszláv háborúk).

Az USA erőfeszítése, hogy Ukrajnát nyugati pályára terelje, megalapozta az oroszokkal való konfliktust, hiszen ezt Oroszország biztonsági fenyegetésként értelmezte.

Ami Európának hátrány, hogy ezzel nő az amerikai függőség, ami ösztönzi a realizmus hiányát a külpolitikából.

Demokrácia vs. autokrácia

Ez egy ideológiai megközelítéssel számol. A centrális elem az országok demokratikus jellege. A Biden-adminisztráció kommunikációja ebbe az irányba mutat, mikor a demokratikus értékeket hangsúlyozza. Ez azt jelentené, hogy a világpolitika lényegében demokráciák és autokráciák közti hatalmi versengés.

A német kormány új indo-csendes-óceáni stratégiája ezzel összhangban van. Eszerint a régió demokráciáival kívánják megerősíteni a kapcsolataikat.

Probléma, hogy bonyolítja az eddigi kapcsolatokat: vannak „jó” autokráciák (Szaúd-Arábia, Öböl-menti monarchiák, az ázsiai térségből pl. Vietnam) és rossz autokráciák (Kína, Oroszország). Végül ellentmondásos Törökország esete. Törökország nem demokratikus, de NATO tagállam.

Ez negatív hatással lenne a globális erőegyensúlyra, ugyanis a felosztással (demokráciák, autokráciák) megerősítjük a világ autokráciái közti kapcsolatokat. Ezzel a modellel elveszne a NATO eredeti küldetése, mivel a demokrácia exportja lenne a cél.

A kínai kihívás

Ez bevonná az egész NATO-t a Kína felemelkedése elleni amerikai erőfeszítésekbe. Eszerint a fő feladat, az USA európai partnerei, az ázsiai bilaterális megállapodások és az európai hatalmi potenciál egyesítése.

Néhány mozzanat ebbe az irányba mutat (AUKUS-megállapodás).

Ez a modell inkább az USA érdekeinek felel meg, hiszen profitálhatna Európa bevonásából. Kína több európai ország számára fontos kereskedelmi partner, így nem reális ez az elképzelés.

Európa és Kína távol helyezkednek el egymástól. Oroszország ezzel szemben közelebb van, és sokkal nagyobb az esély a velük való konfliktusra a háború mellett.

A másik korlátot Európa katonai képességei, kapacitásai jelentik, így bevonásuk nem befolyásolná az indo-csendes-óceáni erőegyensúlyt.

Önálló Európa

Ennek megvalósulására van a legkevesebb esély. Eszerint egy új munkamegosztás kezdődne a NATO-n belül, amelyben Európa a felelős saját biztonságáért, így az USA is képes Kínára koncentrálni.

Ezzel az USA csak végső szövetséges lenne arra az esetre, ha romlana az európai erőegyensúly.

Ez alapos tárgyalásokat igényelne. Ehhez szükséges, hogy az európai országok növeljék védelmi kiadásaikat (elrettentő erő, tekintély). A Biden-adminisztráció a megvalósításhoz ideális helyzetben van. A probléma, hogy egyik részről sincs meg az elköteleződés, holott ezt Finnország és Svédország csatlakozása megalapozná.

Borítókép: MTI/ EPA/ Stephanie Lecocq