Míg nálunk a történelmi aszály pusztítását, addig Pakisztánban a nyár végi, eddig soha nem látott árvíz okozta károkat veszik számba. Az áradat a hatalmas, nem túl gazdag ázsiai ország harmadát érintette. A helyi sajtó egyre erőteljesebben azt a véleményt hangoztatja, hogy ezért a katasztrófáért a nagy környezetszennyező államoknak kellene jótállnia. De valószínűleg a követelésből a víz által letarolt pusztába kiáltott szó marad.
Pósa Tibor írása a Makronómon.
Nem elég a közel 1500 (1486) áldozatot megsiratni, az özönvízszerű esőzések és áradások által elvitt javakat lajstromozni (a károk összegét 30 milliárd dollárra becsülik, ami több mint 12 ezer milliárd forint), még azt is meg kellene értetniük a világgal a pakisztániaknak, hogy ez most nem egy szokványos természeti csapás volt. Nem történt semmi más, mint az, hogy a természet a fizika törvényei szerint viselkedett.
Akár a tankönyvben, mindez idén újra bekövetkezett. Pakisztán pedig már tapasztalta, hogy jobban kitett a klímaváltozás következményeinek, mint számos más állam. Errefelé a természet nemcsak elbájoló, hívogató arcélét, hanem az embert elrettentő felét is képes megmutatni. Különösen akkor, ha ebbe – a széndioxid kibocsátása révén – akár más földrészen élők is besegítenek, hogy borzalmas helyzet álljon elő. Így fordulhatott elő az is, hogy például az idei pamut termés 44 százaléka megsemmisült.
Pakisztánban júliusban az ötven fokkal kacérkodott a hőmérséklet, de ehhez az utóbbi időben kezdtek hozzászokni az itt élők. A kánikula után jött az indiai szubkontinensen megszokott monszun időszaka. De ez az esős évszak nem az, amelyről hajdanán a nagymamák még dalokat énekeltek. Nyoma sincs a kellemesen lassú, lágy, áztató esőnek. Ráadásul vagy korán, vagy későn érkezik ez az időszak, kiszámíthatatlanná vált az időjárás. Vagy alig csepeg, vagy nem akar elállni a bőséges zuháré, mint azt a napokban láttuk. A pakisztániak már májusban azt tapasztalták, hogy a Himalájából érkező folyók rendkívül megduzzadtak, teli voltak hordalékkal.
Augusztus utolsó napjaira a megszokott csapadékmennyiség háromszorosa hullott le Szind és Beludzsisztán tartományokban. De ez volt a helyzet az egész országban, bármelyik égtájon. A száraz, déli vidékeken nem voltak felkészülve erre a vízmennyiségre, az eső csak esett és esett. A legszegényebb déli vidékeken harminc év csapadékmennyiségét meghaladta a közelmúltban lehullott égi áldás.
Az ország területének – ez körülbelül kilenc Magyarországnak felel meg – harminc százalékát elöntötte az áradat. Az áldozatok majd harmada ráadásul gyermek, de ez a szám az árvíz után terjedő fertőző betegségekkel még tovább nőhet, sőt meg is sokszorozódhat.
A kár elképesztő mértékű: ennek becsült értékét eredetileg 10 milliárd dollárra tették, ami Pakisztán nemzeti össztermékének négy százaléka – ezt a Washington Post amerikai napilap állapította meg. De ez korántsem a végleges szám. A helyi kormányzat például ennek háromszorosáról beszél.
Ahogy utaltunk rá: a mezőgazdasági veszteségek is óriásiak, a 230 milliós lakosság 65 százaléka él földművelésből, állattenyésztésből. Közülük több mint 30 millióan szenvedtek kárt, milliónyian vannak azok, akik mindenüket elvesztették. Az ár vitte a házat, a termést, az állatokat, a megtakarításukat – valóban tömegével nincstelen földönfutók lettek.
„Ez a leosztás végtelenül igazságtalan” – így ítélte meg korábbi vezércikkében a Dawn angol nyelvű helyi napilap.
“Pakisztán nem felelős a Föld ózonrétegét károsító gázok kibocsátásáért, amelyek kiváltják a légkör felmelegedését. Ezt is figyelembe kell venni akkor, amikor majd jóvátételről gondolkoznak. Nem a mi politikai hibánk volt ez a katasztrófa. Igazságtalan az, hogy ezért népünk tagjainak kell életükkel, házukkal, megélhetési javaikkal fizetnie, miközben más, nálunk nagyobb és sokkal iparosodottabb országok olyan tevékenységeket végeznek, amelyeknek árát nekünk kell állni” – szögezte le az újság.
A nálánál összehasonlíthatatlanul gazdagabb országok felelősek ezért a környezetszennyezésért, mint az Egyesült Államok, amely 21,5 százalékkal szennyezi a Föld légkörét, vagy Kína, amelyre 16,5 százalék jut, de ott vitézkedik az Európai Unió is 15 százalékos kibocsátással.
Ha ok-okozati összefüggéssel le lehet vezetni ezt, akkor miért nem vagyunk hajlandóak megnevezni a felelőseit például ennek a “természeti katasztrófának”? Miért nem fizetnek a nagyok kártérítést az olyan országoknak, mint Pakisztán, amely távoli és tehetetlen áldozata a meggondolatlan és szakadatlan termelésnek, miközben feláldozzák az egész emberiség jövőjét?
Vajon pakisztáni gyermekek életével vagy milliónyi koldusbotra jutóval kell megfizetni az árát annak, hogy egyes nemzetek másoknál jobb sorsot éljenek? – ezek a joggal felháborodott pakisztáni média kérdései az egész nemzetközi közösséghez.
Abban is van igazság – ismerik el közülük jó páran –,
Az infrastruktúrában is rendkívüli károk keletkeztek. A felhasznált anyagok nem állták ki a nagy nyomást, amely rájuk nehezedett, a házak, az utak, az átjárók, a gátak és elektromos vezetékhálózatok tömegével semmisültek meg. A katasztrófáról szóló beszámolók is egyértelművé teszik, hogy az újjáépítés során még jobban szem előtt kell tartani a környezetváltozást. Magyarán szilárdabb, ellenállóbb anyagokból kell építkezni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy sokkal drágábban.
A héten Budapesten járt a pakisztáni vezérkari főnök, Kamar Dzsaved Badzsva, aki Szijjártó Péter magyar külügy- és külgazdasági miniszterrel is találkozott. A tárgyalásokon megvitatták a rendkívül súlyos pakisztáni árvízhelyzetet is. A külügyekért felelős miniszter ígéretet tett, hogy Magyarország gyógyszer-szállítmányokkal és higiéniai eszközök küldésével próbál meg enyhíteni a jelenlegi pakisztáni állapotokon.
aki a közelmúltban a helyszínen tekintette meg a károkat.
Mint a látogatásról beszámoló Washington Post is leszögezte: létre kellene hozni egy nemzetközi alapot, amelyből ilyen veszélyhelyzet esetén részesülhetnének az érintett országok. “A fejlődő államok is támogatnák ezt az ötletet. Ez gyakorlatilag kompenzációként működne azért, hogy az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia, Japán és nem feledkezve meg Kínáról sem, túlfűtik a bolygót, amelynek következményeit a szegényebb országoknak kell megszenvedniük. A klímaválság árát főként a legsérülékenyebb országok fizetik meg.”
(Fotó: Pixabay)
PestiSrácok, Magyar Péter, a jobboldali média jövője és a Tisza első hónapjai. Huth Gergely szerint a jelenlegi közéleti légkör a Kádár-rendszer utolsó éveit idézi.
A főváros szerepének újragondolásáról, a NER gazdasági logikájáról, a Fidesz belső működésének átalakulásáról és a centralizáció következményeiről beszélt lapunknak Szatmáry Kristóf, a párt új budapesti elnöke.
Több ezres tüntetések, politikai konteók, személyes támadások és egy civil mozgalom, amely néhány hét alatt országos figyelmet kapott.
Nem is a miniszterelnöki mondat ad igazán okot aggodalomra, hanem azok hallgatása, akik számtalan alkalommal kiáltották világgá, hogy megszűnt a sajtószabadság.
Egyszerre igaz két dolog: az, hogy ami eddig volt, nem volt jó úgy – és az, hogy érdemes lett volna nem a falnak csapódás módszerével átalakítani. Kohán Mátyás írása.
A kínai autógyártó visszautasította a környezetszennyezési vádakat.
Nem könnyítem meg a dolgukat. Már csak azért sem, mert nem minden az, aminek első ránézésre látszik.
Milák megdöntötte egyéni legjobbját.
