A balliberális kormányok 2002 és 2010 között – a Medgyessy-kormány, a Gyurcsány-kormányok, illetve a Bajnai-kormány – folytatták, amit a kilencvenes években elkezdtek. Lényegében politikájukkal a külföldieknek adták el a megmaradt hazai vagyont is. Felettébb érdekes, hogy annak ellenére, hogy a kétezres években nagyjából százkilencven céget privatizáltak, majd eladtak, és ebből befolyt 756 milliárd forint, ezt a nyolc évet nagy költségvetési hiányok jellemezték. Ez alapvetően annak volt köszönhető, hogy minél többet adtak el, annál kevesebb pénz jutott minden más területre. A nemzeti kormány ennek a gyakorlatnak vetett véget 2010 után.
A gazdasági ütésállóságot ez a 2010 előtti gyakorlat drasztikusan visszavetette, hiszen az új privatizációs hullámmal egyre több magyar jövedelem áramlott külföldre, ahelyett, hogy itthon hasznosult volna. A 2010-es kormányváltást követően a kormány, valamint hazai gazdasági szereplők visszavették a nemzeti vagyon számos elemét a bankoktól a közműcégekig.