Albánia kapcsán az Egyesült Államok a NATO 5. cikkelyével fenyegetőzik, a montenegrói kormányszervek pedig lekapcsolták magukat a hálózatról a támadások miatt.
Néhány napja Albánia megszakította Iránnal a diplomáciai kapcsolatait, mivel „meggyőződött róla”, hogy a közel-keleti ország célzott kibertámadásokat indított kormányzati rendszerei ellen. A helyzetet Edi Rama albán miniszterelnök annyira súlyosnak értékelte, hogy 24 órát adott az iraki diplomatáknak a nagykövetség és az ország elhagyására.
A két ország között 2014-ben romlott meg a viszony, amikor Tirana befogadta az Irán által terrorszervezetnek tartott Népi Mudzsahedek Szervezete (Mujahideen-e-Khalq) ellenzéki csoport mintegy 3000 tagját. A mostani támadást az Egyesült Államok szakértői alaposan, minden részletre kiterjedően vizsgálták, és arra jutottak, hogy
A rendszereket ért roham az albánok szerint kifejezetten a kritikus infrastruktúra részeit, azaz a közszolgáltatások, az adatrendszerek, az állami nyilvántartások szervereit célozta, így a diplomáciai kapcsolat megszakítása teljes mértékben arányban van a provokáció súlyosságával.
Így gondolta ezt a Fehér Ház is, amely kijelentette: az Egyesült Államok további lépéseket tesz annak érdekében, hogy Iránt felelősségre vonja egy NATO-tagországot ért bizonyított kibertámadásért, sőt,
amelynek alkalmazásában (azaz, hogy a NATO egészét ért támadásnak fogják-e fel az Albánia elleni incidenst) majd a szövetség fog dönteni.
Teherán azonnal reagált az amerikai és albán vádakra. Az iráni külügyi szóvivő alaptalannak minősítette a diplomáciai kapcsolatok alapjául szolgáló indokokat, egyben közölte: országa maga is folyamatos kibertámadásoknak van kitéve, amit – hasonlóan az őt vádoló vélemények megfogalmazásával – harmadik félnek, alapvetően az USA-nak tulajdonít. Az iráni álláspont szerint az Egyesült Államok gyors nyilatkozata erősíti azt a feltevést, hogy létezik egy előre kidolgozott forgatókönyv az Iránnal szemben ellenséges politikai hangulat fokozására.
A szintén NATO-tag Montenegróban talán még ennél is súlyosabb a helyzet. Ott olyan durva külső támadás érte a kormányzati és állami rendszereket, hogy a szakértők – köztük természetesen az amerikaiak – azt tanácsolták a kormánynak: a védelem teljes kiépítéséig egyszerűen kapcsolódjanak le az internetről és a belső hálózatokról. Az augusztus 20. körül indult összehangolt támadás Montenegróban is a kritikus infrastruktúrát, többek között
és éri még a mai napig is.
Rasko Konjevic védelmi miniszter csapata több ország szakembereivel igyekszik helyreállítani az informatikai rendszereket, egyben arra is bizonyítékokat gyűjtve, kik állhatnak a támadás hátterében. Az nyilvánvaló, hogy az egyes számú gyanúsított egy orosz hackercsoport, amelynek nem hivatalosan a Kreml mutat célpontokat, ha a helyzet úgy kívánja. Márpedig – vélik a teóriagyártók – most nagyon is kívánja, hiszen
amely megoszthatná a NATO és az EU figyelmét. Montenegró 2017-es NATO-csatlakozása óta alapból nincs jó viszonyban Moszkvával, az orosz-ukrán háború kitörése óta pedig csak súlyosbodott a helyzet azzal, hogy az ország támogatta a nyugati szankciókat.
Olaj a tűzre, hogy Montenegró lakossága egyáltalán nem áll ki egyöntetűen Oroszország ellen. Nagy a megosztottság abban a kérdésben, hogy az ország visszatérjen-e az orosz-szerb szövetségbe, vagy tovább küzdjön – időnként teljesen kilátástalannak tűnő módon – az EU-s tagságért. Ahogyan egy politikai elemző megfogalmazta: a Montenegrón belüli óriási feszültség, valamint a szerb és orosz titkosszolgálatok érdekei nagyon szorosan összefüggnek.
Érdekes módon Montenegró kiberbiztonságáért az Egyesült Államok nem aggódik annyira, hogy egyből az 5. cikkelyt kezdené idézni. Pedig a kibertámadásoknak gyakorlatilag az összes kelet- és közép-európai, „kis” NATO-állam, például Szlovénia, Bulgária, Ézsak-Macedónia és természetesen Magyarország is ki van téve. Irán hergelése az Egyesült Államoknak ebből a szempontból kevésbé rizikós, mint egy nyílt konfrontációs fenyegetés megfogalmazása Oroszország felé.
A helyzet az, hogy kibertámadáskor az 5. cikkely nem alkalmazható úgy, mint hagyományos esetekben. Megfogalmazásakor a kollektív védelem elve értelemszerűen nem terjedt ki a kiberterületre, hiszen a NATO alapításakor a kibertér még nem is lehetett hadszíntér. A kiberháborúra vonatkozóan tulajdonképpen még most is csak ajánlások léteznek, egységes szabályozás nem.
Minden tagállam maga dönti el, hogy a rendszereit ért támadást milyen súlyosságúnak fogja fel, és aszerint jár el, azaz jelent vagy nem jelent a szövetség felé súlyos, háborús cselekedetnek minősülő incidenst. Magyarország például elég világosan fogalmaz a 2020-ban megjelent, jelenleg is érvényes Nemzeti Biztonsági Stratégiában: ha hazánkat súlyos támadás éri a kibertérben, arra lehetőségünk van fizikai értelemben is válaszolni. Nehezebben értelmezhető a helyzet a szövetségi rendszeren belül: elméletileg valóban lehetséges az 5. cikkelyt életbe léptetni kibertámadás miatt, a gyakorlatban azonban nehezen elképzelhető, hogy megtörténne, holott az ukrán-orosz háború ékes példája az állami támogatású, gyakran kontrollálatlan kiberháborúnak.
Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin/Richie B. Tongo
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
A külügyminiszterük nagyon dicsérte az ukránok kitartását, de mondott kacifántos dolgokat is az Euronews stúdiójában.
Egész Európa Varsót irigyli, de lehet, hogy hiába. Lengyelország hiába rendelkezik a kontinens egyik legfejlettebb hadseregével, ha az a hadsereg nem a valós veszélyekre készült fel.
Moszkva szerint az Ukrajnában elhelyezett NATO katonák felerősítik az Oroszország elleni offenzíva esélyét.
Mark Rutte a kijevi parlamentben az ukrán demokráciát méltatta, és arról beszélt, hogy a NATO a végsőkig kitart Zelenszkij mellett.
A Mandiner 75 részes sorozatban mutatja be a Tisza-vezér legnagyobb hazugságait. 9. rész.
Most már biztosan készenlétben áll Putyin.
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
