Már tudunk beszélgetni az elhunyttal a temetésén

2022. augusztus 24. 14:58

„Anya válaszolt a gyászolók kérdéseire, akik előtte jelen voltak a hamvasztásán.”

2022. augusztus 24. 14:58
null

I see dead people

Saját édesanyja temetésén mutatta be Stephen Smith, a StoryFile cég vezérigazgatója azt a technológiát, amelynek segítségével az elhunyt videóképe és előre rögzített válaszai azt az illúziót keltik, mintha valós idejű beszélgetést folytatna a jelenlévőkkel. 

A StoryFile technológia alapjait 2010-ben fektették le, amikor az alapító Smith felesége egy kiállítást akart létrehozni a holokauszt túlélőiről. (Smith édesanyja szintén az volt.)

Az ötlet az volt, hogy lineáris történetmesélés hallgatása helyett a látogatók beszélgetni tudjanak a túlélőkkel,

mégpedig olyan módon, hogy azok – felvételről – előre rögzített válaszokat adnak a leggyakoribb kérdésekre, így téve teljessé az interaktív élményt. Ebből az elgondolásból született meg 2017-ben a StoryFile startup, amely a mesterséges intelligencia segítségével azt az illúziót kelti az emberben, mintha egy másikkal beszélgetne – ami igaz is, csak éppen ez a beszélgetés soha nem jött létre a két személy között, bármennyire is azt az illúziót kelti.

A technológia alapja egy valós beszélgetés, amelyet a válaszadóra irányított 20 kamerával rögzítenek. Az interjú 250 kérdésből – és az azokra adott válaszokból – áll, azokból, amelyeket a legnagyobb valószínűséggel tenne fel bárki annak, akivel a beszélgetés készül. A kérdések és az interjú hossza tetszés szerint növelhető. A cég többek között William Shatnerrel tesztelte a technológiát, aki mintegy hatszáz előre rögzített választ tud „valós időben” adni a kérdezőknek, többek között olyan kérdésekre, mint a „miért nyűgözik le ennyire az univerzum titkai”, a „hogyan kezdődött színészi pályafutása”, vagy a  „mi volt a legjobb és a legnehezebb Kirk kapitány megformálásában?”

A válaszokat és a kamerákkal rögzített felvételeket egy szoftver alakítja át az adott személy digitális klónjává. A technológiát nagy sikerrel alkalmazták eddig olyan cégek, amelyek ennek segítségével hoztak létre virtuális ügyfélszolgálatot, de sikerrel szerepelt munkavállalói továbbképzéseken is. A gyászszertartásos történet azonban mindenkit váratlanul ért.

A pénznek nincs szaga

Stephen Smith kissé morbid termékbemutatója a saját édesanyja temetésén talán nem a legjobb módja volt a piaci marketingnek, a StoryFile vezére azonban maradéktalanul elégedett volt az eredménnyel. „Anya válaszolt a gyászolók kérdéseire, akik előtte jelen voltak a hamvasztásán” – mondta, hozzátéve, hogy a legkevésbé sem találta furcsának, hogy a szertartáson beszélgessen halott édesanyjával. „Az a rendkívüli a dologban, hogy teljesen őszintén válaszolt a kérdésekre. Az emberek felbátorodnak, amikor a digitális klónt készítjük, hiszen tudják, hogy azt csak haláluk után fogják hallani mások” – lelkendezett Smith.

A cégalapító szerint a StoryFile esetében

szóba sem jöhet a deep fake hatása, hiszen a klón nem mondhat olyasmit, amit valójában nem ejtett ki a száján.

A rendszer csak a valódi válaszokat használja feleletként, ha pedig olyan kérdés érkezik, amelyre nem rögzítettek értelmezhető választ, akkor a klón egyszerűen megkéri a hallgatóságot, hogy tegyenek fel újabb kérdést. 

A túlvilági üzletág sokakat érdekel. Idén nyáron az Amazon azzal turbózta fel virtuális asszisztensét, Alexát, hogy az esti mesét legyen képes mondani – egy halott rokon hangján. Nem tudni egyelőre, mennyire akarják fejleszteni ezt a képességet, jelenleg a projekt még kutatási szakaszban jár. A Microsoft sem akart kimaradni a lehetőségből: a cég az elhunyt közösségi médiás aktivitásai és bejegyzései alapján fejlesztett chatbotot, de ez a technológia még nekik is erős lehetett morálisan, mivel bejelentették, hogy a visszaélések elkerülése érdekében korlátozni fogják annak alkalmazhatóságát. 

Ami a StoryFile árait illeti, azok valóban gyászosan magasak: projektenként – családi vagy üzleti modelltől függően – 33 ezertől 71 ezer dollárig terjednek. 

Fotó: storyfile.com
 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Máris Ottokár
2022. november 04. 16:34
Reklámmal olcsóbb. Néhai anyuka: "Mielőtt elmondanám, hová dugtam a betétkönyvet, tudtátok-e, hogy a Fittyfütty Bank most még kedvezőbb hitellehetőségeket biztosít, ha Szupermegéri Számlát nyittok huszonnégy órán belül? Óra indul. Ja, Mici néni urnájának talpazatába van eldugva, remélem, még nem dobtátok ki. Na, ne feledjétek: Fittyfütty Bank, Szupermegéri Számla. Csók."
kukasmacska
2022. augusztus 26. 14:04
"Már tudunk beszélgetni az elhunyttal a temetésén" Nem, nem tudunk. Ha valaki egy illúzióért pénzt ad, szerintem feleslegesen teszi, de hát annyi ostobaságra költ a jólétben élő ember. Csak ez még morbid is.
Syr Wullam
2022. augusztus 26. 14:04
Azt hiszed, hogy végre megszabadultál az anyósodtól, erre még a hamvasztása után is dumálnod kell vele kurva sok pénzért. :-))
Senki Alfonz
2022. augusztus 26. 14:04
Igazi zsidó történet: még a saját anyja temetésén is az üzletre összpontosít, nem az anyjára!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!