Elég értelmezhetetlen, amikor a Magyar Honvédség egyik leépítője a haderőfejlesztést kritizálja, és hetet-havat összehord egy interjúban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt találta mondani a székesfehérvári katonazenekari fesztivál megnyitóján, hogy a magyar katonanemzet. Ez a kifejezés valamiért annyira kicsapta a biztosítékot a liberális médiánál, hogy napokon keresztül idézgette, ízlelgette hol gúnyosan, hol lekezelően. A kifejezésnek szimplán gesztusértéke van, mint annyi mindennek a politikusi beszédekben, de kell-e ezt éppen Juhász Ferencnek, az első Gyurcsány-kormány honvédelmi miniszterének magyarázni, aki oly sok nagyívű beszédet tartott, amikor Szekeres Imre elődjeként nekilátott a Magyar Honvédség szisztematikus leamortizálásához?
Őt találta meg ugyanis a Hírklikk nevű pártlap, hogy Szalay-Bobrovniczky ostobának ítélt mondata kapcsán rövid interjút készítsen vele, és ha már az egykori tárcavezető elfogadta a felkérést, egyben sommásan véleményezte a kormány haderőfejlesztési terveit is.
Röviden: Juhász arról beszél, hogy az Orbán-kormányok honvédelmi miniszterei a múltba révedve kizárólag a külsőségeknek hódolnak.
(mint nyitóképünkön látszik, ez Juhásztól sem állt távol), és jelenik meg olyan helyeken, ahol „mulatságok” vannak, holott neki a kiképzésekre, a felkészítésre kellene összpontosítania. „Ráadásul semmiféle történelmi hagyomány nem erősíti azt, hogy a magyar olyan nagyon-nagyon katonai nemzet lett volna” – tette hozzá, hogy a konkrét kérdésre is válaszoljon valamit, amin aztán bizonyára hosszasan lehet rágódni. A tárcavezetőnek egyébként – önkéntes tartalékos lévén – szíve joga egyenruhában megjelenni bárhol, ha éppen ahhoz van kedve, ami pedig a „mulatságokat” illeti, Juhász itt valószínűleg a protokoll-eseményekre gondolt, amelyeken egy miniszter (úgy általában, a regnáló kormány irányultságától függetlenül) meg szokott jelenni, mivel ez is a munkaköréhez tartozik.
Juhász Ferenc is sok ilyen „mulatságon” vett részt annak idején, sőt utódja, Szekeres Imre is, aki egészen komolyan vette időnként a szót,
derűs perceket szerezve ezzel a publikumnak – ha emlékszik még valaki az örök klasszikusra a Gripenekkel kapcsolatban.
Azt, hogy a miniszternek mire kellene összpontosítania, szerencsére nem az elődök határozzák meg, mindenesetre a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium integrációjának megszüntetésére többek között éppen azért került sor pár évvel ezelőtt, hogy a kiképzés és a felkészítés hogyanjával ne a tárcának, hanem a Magyar Honvédség parancsnokának kelljen foglalkoznia.
„Szalay-Bobrovniczky azt szeretné, legyen olyan képesség, amely egyáltalán esélyt ad arra, hogy a haza önmagát megvédje, és ez egy honvédelmi minisztertől normális elképzelés. Ezzel önmagában nincs baj. A baj azzal van, ha egy olyanfajta hamis tudatot próbálnának elültetni, ami arról szólna, hogy a magyar katona fényes győzelmeket aratott a világ össze hadseregén, és puszta tekintetünktől most is mindenki térdre rogy. Ezt próbálják elhitetni, ezt próbálják sulykolni, ami szerintem helytelen” – folytatta a Gyurcsány-éra minisztere. Jómagam sem a miniszter mostani beszédéből, sem az azt megelőző megszólalásokból nem emlékszem ilyen jellegű „tudatelültetési kísérletre”. Arra inkább, hogy mind Benkő Tibor, mind utódja
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program életpályamodelljével és a haderőfejlesztéssel ezzel a legjobb úton járnak, azt viszont senki nem bizonygatja, hogy a magyar katona mindig, mindenhol agyonverte az ellenfelét, mert szögesdrótot reggelizik, és gránát nő az orrában. Teljes joggal állítják azonban, hogy a világ minden pontján megbecsülésnek örvend. És itt még időben sem kell messzire szaladni: a NATO legnagyobb missziójának, a KFOR-nak jelenleg is egy magyar vezérőrnagy, Kajári Ferenc a parancsnoka. Ha Juhász esetleg arra gondolt, hogy a múlt győztes katonai pillanatainak felidézése felesleges, esetleg nem illeszkedik kellőképpen a liberális világnézetbe, akkor el kellene gondolkoznia a Magyar Honvédség nevén, és azon az egyszerű történelmi tényen, hogy mely időszakban jött létre a szervezet, amelynek egykoron ő adta az utasításokat.
Juhász Ferenc némileg hosszasabban bíbelődött a haderőfejlesztés kérdéseivel. Nem lehetett könnyű rosszallását kifejeznie, de szerencsére az interjút készítő kolléga szép magas labdákat dobott fel, rendkívüli felkészültségről téve tanúbizonyságot: megemlítette például, hogy talán le kellene cserélni az orosz helikoptereket. Nyilván elfelejtett utánanézni a H145M-projektnek, ahogyan annak is, hogy a H225M-esek gyártása javában zajlik, de szerencsére
Utalt arra is, hogy a beszerzésekről „titokban döntenek”, amit ha úgy ért, hogy nem írnak ki népszavazást a haditechnikai eszközök ügyében, és nem tartanak sajtótájékoztatót, amelyen elmondják: azon tanakodnak a HM-ben, Spike vagy Javelin, akkor igaza van, egyébiránt teljes badarság.
Juhász arra is utalt, hogy szerinte a fegyverbeszerzések ad hoc jelleggel történnek, idézem: „nálunk nincs egy értelmezhető katonai stratégia, hogy ki ellen védjük magunkat, milyen veszély ellen kell felkészülni, annak a veszélynek az elhárítására milyen eszközök kellenek”.
Ami a stratégiát illeti: két remek olvasmányt tudunk ajánlani, az egyik a Nemzeti Katonai Stratégia, amely éppen most váltotta fel az elavultat, a másik a hatályos Nemzeti Biztonsági Stratégia.
Ami egyébként a Magyar Honvédségnél jelenleg rohamtempóban zajlik, annak célja a teljes megújulás, vagyis nincsenek részterületek és nem cserélendő technikák: az egész rendszer, úgy, ahogyan van megújul, radarostól, helikopterestől, kézifegyverestől, egyenruhástól, mindenestől. Is. Még szerencse, hogy Benkő Tibor miniszterségének négy éve alatt legalább kétszáz előadást tartott a haderőfejlesztésről, ahol igen hosszan ecsetelte a régiónkat és hazánkat esetlegesen fenyegető veszélyforrások irányát (kelet és dél), továbbá azt is, melyik technikai eszközt miért szerzi be a Magyar Honvédség. Nehéz volt nem belefutni ezekbe a hírekbe, de Juhász Ferencnek nyilván elkerülte a figyelmét.
El lehetne kezdeni itt magyarázni a felderítés és a pilótaképzés jelentőségét, ahogyan azt is, hogy a H145M-eket páncéltörő rakétákkal szerelik fel a közeljövőben, de felesleges. Juhász Ferenc ezzel nyilván tisztában van, hiszen szakértőként szól hozzá a témához, még akkor is, ha annak idején inkább a haditechnika eladásában és nem beszerzésében jeleskedett.
De az interjú legsúlyosabb része még csak most következett. Juhász Ferenc szó szerint a következőket nyilatkozta: „a magyar haderőfejlesztés, fegyverkezés azt a veszélyt hordozza, hogy az összes környező kelet-európai ország, ahol félnek a magyar nacionalizmustól, ugyanazt fogja csinálni, tehát itt beindul egy fegyverkezési verseny. Ennek már számos jele van, hiszen a csehektől a szlovákokig, másokig a magyar hatásra tekintettel fegyverbeszerzéseken gondolkodnak”. Menet közben elaludhatott a volt honvédelmi miniszter. A haditechnikai beszerzések hosszú évek óta zajlanak Magyarországon, ha tehát Juhász szavainak lenne valami igazságtartalma, akkor Szlovákia nem most kezdte volna meg a haderőfejlesztését, és Románia nem nálunk egy évvel hamarabb hirdette volna meg programját. Nyilván Németország is a magyaroktól ijedt meg annyira, hogy sutba vágta pacifista külpolitikáját, és 100 milliárd eurós haderőfejlesztést jelentett be. Az egykori miniszternek valószínűleg elkerülte a figyelmét, hogy menet közben kitört egy háború, ami igen erősen átírta az európai országok védelmi politikáját.
különösen úgy, hogy Juhász NATO-partnerországokat emleget közben.
Az interjú végül visszakanyarodott oda, ahol elkezdődött: a katonanemzet szóhoz. Az újságíró gúnyosan tette fel a kérdést, ugyan miféle katonanemzet az, ahová csak 500-an jelentkeztek a szeptemberben induló Önkéntes Katonai Szolgálatra? Juhász hálásan válaszolt, mégpedig így: „már az is kész csoda, hogy ennyien jelentkeztek. Nyilvánvaló kudarcát jelzi annak az elszánásnak, hogy majd önkéntes tartalékosokkal fogják felturbózni a magyar hadsereget. Ez is pontosan cáfolja azt a fajta hagyományt, amit ők szeretnének elültetni, hogy a magyar katonanemzet. A magyar fiatalok ódzkodnak ettől, és a családjuk – mit ne mondjak – irtózik attól, hogy a gyerekük katona legyen”. Ez volt az a pillanat amikor véglegessé vált a gyanú: Juhász egyfelől nem felelni, hanem megfelelni akar a kérdéseknek, másfelől valószínűleg tényleg fogalma sincs, mi történik a Magyar Honvédségnél az utóbbi időben.
A tartalékos állomány létszáma ugyanis jelenleg 11 ezer. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert
Juhásznak ebben a kérdésben illett volna mélyen hallgatnia, vagy legalábbis ideges nevetéssel elütni az egészet, de a válaszából az derült ki, hogy még a kérdést sem értette. Az Önkéntes Katonai Szolgálat ugyanis csak egy apró, speciális szelete a tartalékos rendszernek. Kifejezetten azoknak a diákoknak hozták létre, akik az idei tanévben valamiért kénytelenek elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, így egyrészt az 500 fő nagyon is jó eredmény, másrészt értelmezhetetlenné teszi Juhász mondatát a tartalékos rendszer használhatatlanságáról.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az említett interjú kapcsán elég tömören összefoglalta, finoman szólva is miért nem elegáns, amikor Juhász Ferenc szakértőként szólal meg a Magyar Honvédséggel kapcsolatban: „A baloldal már kormányzása idején is rosszul látott a pályán, így nyolc év alatt egyenesen kormányprogrammá tette a Magyar Honvédség leépítését: 18 ezer fővel csökkent a hadsereg rendszeresített létszáma, 50 ezer különféle haditechnikai eszközt és hadfelszerelést adtak el, a katonai kiadások mértéke pedig 2010-ben alig érte el az 1 százalékot. Háború idején azt állítani, hogy a magyar hadsereg fejlesztése veszélyt jelent, hatalmas felelőtlenség, és csak azt bizonyítja, hogy a baloldal továbbra sem tud elrugaszkodni attól a mentalitástól, ami védelmi képességeink fejlesztését évekig hátráltatta, ezzel kockára téve hazánk biztonságát”.
Boritókép: Köröszug, 2006. április 26.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter megtekinti a Köröszugban folyó árvízvédelmi munkálatokat.
MTI Fotó: Németh György
Nem a pártok, hanem a nyilvánosság kapuőrei döntik el, mit lát a választó? A Hírkereső-ügy túlmutat önmagán: rávilágít arra, hogyan válhat a média a politikai küzdelmek egyik legfontosabb, mégis legkevésbé látható szereplőjévé.
Kérem a szolgálatkész miniszterelnököt, úgy is mint öccsének szolgálatkész fivérét, magyarázza már el ezt a dolgot. Francesca Rivafinoli írása.
Ismert, a miniszterelnök a napokban úgy fogalmazott: „mi leszünk a kiadók, nekünk kell majd meghatározni azt a tartalmat, amit ott le fognak adni”.
A Mandiner korántsem (volt) tökéletes, és magam is azt gondolom, hogy számos tekintetben érheti kritika. De az elmúlt majd’ két évtizedes történetét elintézni azzal a kiszólással, hogy vicclap, hát, nem is tudom. Ennél azért többről volt és van itt szó. Győrffy Ákos írása.
Az, hogy a Telex következetesen nem akarta leírni portálunk nevét, azzal függhet össze, hogy – a többi kormánypárti portállal egyetemben – már korábban sem számolt be Magyar Péter azon szándékáról, hogy államosítaná lapunkat és meghatározná, mi jelenhet meg nálunk.
Az író, újságíró szerint Magyar Péter szavaira az egész újságíró szakmának oldaltól függetlenül, közösen kellene azt mondania, hogy elég volt. Eddig azonban úgy tűnik, a kormánypártivá lett hírportáloknál nem osztják ezt a véleményt.
A társházigazda a második meccsét is megnyerte a világbajnokságon.
A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök, a tűzoltók és a mentők is.
