Fogolycsere: a fegyverkereskedő, a kosaras, a volt tengerész és a gyilkos

Tizenkét évvel ezelőtt mondta ki a New York-i szövetségi bíró az ítéletét Viktor Butra. Az volt a vád ellene, hogy részt vett “amerikai állampolgárok megölésére szánt fegyverek eladásában”. A manhattani esküdtszék minden vádpontban bűnösnek találta, és a bírónő a maximális büntetést szabta ki a fegyverkereskedőre: 25 év börtönben. (Arról majd később, hogy hogyan és miért került az orosz állampolgár az amerikai igazságügyi szervek kezébe.) A fegyverkereskedő számára lezárult egy életszakasz: a csillogás, a hatalmas vagyon után – egyes források szerint hatmilliárd dollárja volt – meg kellett ismerkednie a sanyarú börtönkörülményekkel. Ez pedig negyedszázadra szól. Ilyen súlyos ügyben hozott ítéletet aligha fognak csökkenteni, még akkor sem, ha mintarab válik belőle. De egy lehetőség még adott volt, amelyet ügyvédei már az ítélethirdetés után felvetettek: egy amerikai-orosz fogolycserével esetleg hamarabb szabadulhat. Az oroszok But 2008-as tavaszi thaiföldi letartóztatása óta minden követ megmozgattak azért, hogy mielőbb visszanyerje szabadságát. Mindegyik próbálkozásuk kudarcot vallott. Moszkvában valakinek nagyon fontos, hogy a fegyverkereskedő tartsa a száját. Ezzel ő is tisztában van, a felesleges locsogás nem segíthet az ügyén.

Drogcsempész

Most eljött a pillanat. Antony Blinken külügyminiszter közölte, hogy az elnök jóváhagyásával munkatársai tárgyalásokat kezdtek a fogolycseréről, amelynek során felajánlották But szabadon bocsátását, cserébe viszont elvárják, hogy Brittney Griner amerikai válogatott kosaras és Paul Whelan volt katona is hazatérjen. A 206 centiméter magas Grinernek, a világ egyik legjobb női kosarasának csuklóján a seremetyevói repülőtéren még februárban kattant bilincs, amikor vissza akart térni jekatyerinburgi klubjához. A csomagjában kannabiszolajat találtak, ami Oroszországban kábítószernek számít. A vád ellene: drogcsempészet. A közelmúltban lezajlott tárgyaláson Griner – nyilván ügyvédei tanácsára – dacos viselkedése helyett taktikát váltott. Elismerte, hogy hibázott, nem akarta megsérteni az orosz törvényeket, krónikus hátfájása miatt volt szüksége a kannabiszolajra, amelyet Arkansasban szabadon vásárolt, eszébe sem jutott, hogy kereskedjen vele. A vele szemben eljáró bírónő a megbánó magatartást figyelembe vette, és egy esztendőt lefaragott a maximálisan adható tíz évből. Ekkorra már bizonyára eljutott a bírónő fülébe, hogy milyen értékes vádlott ül vele szemben. A másik amerikai, aki érintett lehet a fogolycserében, Paul Whelan volt tengerész, aki egy autóalkatrész-gyártó vállalat biztonsági főnöke volt. 2018-ban tartóztatták le Oroszországban, mégpedig kémkedés vádjával, 16 évet kapott. 

Nyelvzseni

Ki is az a Viktor Anatoljevics But, aki manapság egy személyben kettővel vetekszik? 1967-ben született az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Tádzsikisztán fővárosában, Dusanbében. A szovjet katonai hírszerzés, a GRU ösztöndíjasaként végezte el a moszkvai idegen nyelvek főiskoláját. Az oroszon kívül beszél angolul, franciául, németül, portugálul, spanyolul, fársziul, de a zuluk közt sem lehet eladni ezt a nyelvzsenit. Érthetően a Vörös Hadseregben katonai szolgálatát tolmácsként végezte. Már húszéves korában tagja volt az angolai békefenntartó missziónak. Egyetemista korától vonzódott a repüléshez, ebben is képezte magát. A Szovjetunió felbomlásának híre 1991-ben a fehéroroszországi vityebszki laktanyában érte, ahol hamarosan fel is oszlatták az ezredét.
A kommunista országok rendszerváltásával jött el az ő ideje: a helyi parancsnokok – finoman szólva – ócskavasáron adták el az irányításuk alatt lévő katonai egységek fegyvereit, amihez nem is volt joguk. A Varsói Szerződés volt államai tele voltak kézifegyverekkel, tankelhárító rakétákkal, lőszerrel, csak tudni kellett, hol van rájuk kereslet. A különböző lázadó csoportok Moldáviából, Ukrajnából, Bulgáriából érkező fegyverekkel harcoltak tovább. A berlini fal leomlását követően a szovjet tábornokok egész páncélosezredeket kótyavetyéltek el. But 25 évesen kötötte meg első üzletét: három Antonov típusú szállítógépet vett, 120 ezer dollárt fizetett a legénységgel és a szervizzel együtt. A kezdetekről később azt nyilatkozta, hogy az első üzletekhez mindig könnyen lehetett pénzt találni. A katonai hírszerzési kapcsolatok még működtek, mindenhol nyitott ajtókkal fogadták.

Csodálatos Afrika

Kinek kellettek ezek a lestrapált gépek? Hát neki. Ugyanis ő nemcsak megvette a fegyvereket, hanem “háztól házig” vállalta a szállítást, oda vitte a vevő által kért arzenált, ahol annak szüksége volt rá. Ez vált a névjegyévé. Afrikában a kilencvenes években egymást érték a polgárháborúk. Libériában, Sierra Leonéban, Ruandában, Angolában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban dörögtek a fegyverek, amelyeket újakkal kellett pótolni. De hasonló volt a helyzet Afganisztánban, Kolumbiában, Srí Lankán, a Fülöp-szigeteken. But pedig igyekezett minden igényt kielégíteni, gyakran mindkét szembenálló fél az ő fegyvereit használta. Az évek során állandóan bővült a repülőgépflotta: hatvan nagy szállítógép – Antonov és Iljusin típusúak –, valamint MI-26-os helikopterek tartoztak bele. Akkoriban ez volt a világ magánkézben lévő legnagyobb szállítógépparkja. Mindent elvállaltak: Ruandába szállították a francia katonákat, Irakba az az amerikaiakat, ha kellett, az ENSZ-segélyszállítmányt juttatták célba épp azoknak, akiket az ő fegyvereivel üldöztek el földjeikről. Ha Dél-Afrika környékén jártak, hogy a visszautat ne üresen tegyék meg, virágot szállítottak északra. A tonnánkénti haszonkulcs egy az ötvenhez volt. Ezzel jobban járt volna, mint az illegális fegyverkereskedelemmel. Ez egy pillanatra elgondolkodtatta Viktor Butot. Aztán mégis a vasak mellett döntött.
A repülőgépek üzemanyaga a kerozin. Mint egy mondás járta, a But-féle gépek pilótáinak legalább annyi vodkára volt szükségük, mint szállítógépük fogyasztása. Elbuktak volna az alkoholteszten. De enélkül valószínűleg nem vállalták volna, hogy a dzsungel szélén, épp hogy elsimított földúton rakják le a gépüket, teletömve robbanóanyaggal. But a gépek bejegyzésével is játszott, volt úgy, hogy meg sem száradt a gépen az új szám, és már útnak is indult. Libéria fővárosa, Monrovia főutcáján, amely a polgárháborúban állandó tüzérségi támadás alatt állt, volt But egyik légitársaságának “irodája”.

A megadott felszállási hely és érkezési pont között valahogy eltűnt a gép, aztán teljesen más helyen bukkant fel. Egy idő után But központját áttette az Egyesült Arab Emírségekbe, mint mondotta, innen át tudja látni az Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsiában zajló üzletmenetet. Feje, mint a menetrend – többtucatnyi gépéről mindig tudta, hogy merre járnak, milyen árut visznek, hol állnak meg tankolni, mikor érik el a céljukat, hoznak-e onnan valamit. 
1998-ban két alkalommal is merénylet célpontja volt. Mindkettőt megúszta. Számos titkosszolgálatnak, esetleg vetélytársnak lehetett célpontja. Visszahúzódott Moszkvába, itt érezte magát a legnagyobb biztonságban. Az orosz fővárost 2002 után nem hagyta el, kivéve egyszer. Nem kellett volna. Bangkokban az Amerikai Drogellenes Hivatal, a DEA karmaiba futott bele. Két évig tartott, mire egy DEA-ügynök, aki a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők, a szélsőbaloldali FARC egyik vezetőjének adta ki magát, rábírta, hogy személyesen találkozzanak, mégpedig Thaiföld fővárosában. A FARC tevékenységét főleg kábítószer-előállításból és -csempészésből pénzelték a gerillák, nem egy esetben öltek már meg amerikai drogellenes ügynöket. Ezért a DEA joggal lépett fel azok ellen, akik fegyvereket biztosítottak számukra. Ráadásul jelentős mennyiségű “árura” nyújtottak be igényt: 700-800 darab vállról indítható légvédelmi rakétára, húszezer kalasnyikovra és tízmillió lőszerre lett volna szükségük. But az egyik telefonbeszélgetésén az ügynök-tárgyalónak kijelentette: “Tizenöt éve gyűlölöm a gringókat, ott teszek keresztbe nekik, ahol tudok.” A DEA minden Buttal folytatott telefonbeszélgetést rögzített, de ez a mondat a vád megkoronázásának számított. Az amerikai ügynökök egy bangkoki luxushotelben állították fel a csapdát, amelybe az orosz fegyverkereskedő besétált. A thaiföldi hatóságok két év múlva kiadták az Egyesült Államoknak, ahol jelenleg is börtönbüntetését tölti. 

Félidős választás

Az mindenesetre meglepő, hogy az amerikaiak tettek ajánlatot a fogolycserére. Mi a szándékuk? Hogy gyors sikert érjenek el, ugyanis ezt, mint jelentős diplomáciai győzelmet lobogtathatják a novemberi félidős amerikai választások előtt. A demokraták rászorulnak minden kis sikermorzsára.

Az előzményeket tekintve aligha. Bár fontos Moszkvának But, máskor is megegyezhetnek a foglycseréről, mondjuk decemberben. Különben is sántít az amerikai logika az egyet kettőért sémával. Úgyhogy a nyugati sajtóban meg is jelent egy név, amelyet az oroszok csatoltak a követelési listához: Vagyim Kraszikov. Ő gyilkolta meg 2019-ben Berlinben az egyik szakadár csecsen vezetőt, jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti Németországban. Ezt akár úgy is vehetjük, hogy ez az oroszok hálája az Ukrajnában nyújtott csecsen segítségért. A harmadik ország igazságügyi szerveinek bevonása az alkudozásba nem ígér valami villámgyors megoldást. Most majd kiderül, hogy vajon Washington kérése mennyit ér a németeknek. Azt ne felejtsük el, hogy gyilkossági ügyről van szó, ami különös súllyal esik latba. Hajlandó-e Berlin elengedni a hidegvérű merénylőt? A német kormány a nyílt színen kész behódolni az amerikai kérésnek? Esetleg a sarkára áll, és az oroszokkal nem hajlandó alkudozni? Hamarosan kiderül, hogy melyik utat választja.

(Fotó: MTI)