Szijjártó: 700 millió köbméternyi plusz földgáz beszerzését tervezi a kormány

2022. július 18. 14:12

A kormányzat az ország energiabiztonságának erősítése érdekében tárgyalásokat folytat, hogy a hosszútávú szerződésekben szereplő mennyiségeken felül 700 millió köbméternyi plusz földgázt szerezzen be – jelentette be Szijjártó Péter pénteken Budapesten.

2022. július 18. 14:12
null

Az erről szóló tárgyalások keleti és nyugati irányban is folynak; ezek eredményéről reményei szerint a jövő hét második felében tud bővebb tájékoztatást nyújtani – közölte a külgazdasági és külügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, amelyet Gebran Bassillal, a libanoni keresztény Szabad Hazafias Mozgalom párt elnökével közösen tartott.

A miniszter elmondta, hogy békeidőben a globális energiapiac a kínálat és a kereslet mentén működik: lehet gázt venni a szabadpiacon és hosszú távú szerződések alapján is.

Szijjártó elmondta, hogy tavaly és tavaly előtt a piaci szereplők megpróbálták őt lebeszélni a hosszú távú szerződésről, mert úgy ítélték meg, hogy anélkül is biztosítható a gázellátás. Ám mindig kitartott amellett, hogy az ország energiabiztonsága stratégiai, nemzetbiztonsági kérdés, ezért a Gazprommal és a Shellel is kötöttek hosszú távú gázvásárlási szerződést.

„Ha ezt nem kötöttük volna meg, akkor most az ország hatalmas nagy bajban lenne, mert háborús időszakban az európai földgázpiac spotpiaci része kiszáradt” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a hosszú távú szerződéseknek köszönhetően az ország energiaellátása biztos lábakon áll.

Azt is hozzátette, hogy a háború miatt fel kell készülni a nyugat-európai ellátási zavarokra és korlátozásokra, vagyis „a lehető legnagyobb mennyiségű földgázt kell betáraznunk”. Ezért döntöttek úgy, hogy a hosszú távú szerződéseken rögzített mennyiségen felül vesz földgázt az ország.

Szijjártó szerint a Gazprom eddig megbízhatóan szállított és látszik, hogy a déli útvonal a legkiszámíthatóbb.

Emlékeztetett arra: amikor a Török Áramlathoz kapcsolódó magyar infrastruktúrát megépítették, mindenki ennek ellenkezőjére próbálta rászorítani Magyarországot.

Ám, ha ez nem épült volna meg, óriási bajban lennénk – közölte. Elmondta, pénteken a Magyarországra érkezett 32,6 millió köbméter földgáz fele, 16,3 millió köbméter a déli útvonalon jött be. Vagyis az orosz gáz legnagyobb része délről érkezik, miközben nyugati irányból csak az egyharmadát tudjuk megkapni a szerződött mennyiségnek – ismertette. Ezért a plusz gáz szállításáról szóló tárgyalások során arról is egyeztetnek, hogy a nyugatra nominált mennyiségeket inkább délről kaphassa meg az ország – mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború miatt globális kihívásokkal néz szembe a világ. A háború és az arra válaszként adott szankciók pedig tartós inflációs környezetet hoztak létre Európában, és háborús infláció közepette kell működnie az európai gazdaságoknak.

A háborúnak vannak hatásai a kontinensen kívül is, amelyek nyomán egyre valószínűbbé válik egy minden eddiginél súlyosabb migrációs válság kialakulása. Ugyanis az alapvető élelmiszerek és a gabona exportjának csökkenése súlyos ellátási zavarokat fog okozni a világ egyébként is instabil területein – fejtette ki.

A miniszter szerint az Európát fenyegető tragikus következmények a béke mielőbbi megteremtésével előzhetők meg. Ezért itt lenne az ideje, hogy a nemzetközi életben azok, akiknek hatalmuk és szavuk van, minden hatalmukat a béke érdekében vessék latba.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ólat a trolloknak
2022. augusztus 11. 00:26
Nem túl bonyolult. Hasonlít a Manfréd akciójára, csak ez önként, két ország együttműködésével történik. Szerbia Törökországgal együtt épített egy gázvezetéket, amibe mi is beszálltunk valamelyest, és lehetőséget kaptunk, hogy innen kapjunk gázt, ezért tavaly megépítettük a magunk területén azt a pár kilométer vezetéket a mi hálózatunkig, és üzembe helyeztük a kétirányú interkonnektort, amin mindkét irányba tudunk földgázt szállítani. Szerbiának csekély a földgáztároló kapacitása, nekünk még európai összehasonlításban is kiemelkedően magas, ezért Szerbiával kötöttünk egy üzletet, mely szerint a tároló kapacitásunkból félmilliárd köbméternyit a rendelkezésükre bocsátunk, amennyiben szükségük lesz rá a kitárolási időszakban. Ezért ők fizetnek, egyrészt bértárolási díjat, másrészt rendelkezésre állási díjat, és amennyiben igénybe is veszik, akkor természetesen az elhasznált gáz díját.
pandalala
2022. július 22. 13:14
Most az összes lehetséges irányból jön a gáz Mo.-ra! .... Még a szlovákok és az ukránok felöl is!! Hurrá. https://fgsz.hu/
Da Vinci
2022. július 22. 13:14
Hát miután a szerbek MÉG nem tagok, inkább azon kéne dolgozni, hogy ne ők nálunk, hanem mi náluk tároljunk, mert innen einstandolni akarják a vízfejek..
olajfa1
2022. július 22. 13:14
Az EU új "törvénye" miatt ezt "NEM MAGYAR GÁZ!"-ként kellene "jegyezni"... hanem mint "BÉRTÁROLÁS"!!! és akkor NEM RENDELKEZHETNE VELE az EU és "prominens politikusai"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!