A rég nem látott háború Európában új helyzet elé állította az egész világot. A háború okozta sokkhatásokat az egyes országok igyekeznek saját előnyükre használni. A nyersanyag, élelmiszer és energiaárak növekedését az exportőr országok ki tudják használni, holott ez az inflációt is drasztikusan emeli számukra is.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet szakértőjének írása a Makronómon.
A két háborúzó fél – Oroszország és Ukrajna – vezető gabonaexportőr országok, a világ mintegy ¼-részét látják el gabonával, így a konfliktus kezdete óta ugrásszerűen megemelkedtek a gabonaárak és az egyéb nyersanyagárak is. Ezt a helyzetet a latin-amerikai országok igyekeznek a saját javukra fordítani, ugyanakkor az olajár emelkedése Kanadának kedvez. Az OPEC viszont továbbra sem képes teljesíteni a kollektív termelési céljait. Alapvetően azok a legnagyobb elszenvedői a nyersanyagárak emelkedésének, akik egyébként is pénzszűkében voltak és importra támaszkodtak. Brazília elnöke Jair Bolsonaro megerősítette, hogy ez a válság jó lehetőség az országa számára, de Argentína elnöke Alberto Fernández is hasonlóan vélekedett, hiszen Argentína tározója annak, amire a világnak jelenleg szüksége van: élelmiszernek és energiának.
A latin-amerikai gazdaságok helyzete kettős: egyrészt az infláció jelentősen érinti a háztartások költségvetését, de a latin-amerikai országok jobban átvészelik a háborút, mint a feltörekvő piacok. A pandémia a háború előtt is negatívan érintette ezeket az országokat, a termelés bőven elmaradt a pandémia előtti szinttől. Az ellátási láncok problémái és az áremelkedés most csökkenti a lakossági fogyasztást, a gazdag országokban ezzel szemben az emelkedő kamatlábak elvonták a tőkét a szegényebb rétegtől, ami növelte a pénzügyi nyomást a cégekre és kormányokra egyaránt. Az IMF januári előrejelzése alapján idén a latin-amerikai régió növekedése lesz a legalacsonyabb a világ régiói közül. A háború óta az IMF a gazdag országok gazdasági növekedését 0,6, a feltörekvő gazdaságok növekedését 1 százalékponttal rontotta.
Ezekhez az előrejelzésekhez képest az elmúlt hónapokban jól teljesítettek a latin-amerikai országok. A háború kezdete óta több mint 20 százalékkal emelkedett a búza ára: ebből Argentína tudott profitálni, hiszen az USA és Kanada után a harmadik legnagyobb búzaexportőr. Emellett az emelkedő gáz és olajárakból elsősorban Brazília és Kolumbia profitálhatott, hiszen ez a két ország jelentős szénhidrogén-exportőr. Mindezek ellenére gyengültek a kilátások a latin-amerikai országok számára, de az IMF ezt a növekedési előrejelzést felülvizsgálta Peru, Argentína, Brazília és Kolumbia esetében.
A Latin-Amerikán kívüli feltörekvő piacok számára az élelmiszer és energiaárak emelkedése azzal fenyeget, hogy a makrogazdasági helyzetük Srí Lankához hasonlóra romlik. Mivel az olajimport megdrágult, a srí lankai keményvaluta tartalékok kimerültek – igaz a mostani helyzet nagyban köszönhető a kormány meggondolatlan adócsökkentésének is – így áprilisban a kormány nem tudta teljesíteni a külső adósságát. Latin-Amerikában ezzel ellentétes folyamatok játszódtak le: a drága nyersanyagok külföldi vásárlása miatt biztosították a folyamatos keményvaluta beáramlását, ez pedig megteremtette a lehetőséget a vállalkozásoknak és a lakosságnak, hogy jó feltételekkel vásároljanak importot.
A dollárral szemben ezek miatt a régió valutái felértékelődtek, szemben a többi feltörekvő piac valutáival (mexikói pezó, chilei pezó, kolumbiai pezó, brazil real, perui sol). Ez jelentett alapot a latin-amerikai országok politikusainak arra, hogy különböző fogyasztóvédő intézkedésekkel megpróbálják megvédeni a lakosokat a szélsőséges áremelkedéstől. Ezt rajtuk kívül kevés ország tehette meg: Pakisztán például csökkenti az üzemanyag-támogatásokat, hogy elkerülje a srí lankai helyzetet . Mexikóba az olajexportból rengeteg pénz áramlott be, így az ilyen intézkedéseket el tudják kerülni, Kolumbia és Chile az eddigi támogatásokat fenntartja, Peruban pedig csökkentették az élelmiszerek és az energia fogyasztási adóját.
Összességében Latin-Amerikában a politikusok a GDP 0,3 százalékának megfelelő intézkedéseket hoztak, hogy megvédjék az embereket a háború hatásaitól. De mindezek ellenére is valószínűleg Latin-Amerikában lesz a legalacsonyabb a növekedés Kelet-Európán kívül. Hiába a magas nyersanyagárak, Brazília az 1 százalékos növekedésért is küzdeni fog. Igaz az emelkedő árak az exportőröknek kedveznek, de fűtik az inflációt: Chilében és Brazíliában a fogyasztói árak emelkedése kétszámjegyű, ami a központi banki célokat jóval meghaladja Latin-Amerikában. A jegybankok itt is emelik a kamatokat, hogy megelőzzék a kormányokba vetett bizalomvesztést az infláció feletti kontroll elvesztését illetően. A kamatemelés itt viszont kockázatosabb: a régióban az árak spiráloznak, a magasabb kamatlábak pedig a beruházásokat és a növekedést is megszorítják.
Ha az infláció tartósabbnak bizonyul a gazdag gazdaságokban, akkor a kamatemelés a vártnál nagyobb lehet, ami a feltételek romlását eredményezi. Az 1980-as években volt hasonló helyzet, mikor az USA küzdött a komoly infláció megfékezéséért, ami Latin-Amerikára hozta abban az évtizedben az adósságválságot és a gazdasági veszteséget. Habár az USA makrogazdaság-politikája azóta fejlődött, a jelenlegi sokk együttes hatása sebezhetővé tehet néhány országot. A régiónak nem hiányzik egy újabb válság, hiszen már 2020-ban is nagyobb GDP csökkenést szenvedett el, mint bármely más régió a világon. A pandémia miatt a befektetések elmaradtak és csökkent a termelékenységnövekedés. Mindezek visszafogják még egy ideig a gazdasági növekedést, az IMF még 2024-ben is azzal számol, hogy 5 százalékkal fog elmaradni a termelés a járvány előtti trendtől. Mindezek a nehézségek pedig inkább a szegényebb rétegeket sújthatják.
A régió amúgy is terhelt az egyenlőtlenségektől, az egyenlőtlenül elosztott költségek pedig súlyosbítják a politikai instabilitást és a szélsőségeket. Az előrejelzések szerint pedig éppen ilyen erők tűnnek a mostani brazíliai és kolumbiai választások győzteseinek, azonban nincsenek felkészülve a helyzet kezelésére, ami tovább növelheti a latin-amerikai frusztrációt.
Májusban Kanada legnagyobb kereskedelmi többletét könyvelhette el 2008 óta, mivel az olajárak drasztikus emelkedése rekordmagas szintre tolta az energiaexport arányát a kanadai exporton belül. Az áprilisi áruexporthoz viszonyítva 4,1 százalékos a növekmény, ami összességében az ötödik egymást követő havi növekedést jelenti. A másik oldalról viszont import tekintetében egy 0,7 százalékos csökkenést figyelhetünk meg. A két tényadatot egybevéve összességében Kanada árukereskedelmi többlete a világgal az áprilisi 1,7 milliárd dollárról 4 milliárd dollárra nőtt májusra, tehát a differencia 2,3 milliárd dollár, amely 2008 augusztusa óta a legmagasabb elért kereskedelmi többlet egy hónap leforgása alatt.
Mindezek mellett Kanada energiatermék-exportja 15,7 milliárd dollárra nőtt, amely 5,7 százalékos emelkedésnek felel meg. A növekedés mértékének jelentősége abból látszik, hogy az energiaexport a teljes kanadai export értékének a 29,8 százalékát teszi ki, ami történelmi csúcsot jelent az ország vonatkozásában. Májusban Kanadában a bitumen és a kőolaj exportja nőtt a legnagyobb mértékben, az áremelkedésnek köszönhetően, mintegy 9,2 százalékkal.
A február végi orosz támadás következtében a kőolaj hordónkénti ára 100 dollár felé emelkedett, és az elmúlt hónapokban ebben nem volt változás: a kőolajárak háromszemjegyűek maradtak, ami azzal magyarázható, hogy az olajkereskedelmi forgalom az orosz olajimport nyugati embargóival együtt változik, ugyanakkor a fogyasztók nem az orosz kínálatban érdekeltek. A felkapott hangulatot és az aggodalmakat az OPEC+ csoportja tovább fokozta a kitermelési egyezményben, hiszen csak néhány olajtermelő – mint Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – rendelkezik kellő kapacitással arra, hogy a jelenlegi szint feletti olajat pumpáljon. Ugyanakkor az elmúlt napokban az olaj ára a 100 dolláros mélypontra esett, ami a recessziótól való félelemnek és a kereskedők pozícióiból való kilépése miatt felerősödött eladásoknak köszönhető.
Az OPEC kőolajtermelése összességében csökkent májusról júniusra, amely nagyrészt a líbiai és nigériai kiesésnek köszönhető, másrészt az OPEC+ paktumban rögzített 10 kartelltermelő csupán összességében 20.000 hordóval volt képes növelni együttes kitermelését az előző hónapban. Líbia, Venezuela és Irán mentesültek a paktum alól, de ennek ellenére mind a 13 OPEC-tagállam júniusban napi 100.000 hordóval, napi 28,52 millió hordóra csökkent a kitermelés. Annak ellenére, hogy a paktumban rögzítettek szerint a 10 vonatkozó országnak napi 275 ezer hordóval kellett volna növelnie a kitermelését, csupán napi 20 ezer hordóval tudták azt növelni.
Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait az összesített kibocsátását júniusban napi 130 ezer hordóval növelte. Ezek közül az első – Szaúd-Arábia – az OPEC legnagyobb termelője és a világ legnagyobb kőolajexportőre is több mint 100 ezer hordóval naponta a kvóta alatt van, hiszen Szaúd-Arábia júniusi célkitűzése napi 10,663 millió hordó volt eredetileg.
Líbia ugyan nem részese az OPEC+ megállapodásnak, de esetükben volt tapasztalható a legnagyobb visszaesés termelés tekintetében, őket Nigéria követte, ahol nagyságrendileg 80 ezer és 100 ezer hordó közötti mértékben esett vissza a termelés az elmúlt hónapban. De a második legnagyobb olajtermelő iraki termelés és export is drasztikusan visszaesett.
Mindezek a tényadatok alátámasztják azt, hogy az OPEC továbbra is alulteljesít, ami a kollektív termelési célokat illeti, a piac kínálata pedig jóval alacsonyabb, mint az OPEC+ havi nominális növekedése. A májusi becslés szerint például az OPEC+ napi 2,695 millió hordóval maradt el a teljes kitermelési céljától, amely nagyban köszönhető a nyugati Oroszország elleni szankcióknak és több más termelő kapacitáskorlátainak, amelyek így a meghatározott kvótákat nem képes elérni. Az OPEC+ ugyanakkor megerősítette a napi 648 ezer hordós augusztusi termelésemelést, amellyel viszont gyakorlatilag a 2020 májusi kereslet összeomlására válaszul szolgáló csökkentéseket teszi feleslegessé.
Borítókép: MTI/ EPA/ Florian Wieser
Kedden összeül a jegybank monetáris tanácsa, hogy meghozza az első döntését az alapkamatról a választások óta. Bár a forint erőssége miatt akár lazítás is jöhetne, a Mandinernek nyilatkozó szakértők most még nem várnak kamatvágást, hiába Magyar Péter választási győzelme.
Óriásit nőttek februárban a reálbérek és az inflációt is sikerült visszaszorítani. Szalai Piroska rámutatott: ez a startvonal, az új kormánynak ehhez képest kell javulást elérnie, hiszen azt ígérték, ha lesz változás, jobb lesz.
Megállapodást írt alá hitelezőivel Ukrajna: eszerint az államadósság törlesztésének megkezdését – aminek 2026 februárjában érkezett el az ideje – 2030-ig elhalasztják.
A Fidesz-KDNP kormány az elmúlt években határozottan letett az euró bevezetéséről és ahogy a példákból látszik, máshol sem lett kolbászból a kerítés a közös fizetőeszközre való áttérés után. A Tisza Párt viszont már a ciklus végére meg akarja teremteni az eurózóna- csatlakozáshoz szükséges feltételeket. Kérdés, sikerül-e és milyen áron?
Alig csillapodtak a választások utáni hullámok, máris kijelölték az irányt az új politikai szereplők számára.
Márciusban az élelmiszerek 7,67 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban, a nem élelmiszer jellegű termékek 10,89, a szolgáltatások pedig 11,05 százalékkal drágultak.
Szép lassan a hívek számára is láthatóvá válik, hogy a királyuk meztelen.
Az életben maradáshoz nélkülözhetetlen infrastruktúrát egyelőre nagyrészt elkerülték a háborús felek a Közel-Keleten, de bármikor bekövetkezhet a tragédia.
