A közel-keleti ország mintegy negyvenöt éve szerepel a feketelistákon, így rengeteg ideje volt arra, hogy rájöjjön, miként lehet a nemzetközi szankciókat kikerülni. Esettanulmány Oroszország számára, amely viszont éppen világelső az egy főre eső szankciók számában.
Oroszország rekordot döntött a szankciót számát illetően. Az eddigi éllovas Irán volt, mögötte messze lemaradva Szíria és Észak-Korea kullogott, de a háború kitörése óta az oroszok ezres nagyságrenddel utasították maguk mögé Iránt.
A The Washington Post az Iránt sújtó szigorításokról és arról szemlézett, hogyan telnek egy szankciókkal agyonvert ország gazdasági mindennapjai. Az eredmény annyira nem is meghökkentő: Irán trükkök és pótmegoldások ezreit vetette és veti be a gazdasági korlátozások egyensúlyozására, természetesen óriási teret engedve a feketepiac lehetőségeinek. Nem is nagyon tud mást tenni.
A közel-keleti ország meglehetősen szorult helyzetben van. Némi halvány reménysugár látszódott, amikor 2015-ben megállapodott az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal arról, hogy csökkenti atomtevékenységét, cserébe pedig a Nyugat fokozatosan feloldja a vele szemben hozott szankciókat. A dolog működőképesnek látszott, amíg Donald Trump 2018-ban egyoldalúan ki nem szállt az USA-val a szerződésből, egyben vissza nem állította a legdurvább gazdasági szankciókat. (Idén februárban az amerikai kormány némi engedményt adott, és szimbolikus jelleggel feloldott néhányat közülük.)
Richard Nephew, az USA iráni különmegbízottjának volt helyettese, aki ráadásul a szankciós területek szakértője, úgy fogalmazott: a szankciók kikerülése úgy történik, hogy még csak nem is lehet észrevenni.
Utóbbi esetben Irán művészi szintre emelte a tranzakciókat. Az iráni tankerek kifutnak a nyílt vízre, ahol egyszerűen átpumpálják az olajat egy ott várakozó másik hajóra, amely szintén olajat szállít, az így kapott hasonló összetételű, mégis eltérő egyvelegről aztán senki meg nem mondja, honnan származik, pláne úgy, hogy az új tankernek és az azt üzemeltető vállalatnak papíron már semmi köze nincs Iránhoz.
A trükk annyira működik, hogy Ebrahim Raiszi, Irán elnöke 2021-ben büszkén újságolta az állami tévében, hogy az amerikai olajszankciók ellenére megduplázták az olajexportot. Hogy ez pontosan mekkora mennyiség, azt nem tudni, mivel Irán nem közöl részletes adatokat a Trump-féle szankciók megszigorítása óta.
Márpedig ha nem megy törvényesen, megy majd törvénytelenül, utóbbiban pedig nyugodt szívvel vesznek részt azok az államok is, amelyek egyébként a felszínen buzgón bólintottak a korlátozásokra.
Bár Oroszországnak még bőven van az energiahordozók tekintetében legális piaca – és ez nagy valószínűséggel így is marad, hiszen India és Kína nagy részben pótolja a szankciós kiesést –, a Kreml úgy van vele, hogy nem árt alaposan utánanézni, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a szigorításokat megkerülő kereskedelem tekintetében. A Teherán és Moszkva közötti egykor feszült viszony mára kezd szívélyessé válni, a háború pedig csak erősített a közös érdekek összekovácsolásában. Nem csinált ebből titkot Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes sem, aki május végén tett iráni látogatása alkalmával úgy fogalmazott: „Irán évek óta szankcionált állam, természetesen kíváncsiak vagyunk a tapasztalataira”. Novak azt is bejelentette, hogy évi 15 millió tonnáról 50-re növelik a kölcsönös áruszállítási forgalmat, valamint azt, hogy nagy volumenű gáz- és olajprojektekről is tárgyalnak. Utóbbiról szintén nem tudhatunk részleteket, nagy valószínűséggel azért, mert a szürkén végzett olajkereskedelem már javában zajlik. Áprilisban az USA lefoglalt egy iráni tankert, amely a háború előtt még orosz volt. A szankciók magát a hajót is sújtották, így az orosz tulajdonos átkeresztelte, majd – miután lefoglalták, de még a vizeken vesztegelt – „eladta” egy iráni cégnek, Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy maga a hajó és a szállítmánya is teljes embargó alatt állt. Az amerikaiak mindenesetre megköszönték, átszivattyúzták maguknak a szállítmányt és hazavitték.
Ennél azonban az oroszok sokkal ügyesebben tudnak trükközni. A Makronóm már áprilisban megírta, hogyan játszanak össze egymással a szankciókért leghangosabban kiabáló államok, a brit és a lett hatóságok, hogy orosz olajat szerezhessenek. A recept nem meglepő módon pontosan ugyanaz, amit Irán alkalmaz. Oroszország ismeretlen úticéllal indít olajjal telepakolt hajókat, amelynek szállítmányát a nyílt tengeren átrakják külföldi tankerekbe, és összekeverik a hajó rakományával, ezzel rejtve el a származási helyet. A brit energiaóriás, a Shell például mesteri tervet alkalmaz arra, hogyan legyen képes a szankciós kőolajjal kereskedni. Ahogy írtuk:
A Shell a kereskedők által lett keveréknek nevezett gázolajkeveréket készít, aminek lényege az, hogy olyan hordót hozzanak forgalomba, amelynek csak 49,99 százaléka származik Oroszországból; a Shell számára mindaddig, amíg a többi 50,01 százalék máshonnan származik, az olajszállítmány technikailag nem orosz eredetű.
Általában is elterjedtek azok a megoldások, amelyek az üzemanyagok keveréséről szólnak, hogy elleplezhető legyen az orosz eredet. A nyugati cégek így népszerűségüket növelve elmondhatják, hogy nem szereznek be orosz energiát, miközben épp ezt teszik.
Így tudja Oroszország növelni az olajszállítási kapacitását, hogy közben ki van tiltva a világ fél energiapiacáról. Az iráni recept működik.
Az orosz érdeklődés a szankciók kikerülésére persze nem csak az olajtrükkökre korlátozódik. Vitalij Szaveljev közlekedési miniszter, aki – hasonlóan több kormánytaghoz – maga is szankciók alatt áll, márciusban tett látogatást Teheránban, többek között azzal a nem titkolt céllal, hogy megtudja, a szigorítások által tönkrevert orosz polgári repülést és repülőgépeket hogyan mentsék meg.
Amikor 2015-ben a nukleáris megállapodásnak köszönhetően enyhültek a szankciók ellene, sietve 300 repülőgépet akartak rendelni az Airbustól, ennek azonban csak töredéke érkezett meg, mielőtt Trump semmisnek nyilvánította az egyezséget. Így nem tehettek mást, mint hogy fedőcégek segítségével régi gépeket kezdtek vásárolni, hogy honnan, azt biztosan senki nem tudja. Flottája kezd elöregedni, nem beszélve arról, hogy az alkatrészekre is vonatkozó szankciók miatt kénytelenek újabb és újabb gépeket kivonni a forgalomból, hogy azokat szétszerelve biztosítsák a hiányzó alkatrészeket a többihez.
Oroszországnak fejlett és modern flottája van, de hasonlóan nehéz helyzetbe került: a légtérhasználat szankciós tiltása miatt jelenleg az orosz repülők egyáltalán nem közlekednek külföldre (kivéve néhány baráti országot, mint Belarusz, Kirgizisztán, Azerbajdzsán vagy éppen Irán), de ennél is fontosabb, hogy miként tartsák meg és bővítsék a gépparkot. Az alkatrészhiány miatt az oroszok is a kannibalizmushoz folyamodnak, vagyis beáldoznak majd gépeket, hogy a többi repülni tudjon. Miután jelentősen csökkent a nemzetközi légiforgalmuk – így a flotta kihasználtsága is – ez jó darabig működhet. Végső soron pedig ott van Kína, amelynek alkatrészeit már használták nyugati gépek szervizelésére (a szürkezónás homemade megoldás persze teljesen elfogadhatatlan mind üzemeltetési, mind gazdasági, mind biztonsági szempontból, az ilyen repülőket nemzetközi forgalomba nem is lehet engedni), vagy a fedőcégeken keresztül vásárolt alkatrészek, sőt – mint azt Irán példája mutatja – komplett repülők.
Miután Oroszország hivatalos úton új repülőket nem vásárolhat, minden figyelmét a meglévő flotta megtartására összpontosítja. Meglepően egyszerű trükköt alkalmaztak. Az orosz légitársaságok sok száz olyan géppel rendelkeznek, amely külföldi lízingcégek tulajdonában állnak. Miután az adott országban (például Írországban) ezeknek a repülőknek visszavonták az engedélyét, Putyin hozott egy törvényt, amely alapján a lízinggépeket helyi nyilvántartásba vették, orosz lajtsomjellel látták el – azaz gyakorlatilag einstandolták őket. Több mint 800 gép került így az orosz flottába, köztük tizenegy Boeing is.
Március 30-án egy interjúban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyíltan is kimondta, hogy Moszkva együttműködik Teheránnal a nyugati szankciók kikerülése érdekében, és valószínűleg nem csak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére gondolt. Részleteket ő sem közölt, de az, hogy ezt ennyire nyilvánvalóvá tette, jól jelzi, a szankciók mennyire eredménytelenek tudnak lenni, ha nem egységesek. Miután a gazdaságilag leghangsúlyosabb ázsiai, közel-keleti és afrikai országok nem csatlakoztak a szigorításokhoz, Oroszország még arra sincs rákényszerítve, hogy nagyobb mértékben nyúljon a fekete piacok által biztosított lehetőségekhez.
Az például, hogy az orosz nyersanyagokat Svájcon keresztül forgalmazzák, nem éppen az egység eredményességének látszatát kelti. A kiskapuk keresése a nyugati országok részéről sem meglepő. Jelenleg úgy tűnik, hogy több ország gazdaságát sokkal súlyosabban érinti az Oroszország ellen megszavazott számtalan szankciós csomag, mint a szankcionáltat magát, a hosszú távú hatások előrejelzései pedig még ennél is borúsabb képet mutatnak.
Moszkva és Teherán új együttműködése megerősítik azokat a véleményeket, amelyek szerint nehéz szankciókkal megfegyelmezni és kényszeríteni egy olyan országot, amelynek szövetségesei – legális vagy illegális – gazdasági mentőövet dobnak neki. Cormac McGarry, a Control Risks globális kockázati tanácsadó cég elemzője tömören úgy fogalmazott: „A történelem azt mutatja, hogy Oroszország valószínűleg megtanul együtt élni a szankciókkal, egyben megtalálja a módot is arra, hogyan bújhat ki alóluk. Irán tökéletes példa erre”.
Borítókép: MTI/EPA/Elnöki sajtószolgálat/Szputnyik/Alekszej Nyikolszkij
Didier Reynders-szel még 2021-ben készített interjút a Mandiner. Amikor a korrupcióról kérdeztük, a biztos felállt az asztaltól, és elviharzott.
Mondom: elfogadom a volt EP képviselő „legendás” tudását, finom modorát, és azt a hirtelen érkezett szerecsen-mosdatást is.
A magyar lakosság védve van a hasonló kockázatokkal szemben, mert az ellátásbiztonság garantált – húzta alá Cseh Tamás Zoltán, az Alapjogokért Központ energiapolitikai tanácsadója.
Az amerikaik után a britek és a franciák is megengedték az ukránoknak, hogy Oroszországot támadjak nagy hatékonyságú fegyverekkel.
A leendő elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának jelölt Mike Walz szerint a szervezet teljesen elveszítette a szavahihetőségét.
„Pressman támadása példa nélküli, indokolatlan és nevetséges. És abban a pillanatban vége lesz, amint győz az apám” – mondta a Mandinernek adott interjúban.
Az AI, amely képes deep fake-eket generálni, az igazi tartalmat megkülönböztethetetlenné teszi a hamistól, ezzel erodálva a közbizalmat és súlyosbítva az igazság válságát. Fahrettin Altun írása.
Az ukrán elnök nem örült a magyar miniszterelnök tárgyalásának.
