Tavaly augusztusban az USA – és vele a NATO hadereje – villámgyorsan és kaotikus körülmények között hagyta el Afganisztánt. Az ázsiai országban ismét a tálibok kerültek hatalomra, akik szemmel láthatóan próbálnak megfelelni a nyugati gazdasági nyitás feltételeinek. A figyelem azonban az orosz-ukrán háború miatt politikai és gazdasági értelemben egyaránt elterelődött Afganisztánról. A tálibok lehetőségeiről Háda Bélával, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársával beszélgettünk.
Több mint fél év telt el az afganisztáni kivonulás óta. Milyen a megítélése ennyi idő távlatából a történteknek?
A kivonulás kaotikus képei bejárták a világot, és zömében negatív visszhangot keltettek a nemzetközi közvéleményben. Természetesen rombolták az amerikai kormányzat tekintélyét is, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy logisztikailag nagyon nehezen megoldható feladatról beszélünk, amit lényegesen jobban kivitelezni nehezen lehetett volna. A tálibok villámgyors előrenyomulása, Kabul eleste augusztus 15-én olyan rövid idő alatt következett be, hogy a rendelkezésre álló technikai feltételek mellett a kivonulást sokkal hatékonyabban nem lehetett megoldani. Az azóta eltelt időszakban természetesen folyt a bűnbakkeresés, és végső soron az USA-t tették felelőssé a történtekért. Mára azonban minden megváltozott, az orosz-ukrán háború teljesen elterelte a figyelmet az afganisztáni eseményekről.
Elkönyvelhető teljes kudarcként az USA két évtizedes jelenléte Afganisztánban? A végeredmény semmissé teszi az elért sikereket?
A katonai és a biztonságpolitikai vagy történészi nézőpont ezt más és más kritériumok alapján ítéli meg. A katonák azt látták, hogy húsz év alatt sem sikerült stabilizálni az afgán demokratikus kormányzatot, és nem sikerült felépíteni egy olyan afgán nemzeti hadsereget, amely képes megvédeni ezt a választott afgán kormányt. Ők joggal érezték úgy, hogy a munkájuk befejezetlen és kudarcba fulladt. A másik nézőpont némileg árnyalja a képet: ha az afgán társadalomban bekövetkezett folyamatokat tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a húsz év alatt az afgánok számottevő hányadának javult az életkörülménye. A nők elkezdhettek újra tanulni, különböző kvóták alapján az államigazgatásba is beengedték őket, ami korábban elképzelhetetlen volt. Még ha távolról sem Európában megszokott módon, de a kormány által ellenőrzött területeken az afgán alkotmány is érvényesült, ami előírta bizonyos emberi és személyiségi jogok érvényesülését. Kiemelkedő eredmény volt a választások bevezetése, ami tisztának nem volt éppen nevezhető, mégis biztosított volt a békés politikai részvétel. Összességében sok afgán volt nyertese az elmúlt húsz évnek, bár hozzá kell tenni, ez a megállapítás csak a korábbi viszonyokkal összehasonlítva állja meg a helyét.
Mégis hónapok alatt visszarendeződik minden. A nők jogainak újbóli elvétele talán az egyik leglátványosabb jele ennek.
Erre sajnos lehetett számítani. A tálibok részéről taktikai lépés volt, hogy megígérték, nem így lesz, aztán fokozatosan mégis megtették. A vezetésen belül egyébként vannak viták a radikálisabb és a nemzetközi közösség elvárásait jobban figyelembe vevő csoportosulás között, amelyeket általában a frakciók egymásnak tett engedményeivel oldanak fel. A nők háttérbe szorítása valószínűleg egy ilyen alkunak a része.
Lehet abból látni már valamit, hogy a táliboknak milyen hosszú távú tervei vannak? Értelmezhető még az Afganisztáni Iszlám Emirátus kifejezés?
A tálibok ideológiája alapvetően abból indul ki, hogy a rendszer, amit képviselnek globális, istennek tetsző emberi szerveződési forma, amelynek mindenhol el kell terjednie. Ez az a missziós tudat, ami vadsága, túlzott radikalizmusa és gyakran értelmezhetetlen gondolatmenete miatt igazából soha nem tudott gyökeret verni az iszlám világban.
Ezt azóta a tálibok is megérthették, ezért erősödött fel az utóbbi időben kormányzati szinten helyette az afgán nacionalizmus, az afgán nemzet hangsúlyozása, mint hivatkozási alap. Fel kellett ismerniük, hogy ők kizárólag Afganisztánban tudnak kormányozni, így a jövőt illető kérdésekben a hangsúly inkább az összafgán képviselet és az összafgán társadalom megszervezése felé tolódik a „világuralmi” célok helyett. A nemzetközi környezet is ezt nézi jó szemmel, márpedig a tálib kormány részéről nagyon is látszik a törekvés, hogy elismertessék magukat a külfölddel. Ennek viszont alapvető feltétele, hogy offenzív, a világ többi része felé fenyegetést jelentő törekvéseket ne fogalmazzanak meg.
Az, hogy Oroszország akkreditálta a tálibok diplomatáját, milyen jelzésértékkel bír?
Diplomáciai szinten még csak néhány országgal sikerült a jelenlegi afgán vezetésnek kapcsolatot kialakítania. Ezek egyike Oroszország, ám ez a kapcsolat a tálibok számára a háború kitörése óta jelentősen vesztett az értékéből. Amit az oroszok most Ukrajnában csinálnak, az az afgánokat kísértetiesen emlékezteti a szovjeteknek az 1980-as években ellenük folytatott háborújára. Politikailag nehezen eladható a történet számukra. Másrészt, ha Oroszország gazdasági lehetőségei beszűkülnek a szankciók miatt, az a táliboknak sem kedvez. Márpedig Oroszországnak a mostani helyzetben nincs arra pénze, hogy Afganisztán bármilyen fejlesztésébe komolyan invesztáljon, és jelenleg nélkülözhető fegyvere sincs, hogy a tálib hadsereg fejlesztését támogassa. A külképviselet nyitásának engedélyezése nyilván taktikai elem volt. Az oroszok igyekeznek elérni, hogy a tálib kormányzat ne tekintsen ellenségesen rájuk, elsősorban azért, mert saját társadalmukon belül növekszik a muszlimok részaránya, a szélsőséges iszlám harci irányzatoknak pedig a kaukázusi területeken régi hagyományai vannak. Nyilván szeretnék elkerülni, hogy a radikális szándékok utat találjanak a tálibok felé.
Márciusban Oroszország kemény, fenyegető hangvételű üzenetet küldött a nyugat felé, amelyben kijelentette: sem amerikai, sem NATO-jelenlétet nem akar látni Afganisztán szomszédságában. Az ukrán háború árnyékában ez inkább üres fenyegetőzésnek tűnik.
Én is úgy vélem, hogy ez inkább a jelenlegi kemény orosz kommunikáció tartalom nélküli része. A fenyegetést ráadásul rossz címzettnek küldték. Az egykori Szovjetunióhoz tartozó, a moszkvaiak által máig orosz érdekszférának tekintett közép-ázsiai térséget ugyanis már elsősorban nem az amerikai befolyástól kell félteni, hanem Kínától, amely fokozatosan átveszi Oroszországtól a vezető szerepet a térségben. Kína és több közép-ázsiai ország között nagyon komoly együttműködés alakult ki az elmúlt másfél évtizedben, amely egyébként a gazdaságin túl a stratégiai és katonai területekre is kiterjed. A nagy szomszéd szerepének növekedése ellen az oroszok jelenleg semmit nem tudnak tenni, hiszen rá vannak utalva Kína támogatására.
Bármilyen furcsa, olyan idők köszöntöttek be, amikor Oroszország befolyását már nem az USA fenyegeti, hanem a legnagyobb barátja, akivel azonban nem mer és nem is tud szakítani.
Kína több területen is közelít a mostani Afganisztán felé. Mi érdeke fűződik ehhez? Ideológiájában két teljesen eltérő államról van szó, ráadásul az afgán gazdaság romokban hever, így együttműködésre sem gondolhat.
Kína számára a gazdasági közeledés csupán a hivatkozási alap. Az afgán gazdaságban lennének ugyan lehetőségek, de ezek kiaknázása csak nagyon hosszú folyamat után képzelhető el. Kína számára az a lényeg, hogy biztosítsa a saját muszlim többségű területeinek, főleg Hszincsiang-Ujgur tartománynak a stabilitását. Az ujgur szeparatizmus támogatása a szemében vörös posztónak számít, így Afganisztán esetében is el akarja varrni az ilyen jellegű szálakat. A gazdasági közeledéssel azt próbálja elérni, hogy a tálibok ne feszegessék az ujgurokkal szembeni kínai politikát. Nehéz ügy, mert a muszlim szolidaritás alapvető tényező a tálib politikai kultúrában. Kína nyert ugyan az amerikai katonai jelenlét megszűnésével, de nyakába szakadt az afgán állam és a térség gazdasági-társadalmi értelemben vett stabilitásának gondja, az pedig sok pénzt és politikai befektetést igényel.
Jelenleg miből működik az afgán állam? Az, hogy a tálib kormány betiltotta a máktermesztést az országban, óriási érvágás a világ egyik legnagyobb kábítószer termelő országának.
Az afgán gazdaságban az informális szektornak mindig hatalmas szerepe volt. A máktermesztésből származó ópiátok piaci értékét egyes években az ország hivatalos GDP-jének egyharmadára becsülték, így az emberek megélhetésében is jelentősen közrejátszott. A tálibok most a segélyek újraindítását akarják elérni, ezt azonban a nyugati világ feltételekhez, többek között a kábítószerpiac visszaszorításához köti.
A tálibok szeretnék a külföld elismerését elnyerni, és úgy vélik, ez a lépés pozitív visszhangot válthat ki a nyugati társadalmakban. A tiltás diplomáciai céljaik elérését és a külföldi befektetések lehetőségét egyaránt előmozdítja. A máktermesztés kivezetése ugyanakkor közgazdasági szempontból is hasznos lehet. Ez a tevékenység alapvetően a déli országrészben zajlott, de nem csak azért, mert a tálib térnyerés ott volt a legnagyobb, hanem azért is, mert a talajviszonyok ott a legrosszabbak, más típusú mezőgazdasági növények termesztéséhez óriási fejlesztéseket kellene elindítani. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a külföldi támogatás. Ha el tudnak terjeszteni egy más típusú mezőgazdasági kultúrát, abban az esetben a máktermesztés valóban visszaszorítható lesz, és az afgán társadalom megélhetési viszonyai is javulni fognak.
A kivonulás után sokan kongatták a vészharangot a migrációval kapcsolatban, amely afgán részről százezres nagyságban érheti el Európát. Ebből egyelőre nem sok minden látszik. Van migrációs mozgás a térségben?
Az elmúlt időszakban mindig volt kivándorlás és visszavándorlás is, az afgán társadalom egy része folyamatos mozgásban van. Iránban például több mint kétmillió afgán tartózkodik. Jelen pillanatban a körülmények még nem kedveznek egy nagyobb arányú afgán migráció megindulásának, de ne feledjük: nagyjából húszmillióan éheznek az országban, ez pedig, ha nem változik a helyzet, generálhat egy nagy migrációs hullámot. Az azonban még mindig nem Európát, inkább az ottani térséget fogja érinteni.
Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa nyilatkozta a napokban, hogy az orosz-ukrán háború elszívja a pénzt Afganisztántól, aminek súlyos következményei lehetnek. Valóban problémás a helyzet?
A tálibok az ukrán-orosz háború hatásaiból két alapvető dolgot érzékelnek. Jó hír számukra, hogy lekerültek a napirendről, a világ közvéleménye jelenleg nem sokat foglalkozik velük, politikailag sem nagyon kényszerítik vagy helyezik őket nyomás alá. Másrészt a háború a források felajánlásával kapcsolatos nemzetközi figyelmet is elterelte Afganisztánról, ami viszont rendkívül érzékenyen érinti, hiszen amúgy is egy olyan országról beszélünk, amelyről hajlamosak megfeledkezni a nemzetközi kapcsolatok szereplői. Az ENSZ-nek többek között az a dolga, hogy megpróbálja a forráseloszlást kiegyensúlyozni, de az elkövetkezendő hetekben, hónapokban ez ügyben nem várható javulás. Most minden figyelem Ukrajnára irányul.
Fotó: MTI
„A magyar választóknak fel kell ismerniük, hogy ez a gyűlölet nem a megoldás, hanem maga a katasztrófa” – hangsúlyozta összeállításában a Transzparens Újságírásért Alapítvány.
Zürichi kerekasztal-beszélgetés az európai demokráciáról, értelmes politikai vitákról és persze Magyarországról.
Karácsony Gergely támogatja a Tisza Párt adópolitikáját, azt azonban nem tudja ő sem, hogy mit titkol Tarr Zoltán, pedig rendszeresen egyeztetnek.
Titkos paktumot kötnének a tömeges deportálásról a tálibokkal.
Lebukott a Tisza Párt. Kiderült, hogy hazudnak. A Tisza-adó botrány lehet a végzetük? Exkluzív interjú Deutsch Tamással Strasbourgból.
Levette a kezét a Mandinerről Mérő Vera, hiszen nem is hallott róla, hogy kollégánkat taszigálta Magyar Péter embere.
Jól látszik: az elnök rendet akar.
Arne Slot vezetőedző kitért a győztes gólra, amelynél a magyar játékos jegyezte az asszisztot.
