Több mint fél év telt el az afganisztáni kivonulás óta. Milyen a megítélése ennyi idő távlatából a történteknek?
A kivonulás kaotikus képei bejárták a világot, és zömében negatív visszhangot keltettek a nemzetközi közvéleményben. Természetesen rombolták az amerikai kormányzat tekintélyét is, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy logisztikailag nagyon nehezen megoldható feladatról beszélünk, amit lényegesen jobban kivitelezni nehezen lehetett volna. A tálibok villámgyors előrenyomulása, Kabul eleste augusztus 15-én olyan rövid idő alatt következett be, hogy a rendelkezésre álló technikai feltételek mellett a kivonulást sokkal hatékonyabban nem lehetett megoldani. Az azóta eltelt időszakban természetesen folyt a bűnbakkeresés, és végső soron az USA-t tették felelőssé a történtekért. Mára azonban minden megváltozott, az orosz-ukrán háború teljesen elterelte a figyelmet az afganisztáni eseményekről.
Elkönyvelhető teljes kudarcként az USA két évtizedes jelenléte Afganisztánban? A végeredmény semmissé teszi az elért sikereket?
A katonai és a biztonságpolitikai vagy történészi nézőpont ezt más és más kritériumok alapján ítéli meg. A katonák azt látták, hogy húsz év alatt sem sikerült stabilizálni az afgán demokratikus kormányzatot, és nem sikerült felépíteni egy olyan afgán nemzeti hadsereget, amely képes megvédeni ezt a választott afgán kormányt. Ők joggal érezték úgy, hogy a munkájuk befejezetlen és kudarcba fulladt. A másik nézőpont némileg árnyalja a képet: ha az afgán társadalomban bekövetkezett folyamatokat tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a húsz év alatt az afgánok számottevő hányadának javult az életkörülménye. A nők elkezdhettek újra tanulni, különböző kvóták alapján az államigazgatásba is beengedték őket, ami korábban elképzelhetetlen volt. Még ha távolról sem Európában megszokott módon, de a kormány által ellenőrzött területeken az afgán alkotmány is érvényesült, ami előírta bizonyos emberi és személyiségi jogok érvényesülését. Kiemelkedő eredmény volt a választások bevezetése, ami tisztának nem volt éppen nevezhető, mégis biztosított volt a békés politikai részvétel. Összességében sok afgán volt nyertese az elmúlt húsz évnek, bár hozzá kell tenni, ez a megállapítás csak a korábbi viszonyokkal összehasonlítva állja meg a helyét.
Mégis hónapok alatt visszarendeződik minden. A nők jogainak újbóli elvétele talán az egyik leglátványosabb jele ennek.
Erre sajnos lehetett számítani. A tálibok részéről taktikai lépés volt, hogy megígérték, nem így lesz, aztán fokozatosan mégis megtették. A vezetésen belül egyébként vannak viták a radikálisabb és a nemzetközi közösség elvárásait jobban figyelembe vevő csoportosulás között, amelyeket általában a frakciók egymásnak tett engedményeivel oldanak fel. A nők háttérbe szorítása valószínűleg egy ilyen alkunak a része.
Lehet abból látni már valamit, hogy a táliboknak milyen hosszú távú tervei vannak? Értelmezhető még az Afganisztáni Iszlám Emirátus kifejezés?
A tálibok ideológiája alapvetően abból indul ki, hogy a rendszer, amit képviselnek globális, istennek tetsző emberi szerveződési forma, amelynek mindenhol el kell terjednie. Ez az a missziós tudat, ami vadsága, túlzott radikalizmusa és gyakran értelmezhetetlen gondolatmenete miatt igazából soha nem tudott gyökeret verni az iszlám világban.
Egy egész világra kiterjedő emirátus terve olyan illuzórikus elképzelés, amely úgy lebegett a semmiben, mint a kommunizmus ideológiájában a világforradalom.