„A tálibok ideológiája alapvetően abból indul ki, hogy a rendszer, amit képviselnek globális, istennek tetsző emberi szerveződési forma, amelynek mindenhol el kell terjednie” – derül ki a Makronóm korábbi interjújából, amelyben Háda Bélával, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársával beszélgettünk.
Bár az USA „jóindulatáért” nem voltak hajlandóak változtatni a tálibok, úgy tűnik, hogy a segély már elég motiváció számukra.
Háda Béla szerint a tálibok nyitni akarnak a nyugat felé, jelenleg a segélyek újraindítását akarják elérni – ezt azonban a nyugati világ feltételekhez, többek között a kábítószerpiac visszaszorításához köti – így a tálibok visszaszorították a máktermesztést.