A levél szerint a repülőgépek személyzetének fel kell készülnie a GPS nélküli fel- és leszállásokra,
és az egyéb légi navigációs segédeszközökre kell támaszkodnia.
„A szakértők úgy vélik, hogy a felkészülésre vonatkozó ajánlás nem jelenti a GPS használatának betiltását” – írja az orosz lap.
A FATA levelét több orosz légitársaság, köztük az Aeroflot és az S7 is megkapta, amik elmondták, hogy az ukrajnai invázió óta még nem találkoztak GPS-problémákkal.
Március közepén Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz főigazgatója és Oroszország korábbi miniszterelnök-helyettese azt mondta, hogy az USA fontolóra vette, hogy Oroszországot lekapcsolja a GPS-ről. „Ez nagy kihívás lenne az USA számára” – tette hozzá Rogozin.