Az elnök szerint a koronavírus-világjárvány, az ellátási lánc problémái, valamint Oroszország Ukrajna elleni háborúja együttesen okolhatók a magas inflációért. Biden kiemelte, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi jegybankrendszer, a Federal Reserve (Fed)feladata az infláció megfékezése, de kormánya mindent megtesz, hogy megpróbálja „csökkenteni a keményen dolgozó amerikaiak mindennapi költségeit”. Egyben sürgette, hogy a szenátus haladéktalanul szavazza meg a Fed élére jelölt, rendkívül magasan képzett jelölteket. De hozzátette, hogy nem akar a Fed ügymenetébe beavatkozni, hiszen független intézményről van szó.
Az elnök kitért arra is, hogy kormányzata az infláció csökkentése érdekében
fontolgatja, hogy visszavonja a kínai termékekre kiszabott vámokat,
amelyeket 2018-ban még a Trump-kormányzat állapított meg.
A Reuters hírügynökség és az Ipsos nemzetközi közvélemény-kutató vállalat múlt heti felmérése szerint az amerikai felnőttek kevesebb, mint fele, 44 százaléka elégedett Biden elnöki teljesítményével és a legtöbben a gazdaság helyzetét tartják az ország legfontosabb problémájának.