Nézzük sorra az almutatókat!
1. Munka
Öt indikátorral vizsgálják a nők és a férfiak esélyegyenlőségét a munkában. Közülük az első a teljes munkaidős egyenértékűre átszámolt férfi és női foglalkoztatási ráták aránya. Ez a mutató két okból is problémás. Először is azzal a régi módszertannal készült adatokból dolgoztak, amelyek a többi uniós országban foglalkoztatottnak tekintették,
hazánkban pedig inaktívak közé sorolták azokat a nőket, akik szülési szabadságon voltak a kisgyermekükkel.
Ezt az anomáliát egységesítette többek közt a 2021-es új uniós szintű szabályozás, s már közel egy éve elérhetők visszamenőlegesen is az adatok.
A kiadvány szerint mi a 14. helyen álltunk a tagállamok között, úgy becsülöm, hogy
legalább 5 helyet előre lépnénk, ha az új módszertannal számoltak volna.
Másodszor pedig a 2019-es értékeket vizsgálták, s nálunk az utóbbi időben a nők foglalkoztatási rátája jobban emelkedett, mint a férfiaké, s ez szintén előrelépést fog eredményezni a későbbiekben.
Ennek ellenére nem tartom a munkaerőpiac fejlesztéséhez jól használható mutatónak a rátakülönbségeket. A nemek közti különbség akkor a legkisebb, ha mindkét nem foglalkoztatása nagyon alacsony. Elméletileg akkor biztosan nincs különbség, ha senki nem dolgozik.
Hazánkban 2010-ben volt a két nem különbsége a legkisebb, s mindenki emlékezhet rá, hogy akkor volt a nők helyzete a legrosszabb.
A kiadvány szerint annak ellenére nem vagyunk a legjobbak között, hogy a nők és a férfiak foglalkoztatási rátája is sokkal magasabb, mint az uniós átlag.
Egy másik mutató az átlagos munkában töltött éveket hasonlítja össze.
A nők 40 miatt a nők a férfiak átlagos munkával töltött éveinek 83,3 százalékát dolgozzák le átlagosan, s e nagy eltérést az index a nők esélyegyenlőtlenségével magyarázza, szerintem hibásan.
Mint köztudott, elsődlegesen a családok életét könnyítendő vezettük be a nők 40-et.
A munkaerőpiaci szegregációt úgy mérik, hogy megvizsgálják: az oktatási, egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók mekkora arányát teszik ki az összes foglalkoztatottnak. Nálunk a nők 25,6 százaléka dolgozik itt, a férfiaknak pedig a 6 százaléka. Ha több férfi dolgozna ezekben az ágazatokban, akkor javulna a vizsgálat szerint a nők esélyegyenlősége a munkaerőpiacon.