Továbbá külső segítségekkel, például állami támogatásokkal-hitelekkel, egyetemi együttműködési lehetőségekkel, képzésekkel, exporttanácsadással élni tudó vállalkozások emelkednek ki elsősorban az átlagos kkv-k köréből. Mindez azt is jelenti, hogy ideje a fiókba dugni a duális magyar gazdaságról szóló korábbi kritikus megállapításokat. A kis- és középvállalati szektor teteje (a vizsgált ezer cég mintegy negyede) magasabb szintre jutott, regionálisan versenyképes, aktív innovátor, a külpiaci pozíciói stabilak, így folyamatos növekedésre képes” – hívta fel a figyelmet Kerekes György, Az évtized nyertesei kutatást végző Makronóm Intézet szakmai vezetője.
A vizsgálat továbbá számos egyéb megállapítás mellett arra is rámutat, hogy
a legsikeresebb magyar ipari cégek hatszor nagyobb mértékben fektetnek új technológiákba és know-how-ba, illetve képzésekbe, mint az átlag,
illetve rendszeresen és nagy mértékben exportálnak: 72 százalékuk rendszeresen exportál, egyharmaduknál exportból származik az árbevétel több mint fele.
Az összesen tíz iparág vállalkozásaira kiterjedő kutatás többek között a cégek árbevételét, pénzügyi adatait (COVID-alatt hogyan változott?), exporttevékenységét- és eredményeit, beruházási tevékenységét- és terveit, innovációs tevékenységét- és terveit, munkaerővel kapcsolatos tevékenységét (bérezés, létszámbővítési tervek), illetve az üzleti kilátásokkal kapcsolatos értékelését vizsgálja.