csak a kigyulladt munkagép 18,8 millió euróba kerül, „szerencse, hogy személyi sérülés nem történt”.
„Gyakorlatilag minden nap jelentkeznek gondok, és minden nap a kormányban azoknak a gondoknak a megoldásán dolgozunk, amelyek a munka el nem végzése és tétlenség miatt keletkeztek. Évek óta nincs megfelelően megtervezve a munka, a karbantartás és a befektetés elmaradt” – mondta a tárcavezető majd, kihangsúlyozta az állami vállalat vezetését gyökeresen meg kell váltóztatni.
Több alkalommal is hangsúlyozta a szerbiai államvezetés, hogy a Szerbiai Villanygazdaság megbízott igazgatójának, Milorad Grčićnek (Milorad Grcsitynek) a történtek miatt be kell nyújtani a lemondását, egy hónap rákészülés után ő ezt végül meg is tette. Mihajlović bejelentése szerint a napokban ismeretik majd a kormány előtt, hogy az állam és a szakemberek hogyan képzelik el a vállalat működését, talán ekkor már a vállalat új megbízott igazgatójának személyét is ismertetik majd.
(Címlapkép: Novosti)