Rengeteg munkával! De először persze a tervezéssel kezdtük. Az első modellünk a Fusion, aminek már több engedéllyel rendelkező változata is létezik. 2018-ban tovább léptünk Kecskemétről és nyolc ezer négyzetméteres beruházásba kezdtünk Pécs mellett található repülőtér tövében. Szépen fejlődünk és mára már minden földrészen jelen vagyunk, minden kontinensen vannak kollégáink és megtalálhatóak a repülőink.
Miben jobb ez a repülőgép, mitől kapós?
Talán a legnagyobb előnyei közül kettőt említenék. Az egyik az, hogy
klasszikus 95-ös benzinnel üzemel, ezáltal nagyon alacsony az üzemeltetési költsége óránként. 16-18 litert fogyaszt óránként, amit úgy is mondhatunk, hogy nyolc litert fogyaszt száz kilométeren. Hozzávetőlegesen 45-50 euró/óra költséggel üzemeltethető, amit nem sokan tudnak lekövetni.
A másik előnye, hogy alsószárnyas, szimmetrikus szárnyprofilú repülőgép, ebből kifolyólag, egy rendkívül dinamikus gép, és az alap műrepülő manőverekre alkalmas. Ezek a legfontosabb előnyei ennek az egymás melletti, kétüléses, kompozit repülőgépnek. Pilótaképzésre, üzleti- és privát felhasználásra egyaránt rendkívül alkalmas.