Aleksandar Vučić szerb államfő, Zoran Zaev, Észak-Macedónia leköszönt miniszterelnöke és Edi Rama, Albánia kormányfője az elmúlt egy évben, a kezdeményezés megszületése óta több szándéknyilatkozatot írt alá, ám december 21-én Tiranában, Albánia fővárosában már megállapodási egyezményre is sor került. Hogy ezek a megállapodások életbe léphessenek, az adott országok országgyűléseinek is ratifikálnia kellett. A dokumentum a szerbiai parlamentben kedden került napirendre, amit a képviselők szerdán meg is szavaztak.
Branislav Nedimović, szerb mezőgazdasági miniszter a megállapodás tartalmának ismertetésekor rámutatott,
jelenleg a három ország között a növényi és állati eredetű élelmiszerek kereskedelme megközelíti a 400 millió eurót. Szerbia és Észak-Macedónia kereskedelemi forgalma meghaladta a 300 millió eurót, amiből a szerbiai kiszállítás mintegy 240 millió eurót tett ki. Albániával Szerbia több, mint 90 millió eurós kereskedelmi forgalmat valósít meg.
Rámutatott, eddig sajnos a három ország állat- és növény-egészségügyi előírásai nem voltak összehangolva, így például a Szerbiában megvizsgált élelmiszerek hiába rendelkeztek a kellő laboratóriumi eredménnyel, Észak-Macedónia, vagy Albánia határellenőrzései során újabb vizsgálaton kellett a szállítmánynak átesnie. Az eredményt is a határon kellett megvárni, így a teherautók veszteglése sokszor napokra is elhúzódott. Mivel az áru csak ezt követően kerülhetett az adott ország piacára, nehézkes volt a tej, vagy a málna friss kézbesítése.
Az aláírt megállapodásnak köszönhetően sikerült a három ország előírásait összehangolni, így a határ átlépése is sokkal egyszerűbben zajlik majd a jövő évben, állítólag nem fogják feltartóztatni a szállítmányokat többé a határon.
Nedimović miniszter elmondta ugyanakkor azt is, hogy az élelmiszerbiztonság fenntartása érdekében időnként véletlenszerű ellenőrzéseket alkalmaznak majd a határon, ám a mintavételek mennyisége nem haladhatja meg az 5 százalékot.
Kedvezőbb feltételek mellett a szerb illetékesek arra számítanak, hogy az élelmiszeripapri kereskedelmi forgalom már a jövő évben eléri az egymilliárd eurót.
Kijelentette, a három társuló ország zöldkorridor kiépítésében is gondolkodik, amely nyitott határátlépést biztosít majd a három ország közúti áruszállítás számára, ami csak tovább növeli a három ország közti kereskedelmet. Erre azonban még várni kell, ugyanis zöld közúti folyosót még ki kell építeni a határokon.