A korlátlan vállalati hatalom és a kapzsiság az infláció valódi forrása?

Persze hallottunk olyanról, hogy a piac láthatatlan keze, ami miatt a vállalatok igyekeznek majd alacsonyan tartani áraikat, hogy megszerezzék az ügyfeleik lojalitását és pénzét. Így normális esetben mindenki félve emeli az árakat, hiszen a versenytárs elragadhatja a vásárlókat. 

Reich a mögöttes strukturális problémát nem a kormány bőkezű gazdasági ösztönzéseiben látja, amivel igyekeztek a járvány okozta válság ellenére is megmenteni a belső fogyasztást. Inkább abban, hogy a nagyvállalatok kinőtték a szokványos versenyhelyzetet. A furcsa helyzetet az is bizonyítja, hogy még a kínálati korlátok ellenére is rekordnyereségre tesznek szert a vállalatok.

A Refinitiv szerint, az eredményei azoknak a nagy (S&P 500) vállalatoknak, amelyek ebben a szezonban eredményt jelentettek, több mint 80 százalékuk felülmúlta az elemzők előrejelzéseit.

A kínálati korlátok jelen vannak, de ez nem erodálták ezt a nyereséget.

Megtehetik, mert a legtöbbjüknek nem kell attól tartania, hogy a versenytársak elragadják a vásárlóikat. Annyira nagy a piaci erejük, hogy az infláció ürügyén, nyugodtan emelhetik az árakat és még nagyobb profitot termelhetnek.

Az eredmény a jövedelem átvándorlása a fogyasztóktól a vállalati vezetőkhöz és a nagyobb befektetőkhöz. Annak a jövedelemnek, ami az államok bőséges válságmentő intézkedéseiben gyűltek össze a kis embereknél.

Robert Reich ki is mondja, hogy

Példaként két háztartási óriáscégre is rámutat, a Procter & Gamblera és a Kimberly Clarkra. Áprilisban a Procter & Gamble bejelentette, hogy a pelenkáktól a WC-papírig mindenért magasabb árat kér, hivatkozva "a nyersanyagok, például a gyanta és a cellulóz növekvő áraira, valamint az áruszállítás költségeinek növekedésére".

Reich szerint ez halandzsa. A P&G hatalmas nyereségre tett szert. A szeptember 30-ával záruló negyedévben, miután néhány áremelést beiktatott, hatalmas, 24,7 százalékos haszonkulcsról számolt be. Az már csak mellékszál, hogy a negyedévben jutott a saját részvények megvásárlására is potom 3 milliárd dollár.

Megteheti, mert nincs valós versenyhelyzetben. Például a pelenkák piacának oroszlánrészét csak két cég (P&G és Kimberly-Clark) irányítja, és semmi sem kényszeríti őket az árak csökkentésére.

Másik példaként a PepsiCo-t és a Coca Cola párosát hozta Reich. Áprilisban a PepsiCo emelte az árakat, amit az „egyes összetevők, fuvarozás és munkaerő magasabb költségeivel” indokolt . Persze ennek meg is lett a következménye, a vállalat 3 milliárd dollár működési nyereséget könyvelhetett el, és növelte előrejelzéseit az év hátralévő részére, no meg 2021-ben 5,8 milliárd dollár osztalék kifizetésére számíthatnak a részvényeseknek.

Kemény a verseny a Coca-Colával – amely furcsa módon, az áremeléseit nagyjából a PepsiCo-val egy időben jelentette be, és 28,9 százalékra tudta növelni a haszonkulcsát.

De Reich hasonló mintákra mutat rá az energiaárakban is.

Reich idézi az iparági szakértőket, akik szerint az olaj- és gáztársaságok (no, meg a vezérigazgatóik és a nagybefektetőik) több pénzt láttak abban, hogy engedjék az árakat elszabadulni, mielőtt nagyobb készletet termelnének ki. Ők is megtehetik ezt, mert a nagy olaj- és gáztermelőknek sem kell nagy versennyel szembenézniük, ők is erőteljes oligopóliumok.  

Reich ismételten hangsúlyozza:

Állítását azzal is erősíti, hogy az 1980-as évek óta, amikor a szövetségi kormány teljesen felhagyott a trösztellenes szabályok betartatásával, az amerikai iparágak kétharmada még koncentráltabbá vált.

A Monsanto most diktálja az országban a vetőmag kukorica árát. A kormány jóváhagyta a Wall Street konszolidációját öt óriásbankba, amelyek közül a JPMorgan a legnagyobb.  És rendbe van az is, ahogy összeolvadnak a légitársaságok. Az amerikai légitársaságok száma az 1980-as tizenkettőről, négyre csökkent, amelyek bonyolítják a belföldi utas kapacitás 80 százalékát. Lehetővé tették a Boeing és a McDonnell Douglas egyesülését, így Amerikában csak egyetlen jelentős polgári repülőgépgyártó, a Boeing maradt. Három óriás kábeltársaság uralja a piacot (Comcast, AT&T, Verizon), és nem sokkal több a gyógyszeripart (Pfizer, Eli Lilly, Johnson & Johnson, Bristol-Myers Squibb, Merck).

Bírálja is a jelenlegi amerikai gazdaságpolitikát Reich. A Federal Reserve jelezését, miszerint egyelőre nem emeli kamatlábat, mert úgy véli, hogy az inflációt az átmeneti szűk keresztmetszetek okozzák. Eközben pedig a Biden adminisztráció konzultál az olajiparral a növekvő gázárak megfékezése miatt, egyszerűsítenék a professzionális jogosítványok kiadását (a teherautó-sofőrök hiányának csökkentésére), stb.

De sorhoz még hozzátehetnénk, hogy erre a jelenségre utal az is, hogy az USA nyugati partjának kikötőiben lelassult az árufogadás. Ugyanis nem vitték el az üres konténereket a dokkokból. Furcsa megoldást találtak a kikötők, konténerenként napi 100 dolláros büntetést lengettek be, mire mindenki észbe kapott. Tehát nem kizárólag reálgazdasági okokból akadozik a szállítás, hanem a (logisztikai) vállalatok érdekében áll a késlekedés és ezzel az árak felsrófolása. Az már egy másik kérdés, hogy a kikötők sem rendelkeztek fölös kapacitásokkal, persze így is lecsöppen számukra némi aprópénz.

Reich szerint a valódi strukturális problémára, ami az inflációt okozza az igazi válasz a trösztellenes törvények agresszívabb alkalmazása lenne.

Robert Reich, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem professzora, valamint a Blum Gazdaságfejlesztő Központjának vezető munkatársa. Munkaügyi miniszterként dolgozott a Clinton-kormányzatban, a Time magazin a huszadik század 10 leghatékonyabb tárcavezetője közé sorolta.