Elszökött a legvörösebb vörös tábornok: interjúban beszélt az észak-koreai terrorról

2021. október 15. 17:34

Hosszú hetekig tartó alkudozás eredményeképpen több részletben interjút adott a BBC brit közszolgálati médiának egy Dél-Koreában élő, szökevény észak-koreai hírszerző tábornok, és felfedte a phenjani vezetés hírszerzési hadviselésének és legsötétebb üzelmeinek egyes részleteit. Az interjú hétfőn jelent meg.

2021. október 15. 17:34
null

A BBC szerint ez volt az első eset, hogy egy ilyen magas rangú, volt észak-koreai katonai tisztségviselő interjút adott egy jelentős műsorszolgáltató médiumnak. Megjegyezte, hogy nem tudja független forrásból ellenőrizni a férfi állításainak igazságtartalmát, de személyazonosságára vonatkozóan talált megerősítő bizonyítékokat.

Az interjúban Kim Kuk Szongnak nevezett férfi 30 éven szolgálta az észak-korai hírszerzést annak különböző szervezeteiben, és eljutott a legmagasabb tisztségekig. A kommunista rendszert hűségesen kiszolgáló, legvörösebb vörösként jellemezte magát. De mint mondta, volt hazájában a magas beosztás és a hűség sem garancia arra, hogy az ember biztonságban legyen. Akkor döbbent rá, hogy családjával együtt el kell szöknie Észak-Koreából, amikor annak fiatal vezetője, Kim Dzsong Un 2013-ban kivégeztette saját nagybátyját, Csang Szong Teket, mert elterjedt az a híresztelés, hogy amikor már apja, Kim Dzsong Il rossz egészségi állapota miatt nem tudta ellátni az ország vezetését, Csang volt a tényleges vezető. A tábornok ugyanis azt gondolta, hogy Csang Szong Teket csak száműzni fogja vidékre Kim Dzsong Un.

A szökési terv 2014-ben meg is valósult, a család most Szöulban él, és Kim Kuk Szong a dél-koreai hírszerzésnek dolgozik.

Kim Kuk Szong szerint az észak-koreai vezetés mindig kétségbeesetten kereste az eszközeit annak, hogy a lehető legtöbb készpénzre tegyen szert: több laboratóriumban kábítószert állíttat elő külföldi értékesítés céljára, és illegálisan fegyvert ad el különböző közel-keleti és afrikai országoknak. A tábornok beszélt arról, hogy milyen stratégia áll a Dél-Korea elleni katonai támadások mögött, hogy konkrétan ő kinek a meggyilkolását irányította, és azt állította, hogy

az ország hírszerzése és a nyolcvanas évek óta folyamatosan fejlesztett kibernetikai hadserege a világon bárhol képes lecsapni.

Észak-Koreában a terrorizmus a legfelsőbb vezető méltósága megvédésének, a lojalitásnak a politikai eszköze, jelentette ki Kim Kuk Szong.

A tábornok arra a kérdésre, hogy miért vállalta az interjút, azt válaszolta: mostanra ez maradt az egyetlen, amit kötelességből meg kell tennie. Mostantól aktívabban dolgozom azon, hogy északi honfitársaim egyszer kiszabaduljanak a diktatúra szorításából, tette hozzá.

Mint mondta, több mint 30 ezer észak-koreai szökevény él Dél-Koreában, és eddig közülük csak néhány volt hajlandó beszélni a médiának. Minél magasabb tisztséget töltöttek be volt hazájukban, annál nagyobb kockázatot vállalnak magukkal és családtagjaikkal kapcsolatban, ha beszélnek.

(MTI, címlap: MTI/EPA/Fazry Ismail)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eresgé
2021. október 17. 17:27
azt az interjut is leadta a BBC amiben egy észak-koreai menekült lány arról beszél, hogy az USA egyetemeken pont olyan a légkör mint észak-koreában? Ja nem azt csak a FOX adta le...
nyúlgerinc
2021. október 17. 11:17
Gratulálok az Észak-Koreai titkos szolgálatnak. Remekül teljesítettek. (A legenda, ahogy ezen a szinten mondják jól, sikerült. Annyira, hogy a BBC nevezetű tárgyilagosságát illetően egyre romló színvonalú angol adót is bevitték az erdőbe....)
afium
2021. október 17. 11:16
A BBC hozta le az anyagot? Akkor illik fenntartásokkal kezelni. Megbízhatatlan hírforrás.
annamanna
2021. október 17. 00:10
Így is nagy az ideológiai széthúzás az országban, nemde?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!