Havlíček beszámolt, hogy kezdetben 800 ezer nehéz gazdasági helyzetben lévő háztartásokat segítettek volna. Megawattonként 495 korona (7 ezer Ft) támogatás járna, így jönne ki egy átlagos háztartásra az évi 1500 korona támogatás.
Babiš emelett még belengette, hogy az energia ÁFA-tartalmát az eddigi 21 százalékról leszállítanák nullára. Az erről szóló javaslatot is elkészíti a kormány, bár az Európai Bizottság az áram teljes ÁFA-tartalmának eltörlését nem támogatja. Babiš szerint ezzel az emberek meg sem éreznék az energiaárak emelkedését.
Marian Jurečka, a kereszténydemokraták elnöke, amely párt a győztes koalíciónak is az egyik tagja, úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi kabinetnek mielőbb cselekednie kell. Középtávú megoldásképp azt vetette fel, hogy a CO2 kvótákból beérkező jövedelmet a háztartások között kellene szétosztani.
A cseh szakértők szerint, a nem fixált áron megkötött szerződések esetében akár 20 százalékos áremelkedésre is számítanak.
Andrej Babiš felszólította a Szabályozási Hivatalt, hogy mérlegelje az árplafon bevezetését annál a 900 ezer háztartásnál, amelyek a Bonemia Energy bedőlése után kénytelenek igénybevenni a kijelölt szolgáltatót.