Dobrev Klára hétfői, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az emberekre fogja fordítani azokat az ezermilliárdokat, amiket a jelenlegi kabinet „vasba, betonba, acélba akar önteni”. Saját elképzelései közül a családi pótlék megduplázását, a svájci indexálás visszaállítását, az euró bevezetését, valamint az orvosok és a pedagógusok béremelését emelte ki.
Az EP képviselő magyarázatként úgy idézte Orbán Viktor kormányfő szavait, hogy: „mi magyarok ezer éve templomépítő nemzet vagyunk, minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és a nagyságáért folyó küzdelemben”. A politikus úgy fogalmazott: a „templom tehát az új stadion, ha jól látom”, Orbán Viktor pedig továbbra sem érti, hogy mitől lesz gazdag és sikeres egy nemzet a 21. században. Azon túl, hogy stadionokat a sportkluboknak, templomokat pedig az egyházaknak kell építeniük, nem ez a lényege egy ország gazdagságának és versenyképességének, tette hozzá.