A kriptovaluták belesimulnak a pénzügyi világba
Egyébként az ISO-alapú azonosítókat már használják az értékpapír- és származtatott ügyletek bejelentésére. Így a szabályozó hatóságok képesek kiszűrni a piaci visszaéléseket és a kockázatok felhalmozódását. Danesh arra számít, hogy a DTI-k egy ehhez hasonló követelményrendszert fognak bevezetni a kriptotranzakciók esetében is. Az ügyvezető úgy véli, hogy lesz szabályozási felhatalmazás a digitális eszközök jelentésére, és ezt majd a digitális piac mérete vezérli. Ez ráadásul ma már akkora, hogy szerepét és jelentőségét nem hagyhatják figyelmen kívül a szabályozók.
Az ISO szabvány alkalmazása gyorsítja a bevezetési folyamatot
Sassan Danesh szerint, tekintettel arra az időre, amely szükséges ahhoz, hogy a digitális eszközök kellőképpen beágyazódjanak a piacokra, várhatóan 2023 vége lesz a legkorábbi gyakorlati időpont a kötelező jelentéstétel bevezetésére. Még úgy is, hogy a nagybefektetők informatikai rendszerei már most is ISO-alapú azonosítókat alkalmaznak, és a DTI-k hozzáadása nem jelent óriási változást technikailag, tehát a digitális eszközök alkalmazása önmagában nem jelent komoly kihívást.
Danesh szerint a pénzintézetek számára is fontos, hogy a digitális eszközök kereskedelmének integrálásához ne kelljen nekik teljesen új szabályozást bevezetni, vagy egy új rendszert kidolgozni. De mivel a DTI, az ISO szabványcsalád része, így ilyen akadályok nem merülhetnek fel.